Segítség 01

Ezúttal egy segítséget szeretnék nektek adni. Mint láthatjátok oldalt, a modulok között van egy Postaláda. Amennyiben ez a bejegyzést tetszik nektek és hasznosnak találjátok, valamint szükségetek van rá, leírhatjátok nekem a problémáitokat és szívesen adok tanácsot. Nem muszáj a saját neveteket odaírjátok, vagy a blogger neveteket, a lényeg, hogy megtudjalak Titeket nevezni, hogy felismerjétek saját magatokat. Amennyiben szintén nem szeretnétek, hogy a leveleteket betegyem ide és lássák mások, akkor azt is írjátok a végére. :)
A mostani, az nem egy beküldött levél, hanem egy barátnőm problémája, de azért írom le, mert biztos vagyok benne, hogy Ti is vagy átéltétek, vagy átfogjátok élni.


A probléma a következő:

A barátnőm - nevezzük el Kingának - nemrég szakított a barátjával, nagyon sokáig voltak együtt, több, mint két évet. A fiú - legyen Ádám - elmondása szerint azért szakított, mert már nem szereti Kingát, amit ő elég nehezen tud elfogadni. A lány elég makacs és ragaszkodó típus, de hihetetlenül érzékeny és  szeretni való, ezért is nem bírja felfogni, így egy hónap elteltével azt, hogy vége. Egyszerűen nem bírja elviselni azt, hogy elhagyták, főleg, hogy mind testileg, mind lelkileg odaadta magát Ádámnak. Úgy gondolja, azért szakítottak vele, mert egy másik lány van a dologban és ez szörnyen rosszul esik neki, de továbbra is azt várja, hátha Ádám újra szeretni fogja és együtt lesznek .Ami nehezíti az egészet azaz, hogy még osztálytársak is.




Ha a fiú úgy szakít veled, hogy már nem szeret, akkor ne erőltesd, ha vissza akar kapni, akkor úgyis azt a tudtodra fogja adni. Hogyha állandóan ráírogatsz, meg az iskolába is együtt vagytok, akkor ne csodálkozz, ha elkezd téged kerülni, nem fog válaszolni, mert akkor így azt sugárzod felé, hogy nem sikerült tovább lépned rajta, ezért még el is lök majd magától, hogy ne legyen kényelmetlen a helyzet és inkább nem beszél majd veled, ami lehet, sőt biztos, hogy rosszabbul fog esni. Ádám mondta nekem, hogy a fiúk sokszor azért mondanak olyanokat, hogy 'Már nem szeretlek' vagy 'Túlléptem rajtad', mert reméli, hogy úgy te is gyorsabban túllépsz rajta, nem azért, hogy jobban megbántson, ezt vedd figyelembe.
Ne ragaszkodjál hozzá, de tényleg. Ha a barátaid azt mondják felejtsed el, akkor próbáld is meg, ne azon rágódj, hogy milyen jó volt vele és mennyire szereted és mit csináltál vele az elmúlt nyáron és hasonlók, hanem próbáld meg elterelni a gondolataidat róla, járj el szórakozni, aludj ott a barátaidnál.
Nézd a jó oldalát. Biztos elhanyagoltál pár embert magad körül, családtagokat, barátokat, akik fontosak voltak neked, itt az idő, hogy velük is foglalkozz.

Ti mit gondoltok erről? Csók, Agatha
Üzemeltető: Blogger.