Mivel itt az április, sőt, már a közepénél tartunk lassan, a lányok egyre többen kérdezik, hogy Lassan itt a bikiniszezon, mit tegyek?
Én meg ilyenkor mindig a szememet forgatom, hogy hát annyi minden van, amit csinálni lehet. Ezért összegyűjtöttem nektek is pár tanácsot, segítséget, amikkel mesés alakot tudtok szerezni magatoknak, mire eljön a NAGYBETŰS bikiniszezon. Persze ehhez kitartás és elszántság szükséges.
Miután eldöntötted magadban, hogy igen, én tényleg fogyni szeretnék, rá kell jönnöd arra, hogy pontosan ezt hogyan is érheted el. Sok helyen teletömik a fejedet sok hülyeséggel, a különböző 'rohamdiétáról', de ennek az a hátulütője, hogy mikor az ember elkezd rohamosan fogyni, azt a szervezete a szénhidrátból és a vízből adja le, nem pedig a testzsírból.
Szóval itt van pár tipp, hogyan is tudsz lefogyni:
1, Mindenféleképpen EGYÉL RENDSZERESEN.
Ez alatt nem azt értem, hogy napi 2-3 alkalommal egyél, hanem napi 5-ször (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), sokkal egészségesebb, ha 3 óránként eszel, mivel hogyha megvonod magadtól az ételt, nem csak a fent említett szénhidrát és vízvesztés lesz a probléma, hanem mikor újra elkezdesz étkezni, sokkal gyorsabban szerzed vissza a kilókat, sőt akár esetleg többet is felszedsz, mint előtte, az elfogyasztott kalória mennyisége miatt.
Szóval, egyél rendszeresen, többet keveset, nem pedig kevésszer annyit, amennyit be bírsz tömni magadba.
2, IGYÁL SOKAT.
Tudtátok, hogy az emberek a szomjúságot gyakran éhségnek érzik az emberek, ezért szoktunk többet enni a kelleténél. Mivel a testünk 70%-a víz, így az emberek izzadás, mozgás,légzés közben akár 2-3 litert is elfogyaszthatunk. Több tini (saját tapasztalatom alapján), ezt a folyadékmennyiséget nem pótolja napközben, a szervezetünk el kezd méregteleníteni, s ez szédüléshez, fejfájáshoz vezethet.
Valamelyik nap azt olvastam egy erre specializálódott orvos honlapján, hogy a sportolóknál, fogyókúrázóknál ezt úgy kell mérni, hogy 15-20 kilónként 1 liter folyadék. Tehát ha te hatvan kiló vagy, akkor 3-4 liter vizet kell innod. Persze ez egyből nem fog menni, de szép fokozatosan hozzászokik a szervezet.
3, CUKOR és LISZT, TÁVOZZ TŐLEM.
A cukrot azért kerüld, mert attól csak éhesebb leszel, hogy hogyan? Megnő tőle az energiaszinted, amit a szervezeted nem tud feldolgozni és a zsírpárnácskáid csak nagyobbak lesznek, a vércukor szinted lecsökken, ezért a kapott energiát elveszíted és fáradt leszel, a szervezeted pedig újra kívánni fogja a cukrot.
A glutén (búza, rozs, árpa) emésztési nehézségeket okoz, vagyis lassú anyagcserét. Szóval csökkentsed a péksütemények fogyasztását az iskolában, vagy bárhol, illetve a kenyeret, kekszet és hasonlókat. De ha ez nem megy, akkor egyél teljes kiőrlésű terméket, az sokkal egészségesebb.
4, EL A KEZEKKEL A MŰKAJÁKTÓL.
Remélem nem kell részleteznem ezt a problémát, hogy mennyi minden mesterséges és nem egészséges. Nem beszélve a zsírtartalmukról.
5, MOZGÁS.
Fogyni lehetetlen mozgás nélkül, ha valahogy meg is oldod, az eredmény nem lesz olyan szép, mint amit ezzel el tudsz érni. Nem kell túlgyötörni magadat, elég ha egy héten 3-szor mozogsz, de azt akkor rendszeresen. Ilyenkor elmész egy órát futni (én ezt szoktam, és kikapcsolódásnak is nagyon jó), akár egyedül a fülhallgatód társaságában, vagy baráttal/barátnővel. De otthon is mozoghatsz, mondjuk felüléseket végezve, mindig egyre többet. A lényeg, hogy szép fokozatosan haladj, és akkor garantáltan meglesz az eredménye.
Remélem tudtam nektek segíteni, ha kérdésetek van, írjatok nyugodtan. A következő cikkben hozok nektek különböző sportokat, hogy további segítséget nyújtsak vele. :)
Kommentelj!