Vélemény, a kritikaírásról.

A mai napon, céltalanul nézegettem a facebook blogos csoportjait, valami érdekes blog után. Mint kritikaíró, sok történetet olvasok, nem is ezzel van a probléma, de én olyat kerestem, ami egy kis ihletet ad arra, hogy miket is kérdezhetnék azoktól az emberekkel interjút készítek. Persze céltalanul. Nem találtam egyet sem, ami ilyenekkel foglalkozna vagy ha igen, akkor az meg nem tetszett. De nem is ez a lényeg. Találtam egy kritika blogot, amin egy elég hosszú véleményt találtam, így hát elkezdtem olvasni.
A kritika eléggé részletes volt, kifejtette az írója azt, hogy mi nem tetszett benne, kicsit(!) szőrös szívű volt, amit díjaztam, mert én nem vagyok az... szerintem. De hát én egy kezdő vagyok, eredetileg nem is nagyon foglalkoztam volna ezzel, de hát segíteni akartam Nektek. Tehát szépen kifejtett mindent, próbált egy kis segítséget adni, mit is kéne csinálni ahhoz, hogy továbbfejlődjön a tehetsége, az ifjú írópalántának és hasonlók, sőt, ami a legjobban tetszett, hogy felajánlotta a segítségét a kritika kérőjének. Na ez fogott meg a legjobban.
Aztán ahogy lejjebb lapoztam, megláttam ki is készítette a kritikát. Luna Grott neve állt az alján, amitől leesett az állam. Egyből fel is kerestem őt, mert nem is tudtam, hogy ilyenekkel is foglalkozik, így elkezdtünk beszélgetni a kritika írásáról, kinek mi tetszik benne és hogy szerintünk, hogyan is kéne ennek kinéznie. Innen jött az ötlet, hogy én most fogom magam és föci, kémia tételek helyett ezt írom. Tehát most belepillanthattok a véleményembe, a kritikaírásokról, amibe leírom, hogy mi tetszik és mi nem tetszik, a manapság tucatjával gyártott kritikablogokban.


Az első, amit nem kedvelek, de még ez a legelviselhetőbb és hétköznapibb, mikor kategóriákra bontanak. Ezt általában ilyen címszavak alapján láthatjátok, mint 'Fejléc' 'Design/kinézet' 'Történet' és a társai. Hogy miért nem kedvelem? Mert a kritikának az a lényege, hogy levezesse azt, ami tetszik, illetve nem tetszik neki, és mivel ígyis-úgyis követ egy logikai sorrendet, amit maga által épít fel, minek ez a besorolás? Én pl. úgy szoktam, hogy a történettel kezdem, a szerkezettel, helyesírási hibákkal folytatom és végül a kinézettel fejezem be. Ezt most nem a magam fényezésére mondtam, nehogy azt higgyétek, tudom hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm, ezt csak egy példának mondtam, hogy mindenkinél van valami alap. De ezt meglehet oldani anélkül is, hogy bekategorizálnánk. Eleve sokkal jobban néz ki.
Amit viszont nem értek, azon állandóan gondolkozom. Vannak olyan 'kritika blogok', akiknek ennyiből áll a kritika:
"Kinézet: Tetszik, de én a lányt középre tettem volna, mert így nagyon egyoldalú. Cseréld le a hátteret, mert nagyon ronda.
Történet: Nagyon tetszik, egyedien írsz és alig találtam benne helyesírási hibát."
Jó, persze kicsit túloztam, de nem hazudok. Valljátok be, hogy ti is találkoztatok már ilyennel vagy ehhez hasonlóval. De most komolyan. Az ilyen minek dönt úgy, hogy kritika blogot ír? Lányok/Fiúk nézzetek magatokba mielőtt belekezdtek az ilyenbe. Az emberek olyanok, hogy számítanak mások véleményére és jóérzéssel tölti el, ha szép szavakat mondanak nekik, szükségük van az építőjellegű kritikára, azért is kérnek Tőletek. Ilyenkor fogalmazzátok meg, hogy mi miért nem tetszik nektek, emeljétek ki azt, hogy miért is nem tetszik az, ahogy leírta azt az egy mondatot, miért tetszett az, mikor a kislányról beszélt a néni, és hasonlók. Fejtsétek ki bőven, nem kell még aznap megírni a kritikát. Egy igényes, szépen kidolgozott vélemény ezerszer többet ér, mint egy pármondatos valami.
Az ilyesfajta blogokat azt se értem ki keresi fel és miért? Látod hogy kitesznek facebook csoportba, hogy 'Ha linkeltek kaptok kritikát'? Azt javaslom mindenkinek, hogy mielőtt véleményt kértek, nézzétek meg, kitől szeretnétek és ha tetszik amit csinál a blogger, csak akkor írjatok neki. Persze mindenki el kell hogy induljon valahonnan és fejlődnie is kell, nem azt mondom, hogy egy kezdőnek nem írhattok, mert én is az vagyok és szükségem van rátok és a kéréseitekre, mert az olvasók nélkül semmit nem ér a kritikablog, de az hamar látszik, ki hogy csinálja és tehetséges-e benne.
Fontos az, hogy pozitív véleményt is adjatok az írónak. Senki sem úgy kezdi az írást, hogy egyből folyékonyan tudja a szinonimaszótárat, esetleg egyből tudja miből mennyi a mérték, mennyi párbeszédet, leírást használjon egy részbe. A legtöbbünk is amatőr fanfictikonokkal kezdte. Adjátok meg nekik is az esélyt, és nem, nem azt mondom, hogy nem lehettek komolyak és célratörőek, de dicsérjétek meg őket abban, amiben tehetségesek. Sokan nem mernek kritikát kérni azért, mert félnek hogy leszólják őket (így belegondolva lehet, hogy ezért kedvelik a félénkebb írók az amatőr kritikás blogokat).
Amit a legjobban utálok, az a pontozás. Pontozni lehet úgy is, ha összefoglalod a lényeget a végén. Egyszerűen nem látom értelmét annak, hogy 10/6 mert ez és ez nem tetszett, de egy nála sokkal jobb író is ugyan ezt a pontszámot kapja. Akkor hogy is van ez? Az egyik azért kap 10/6-ot, mert csak párbeszédből állt a blog, de a fejlődés miatt és amiatt, hogy volt benne egy szép pillanat, mikor véletlenül beleírt egy plusz mondatot. Bezzeg a másik meg azért, mert egy egész oldal leírást írt, de nem tetszett az, hogy egy szereplőt, nem mutatott még be eléggé. Mert igen, olvastam egy ilyesmi kritikát, abban egyáltalán nem értettem a pontozást. Viszont örömmel vettem észre, hogy egyre több kritikaíró kezd erről leszokni. Hurrá. :)
 Mielőtt azt hinnétek, hogy most leszóltam az összes kritikás blogot, kijelentem, hogy nem ez volt a célom. Csupán elmondtam, hogy szerintem mi fontos és mi felesleges. Vannak igenis jó kritika blogok, többek között a fent belinkelt oldal, a Critisism Blog Design, az Artist Corner Design (bár itt pont a napokban szűnt meg a kritika kérés) és még sorolhatnék pár igen jó kritika blogot. Igaz, itt is van, aki pontoz és hasonlók, de mégis lényegre törően és jól kifejtik azt, amit ki kell.


Üzemeltető: Blogger.