BLOGAJÁNLÓ + INTERJÚ - Behind the camera

„Elsőnek, én is egy 1D fictionnal kezdtem.”

 Blogajánló

 "...egy pillanatra habozik, hallom heves lélegzeteit, és csak várok. Várom, hogy ajkai az enyémeket érintsék, és most már biztos vagyok benne, hogy én is ezt szeretném. Nem ismerjük még egymást annyira, de valami különös vonz hozzá, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni, vagy megfeledkezni róla. Teljesen el tud varázsolni, és ez zavar. De mégis tetszik…"

A blog az első The Vamps fanfictionok közé tartozik, ami megnyitotta kapujáta blogspoton és hamarosan meg is találta az olvasói körét, ami egyre csak nő és nő. Ha nem is teljesen a banda miatt, de Sam írásmódjának köszönhetően a story biztos tetszeni fog!

A Behind The Camera, igaz, egy fanfiction, mégis úgy gondolom, hogy egy eléggé egyedi történet. Ezt nem csak azért mondom, mert kedvelem a bandát, akiről szól, hanem azért is, mert tényleg így van. A karakterek jól megformáltak, élethűek, valamint, a tipikus tini problémákat hozza fel, úgy megformálva, hogy ne legyen se unalmas, se túldramatizált. Ezt bizonyítja a blog 60 feliratkozója is.

A story egy gimnáziumban tanuló lányról, Maya Ross-ról szól, aki megőrül a fotózásért, ennek köszönhetően ismeri meg James-t, aki a kosárlabdacsapat tagja és egy banda gitárosa egyben. A srác bemutatkozója eléggé érdekesen történik, aminek a lány nem igazán örül. Később, érdeklődni kezd Maya iránt, de a lány vajon hogy van ezzel? A banda jelentkezik egy tehetségkutatóra, ami végigvezeti az egész történetet, hiszen ennek köszönhetően történnek olyan dolgok, ami a két főszereplőt összetűzésbe is keveri. Vajon megnyerik a 'Banda háború'-t? Maya észreveszi, hogy James kedveli őt? Olvasd el, és megtudod!

Interjú az íróval

Mikor és hogy találtál rá a blogspotra? Mikor kezdted te is rendszeresen használni?

Samantha Row: Úgy 3 éve. Akkor kezdődött, mikor legjobb barátnőm belinkelt nekem egy blogot, hogy mindenképp szeretne ő is egyet. Vele együtt kezdtem el. Azonban először Neon blogon próbálgattuk magunkat, ott kezdtem el szerkesztgetni is. Mivel nem volt sok olvasónk, és nehéz volt kezelni is, át pártoltunk a blogspotra, kb. 2 éve már. Volt pár időszakom, mikor beleuntam, és úgy gondoltam eddig tartott a láng, de mikor jelentkeztem társszerkesztőnek - úgy fél évvel ezelőtt -, teljesen magába szívott, azóta használom rendszeresen.

Nagyon nehéz belevágni egy fanfiction storyba, miért pont ezt választottad?

Samantha Row: Nos, mint nagyon sokan, én magam is ezzel kezdtem. Elsőnek - és tudom, ettől leszek sablonos - én is egy 1D fictionnal kezdtem. Akkoriban nagyon szerettem őket, és szinte csak ilyen bloggal találkoztam, így eszembe se jutott más ötlet. Aztán mikor rájöttem, hogy az nem fog összejönni, abbahagytam. Próbálkoztam más, teljesen kitalált történetekkel, és ötletesek voltak, de nem ragadtak meg, így egyikkel sem jártam sikerrel. Közben a One Direction korszakom elmúlt, és a helyére jött a The Vamps, akik elfoglalták az előző banda helyét. Mivel nem tehetség kutatósok voltak, úgy képzeltem el őket, mint néhány gimis srác, akik egy garázsbandából indultak, és a YouTube segítségével lett belőlük híresség. Mikor rájuk találtam, már jócskán benne voltak a hírnévben, ezért választottam, hogy megírom azt, ahogy azzá váltak, akik ma is.

Gondoltad volna, hogy ennyi embert érdekel a történeted?

Samantha Row: Soha. De szerintem minden kezdő blogger így van ezzel. Remények mindig vannak, hogy hátha jön a sok olvasó, és azt szeretnénk, hogy minél hamarabb, minél többen legyenek. Aztán, aki szerencsés, és igazán tehetséges, annak pár hét alatt összegyűlik akár 20 olvasó is. Én nem voltam az. Hetekbe telt, mire a 10-ig eljutottam, aztán ott is maradtam egy ideig. :D Aztán szépen lassan egyre többen jöttek, és ma már 55-nél járok, ami még mindig kész álom számomra! Tisztában vagyok vele, hogy közre játszik az is, hogy a szerkesztésekkel többen ismertek meg, és kerestek rá a saját munkáimra is - gondolom. Ahogy azzal is, hogy nem olvassa mind a 60 rendszeresen a blogom, de akkor is boldoggá tesz, hogy már ennyien rávették magukat, hogy olvassák a történetem.

Ennél a témánál maradva, szerinted mi az, ami ismerté teheti az embert, a blogger világban? Mit kell tennie hozzá, az írónak?

Samantha Row: Nos, első dolog, hogy igényes kinézete legyen a blognak! A külső megfog, a belső megtart - szokták mondani, és ez a blogokra teljesen igaz. Kell egy szép, rendezett, letisztult design, ami megfogja az olvasókat annyira, hogy legalább körül nézzenek. Aztán, ha valaki igazán szereti a blogokat, úgyis beleolvas, és ha tetszik neki ott is marad. Ha a sablon nincs rendesen megszerkesztve, tapasztalatból tudom, hogy nem is szívesen kezdenek bele az olvasásba. Tudom, ez eléggé felszínes, amolyan "ne a borítóról ítéljünk" dolog, de ismerjük be, hogy azért jobban felkelti a figyelmünket a szép design. Aztán, ami még segíthet, hogy sok helyen jelenjen meg a blogod címe, mert utána a bloggerek benéznek, ha már annyiszor látták a címet. Ezt lehet cserékkel, kritikákkal elérni, de ne essünk túlzásba, már az elején, hisz 1-2 fejezettel még nem sok embert lehet megfogni. És természetesen, maga az írás minősége is fontos. Kidolgozott történetnek, és fejezeteknek sokkal szívesebben látunk neki, mint a rendezetlen hablatyolásnak, ezért is buzdítok a kritikákba is mindenkit, hogy ássanak mélyebbre, és szerkesszék meg szépen, azokat a mondatokat!

A saját történeteddel kapcsolatban, te mire vagy a legbüszkébb?

Samantha Row: A két főszereplőm karakterére. Köztük is inkább Maya-ra. Sokat dolgoztam, hogy élethű legyen, és azt hiszem sikerült is elérni. Azzal, hogy eleinte szemtelen, és kicsit azért idegesítő is volt, sikerült elérnem, hogy valóságos legyen, hisz senki sem tökéletes, és szerintem ebbe a hibába esik a legtöbb blogger. Azzal, hogy a főszereplőjük szinte mindenhez ért, és mindenben jól dönt, eléggé lehetetlennek tűnik a szereplő. Ezért gondoltam, hogy ha Maya eleinte inkább ellenszenvet vált ki az emberből, és később fejlődésen megy keresztül, sokkal valóságosabb lesz.

Maya, James vagy bármelyik szereplőd karaktere, mennyiben hasonlít rád?

Samantha Row: Igyekeztem teljesen új embereknek alkotni őket, de részben azért természetesen mindenkiben van valami belőlem. Maya örökölte tőlem, hogy nehezen jön rá az érzéseire, és mutatja ki azokat, mintha még saját magát sem ismerné. James legalább olyan józan gondolkodású, és hűséges típus mint én, és bármikor lehet rá számítani. A srácokban a baráti körömet lehet visszalátni, mert együtt kb. olyan hülyeségeket csinálunk mint ők. Connie pedig a legjobb barátnőimet testesíti meg egybegyúrva. Ahogy mondtam, emellett igyekeztem új személyeknek teremteni őket, de szerintem elkerülhetetlen, hogy egyáltalán ne írd bele magad a történetedbe. 

Igen, ezzel egyetértek. Említetted párszor, hogy van még egy blogod, az mivel foglalkozik pontosan?

Samantha Row: A másik blogom nem teljesen az enyém. 4 másik lánnyal együtt irányítom, Ashley Bornnal, Violet Begonie-val, Cassy Crockett-tel, és Victoriaval. Egy design blog, ahol igyekszünk segítséget nyújtani minden problémára. Lehet tőlünk rendelni trailert, design átalakítást, rendezett képeket, gifeket, még interjút, és blogajánlót is, bár az korlátozott, valamennyire. Emellett akármilyen kérdéssel, vagy kéréssel fordulnak hozzánk kódokat, képeket illetően, igyekszünk segíteni, legjobb tudásunknak megfelelően. Nagyon örülök, hogy anno jelentkeztem társnak, azóta egyre mélyebbre ásom magam a szerkesztésben, és blogokban, és nagyon élvezem! És azóta is hálás vagyok a lányoknak!

Tapasztalatból tudom, hogy nehéz több blogot egyszerre vezetni, te hogy vagy ezzel?

Samantha Row: Hű, hát eléggé változó. Néha eléggé túl nő rajtam, amikor az iskola, vagy valami miatt nem tudok ezekkel foglalkozni, és felgyűlnek a kritikák, rendelések, és olyankor a rész is elmarad. De mindig igyekszem beosztani a teendőket. Hétvégém nagy részét a szerkesztéseknek szentelem, és akkor többet is be tudok fejezni, a kritikákat pedig iskolába menet buszon/vonaton szoktam olvasgatni. A történetemmel már nagyobb bajban vagyok, mert most utolértem magam a részekkel, így az év végi hajtásban szünetet tartok, és nyáron fogom folytatni, mikor már 100%-osan oda tudok figyelni. Ahogy mondod, nehéz, és figyelni kell, hogy ne hanyagoljuk el a dolgokat, de ha akarja az ember, összejön.

Amíg írtad a történeted, előre eltervezted a részeket vagy mindig adta magát a következő fejezet és csak írtad, ahogy jött?

Samantha Row: Valamennyire mindig eltervezem a részeket. Bevillannak képek, és elrendezem, hogy mikor, hol játszódhatnának le. De ennél a történetnél nem dolgoztam ki annyira, amennyire szoktam. Az első kb. 20 részt úgy írtam, ahogy eszembe jutott. Tudtam, hogy valami odaillik-e vagy sem, így annak megfelelően írtam. Persze megterveztem azokat is, de csak annyira, hogy szépen, fokozatosan fejlődjön ki minden. A karakterek személyisége, a cselekményszál, a különböző érzelmek. Azon voltam, hogy szépen felépüljön minden, de ne legyen unalmas sem.

Olyankor beleképzelted magad a szituációkba (mármint íráskor)?

Samantha Row: Nem igazán. Általában úgy játszódik le a szemem előtt a jelenet, mintha filmet forgatnék. Leülök, becsukom a szemem, és elképzelek minden részletet, attól, hogy miket csinálnak a szereplők addig, hogy honnan süt be a nap, és milyen erősen. J Könnyebb leírni számomra, ha kívülről látom az egészet. Mintha az ajtóból nézném. Ott vagyok, de mégsem. J Számomra így az igazi.

Az utolsó kérdésem, egy kicsit eltér az előzőektől, ezt már korábban is kérdeztem egy-két interjúalanyomtól. Mostanában rengeteg az olyan kezdő blogger, aki elkezd egy blogot és ezeknek a történeteknek a 90%-a, mindig ugyan arra a sorsra jut, hogy félbehagyják és bezárják. Mit gondolsz ezekről?

Az utolsó kérdésem, egy kicsit eltér az előzőektől, ezt már korábban is kérdeztem egy-két interjúalanyomtól. Mostanában rengeteg az olyan kezdő blogger, aki elkezd egy blogot és ezeknek a történeteknek a 90%-a, mindig ugyan arra a sorsra jut, hogy félbehagyják és bezárják. Mit gondolsz ezekről?

Samantha Row: Én teljesen megértem őket. Én is ilyen voltam (talán vagyok is). Egy blogot vezetni nehéz. Kell hozzá elszántság, kitartás, szüntelen ötletek, és fantázia. Tudni kell hozzá rendesen kitalálni egy történetet, elejétől a végéig, úgy hogy unalmas se legyen. A kezdő bloggereknél, az első blogukban gyakran az álmaikat írják le. Azt, hogy milyenek szeretnének lenni, milyen körülmények között, miket szeretnének elérni. Nem azon gondolkodnak, hogy milyen is írni, vagy, hogy alkossanak valami igazán jót. Leginkább egy saját kis világot szeretnének, amit ők irányítanak, és minden olyan, amilyet ők szeretnének. És mivel még fiatalon kezd neki a legtöbb blogger, az álmaik ilyenkor... eléggé felületesek. Ezért nem is akad sok olvasójuk, és vagy emiatt, vagy azért, mert rájönnek, hogy ennek semmi értelme, abbahagyják. Persze vannak kivételek, akinek nem inge, ne vegye magára. Az én első blogom is így járt, pont ezért. Azóta már eltelt 3 év, elhivatottabb lettem, és bár a kitartásom még mindig nincs meg eléggé, de igyekszem ezt a blogom befejezni. Ezt úgy kezdtem el, hogy ha törik, ha szakad befejezem, és emellett ki is tartok! Szóval a kezdőknek azt üzenem, hogy tartsatok ki a blogotok mellett, mert ha az álmaitokat írjátok is, az lehet nagyon jó, csak találjátok ki mit is akartok kezdeni vele! A legtöbb blogger azért ír, mert a saját világába akar bújni kicsit a külvilág után, csak meg kell alkotni jól azt a világot! :D

Jó gondolat! J Köszönöm az interjút!

Samantha Row: Én köszönöm! élmény volt!