blog
fan
fanfiction
Justin Bieber
kritika
KRITIKA - Love me like you do
Love me like you do |
A blogod olvasása közben, többször (sokszor) elfogott az érzés, hogy kikapcsoljam és csak egy-két részbe beleolvasva írjak kritikát, de nem tettem meg. Hogy miért? Mert amondó vagyok, csak úgy lehet kritikát írni, hogy alaposak vagyunk, akármilyen hosszú és borzasztó a történet, igenis olvassa végig a kritikus, mert elvállalta, ez a feladata. Hát most ebben a helyzetbe voltam, hogy feladom ezt az elvemet, de mégsem tettem. Nem tetszett, több szempontból is.
A történet arról szól, hogy egy magyar lány, aki Londonba költözött a családjával. Eddig tök sablonnak tűnik, de ne aggódjatok, a folytatás is az, bár az elején mégsem tűnt annyira annak. Egész megnyugodva olvasgattam a részeket, amikor még Bella a barátaival lógott, bár semmi izgalmas dolog nem történt, tetszett, hogy több szemszögből írtad le az eseményeket. Mikor már tényleg kezdett kicsit laposodni a sztori, jöttek a koncertjegyek, ami valamik valami furcsa módon, pont olyanok voltak, hogy találkozhattak élőben Justin Bieberrel. El is mennek, Justinnak megtetszik Bella és már az első(!) találkozáskor szájra puszi és hasonlók. Továbbolvasva reménykedtem, hogy talán húzod minimum az ötödik találkozásra az elmaradhatatlan sex jelenetet, de tévedtem, arra se kellett sokkal többet várnunk. Aki esetleg megkérdezné, hogy a szülők hol vannak, annak elmondom, hogy anyu-nevelőapu elutaztak, ezért Bella örömmel költözik össze Justinnal. Sablonblog.
Már az elején elrontottad a hatást, mikor írtad a 'Bemutatkozások!:)' bejegyzést. Nem kell. Ha szeretnél információkat közölni a karaktereidről, hozz létre egy 'szereplők' modult és illeszd oda, akár képekkel együtt az egészet - de figyelj oda a helyesírásra, mert már ebben is rengeteg volt. Olvasd át, mert kapkodási hibák vannak benne, mint például zöld szemk, zene hallgatásm és ne csinálj ilyeneket: videó vágááááás. Ez az írásmód nem illik bele a blog környezetébe. Régebben talán elment a kezdő bloggereknél, de ma már inkább idegesítő. Olvasás közben megfogalmaztam magamnak, hogy mindenképpen megemlítem, hogy mivel rengeteg szereplőt használsz a történetben, figyelj oda arra, hogy sokszor nem lehet tudni ki is a beszélő éppen, mert a párbeszéd közben, nem teszel leíró részt, de szerencsére a fejezetek haladtával lassan vagy rájöttél vagy belejöttél annyira, hogy ezt elfelejtsed és kibővítsed az egészet (mondjuk néha még mindig előfordul).
Mint említettem, sok szereplőt használsz, és az ő szemszögükből is írsz, nem csak a főszereplőéből, Belláéból. Annyiszor váltogatod őket, hogy sokszor el is felejtem, kinek a szemszögébe is vagyok éppen és nem értem, hogy magyarázhat mondjuk Justin saját magának. Ha előre eltervezted, hogy így fogsz írni, miért nem írtál volna első szám, harmadik személyben? Akkor nem kellett volna ugrálnod és fél/negyedrészenként átírni, hogy 'Boco', 'Justin', 'Dani' és társai. Gondolom nem szeretnéd az egészet újra írni, de az is megoldás - ha így akarod tovább folytatni - hogy egy-egy részt, egy-egy szemszögből írod. Aztán megcsinálhatod még azt is, hogy a másik szemszög ugyan azt a történetet meséli el, csak máshogy, de az is elegendő, ha csak hosszabb eseményt alkotsz az adott emberhez és ne fél A/4-es oldalnyit írj. Furcsálltam, hogy eltűntek az emberek. Hova lett az elején még oly fontos szereplők, mint Zac, Ben és a többiek? Ne hagyj el csak úgy szereplőket, ha nem akarsz velük többet foglalkozni - akár csak egy darabig - akkor írd ki őket, ne csak eltűnjenek.
A részek közötti képek is zavaróak. Tegyél be egyszerűen egy képet a rész elé, vagy igazíts be egyet oldalra a rész közben, de ne vidd túlzásba, hogy minden fejezetbe vagy 3-4 szerepel. Idegesítő.
Nagyon sok helyen értelmetlen mondatokat írsz és a vesszőhibád sem kevés. Ezt szintén úgy oldhatod meg, ha átolvasod a részeket, mielőtt publikálod, akár többször is, ha szükségesnek tartod. Mutatok egy vesszős problémát először. Azt vedd fel. Magyarországon ilyenkor már vagyis még eléggé hideg van.-mutattam egy kicsit melegebb ruhákból álló szettre. Ez így lenne helyes: Vedd fel azt. Magyarországon ilyenkor már, vagyis még, eléggé hideg van. - mutattam, egy kicsit melegebb ruhákból álló szettre. Sokkal kulturáltabb így az eleje és olvasás, valamint értés szempontjából is szebben hangzik. A szóismétlésre figyelj oda mindenképpen.
És végül jön a design. Nem tetszik. Teljesen össze vissza van, semmi rendezettség. Először is, mi ez a rengeteg kép itt is? Egy-kettő még belefér, de ennyi? Kövesd az blogot itt is. Inkább Kövesd a blogot itt is, nem? A twitter oldaladat is reklámozhatod a fölötte levő Kövesd az oldalt itt is-ben.
Látom benned a fejlődést és a tehetséget. Azt javaslom, hogy fogadd meg pár tanácsomat és lépj ki a sablontörténetekből. Egy fanfiction is lehet egyedi, csak akarni kell, na meg a fantáziádra bízni! Ezt a modult én lejjebb tenném, vagy át a másik oldalra. Mint említettem korábban, csinálhatnál szereplőmodult, valamint fejezet és elérhetőségeket (ahova a Kövesd a blogot itt is-t áttehetnéd). A lényeg, hogy próbáld meg kicsit rendezettebben tartani az oldalt. A fejléced elüt a háttértől. Vagy az egyik-vagy a másik, ma már vannak eléggé tehetséges design oldalak, ha nem tudod magadnak megcsinálni, kérj segítséget bátran.
Látom benned a tehetséget és a fejlődést, ne add fel! Lépj túl a sablonos történeteken, használd a fantáziád, egy fanfiction is lehet egyedi! Ha gondolod szívesen segítek és adok neked ötleteket, akár a bloggal akár a designer blogokkal kapcsolatban.

Kommentelj!