30 Napos Önbizalomnövelő Tréning



Először is, szeretnék mindenkit újra köszönteni, az egy hónapos kimaradás után. Köszönöm mindenkinek a kitartást, aki itt maradt velem! Ez egy önbizalom növelő tréning, amit egyik barátnőmnek csináltam, elküldtem neki és még egy barátnőmnek, kicsit később, mindkettőn látszik a fejlődés és aki már végig csinálta, azt mondta megéri, szóval most büszke vagyok rá, úgyhogy úgy döntöttem, Veletek is megosztom.

 Írta: Agatha Hestya


„Az önbizalom növelésének első lépése, hogy rámutassunk azokra az érzésekre és gondolatokra, amely köztünk és az önbecsülésünk között áll.”

Ne várj semmilyen extra dolgot, a feladatok egyszerűek, akár mindennapiak, amiről az ember nem is gondolná, hogy bármit is jelenthetnek, mégis az önbizalom olyan alapjaira épül, amik nélkül nehezen elképzelhető ez az egész. Lesznek benne olyanok, amiknél a fejeteket vakarjátok majd, hogy ’Ez most komoly?’, a válasz meg csak annyi lesz, hogy ’igen, az’. Egyből semmi sem fog menni. Szép, hosszú, folyamatos munka ez, eltart egy ideig. Lesznek benne olyanok, amiket ismételgetni kell, akár minden nap, ezek nagyon fontosak, sokan éveken keresztül csinálják ezeket, mind felnőttek(!), mind tinédzserek, mert szükségük van rá. Nektek is lehet, ezért ismétlem. Nem feltétlen egy hónapig kell csinálni, illetve egy napig, (itt nem arra gondolok, hogy a felénél feladjátok vagy megunjátok) akár meg is tarthatjátok és szemerkélhettek közüle, miután végeztetek a 30 nappal.
A lényeg (ezt sokszor olvashatjátok majd :D), hogy CSAK akkor kezdj bele ebbe az egészbe, ha TÉNYLEG meg akarod tenni. Ha nem, már most felejtsd el, lapozz tovább, bele se kezdj, mert felesleges lesz. Ehhez tényleg kitartás és munka kell, ami le van írva, meg kell tenni, legyen az bármekkora hülyeség a számotokra. 
A napokat, a számok jelölik.


SZABÁLY: MINDIG CSAK AZ AZNAPIT OLVASD EL!



  1. Hallgasd meg mások tanácsait, de a saját szíved és akaratod szerint dönts.
  2. Akárhányszor elhaladsz a tükör előtt, mindig mosolyogj magadra benne. Akárkivel találkozol, mosolyogj rá, hogy visszamosolyogjon! Ez minden nap, érvényes lesz!
  3. Vegyél elő egy füzetet, írd rá, hogy ’Én vagyok’. Keress magadban, két darab jó tulajdonságot (lehet ez a tudásos, a barna hajad, a remek humorod, bármi) és foglald őket mondatba, majd ezt a mondatot, írd le annyiszor, hogy két egész oldalt belepjen. A fontossága itt az, hogy legyél tisztában, a jó tulajdonságaiddal, így Önmagadat jobban elfogadod olyannak amilyen vagy.
  4. A sportolás önbizalmat ad. Neked mi a kedvenc sportágad, amit szívesen kipróbálnál? Ne habozz, állj neki! (augusztusban kezdődnek az edzések, az egyesületeknél, HAJRÁ!)
  5. Keress újabb két tulajdonságot, ami jó benned és a 2. napihoz hasonlóan járj el vele. Emellett, tudtad, hogy a mély légzés növeli az önbizalomszintet? Ha mély levegőt veszel, csökken benned a feszültség, ezáltal nyugodt leszel. Ha kell, naponta többször is tedd meg, ezt mindenképp ismételgesd, ezalatt a 30 nap alatt, vagy tovább. A kezedet közben tartsad hátul, megteheted ezt ülve és állva is (szóval még tanórán is…:D). A titok, hogy egészen mélyen, a hasadba engedd beáramlani a levegőt.
  6. Megvan a napi rutin, amit minden nap elvégzel. Próbálj ki valami újat, hogy színesítsed az egészet. Próbálj ki új frizurát, sminkeld másként magad. A lényeg, hogy vállald fel először olyan helyen, ahol számodra könnyebb, van, akinek ismertebb körökben, van ahol ismeretlenebb körökben nehezebb. A lényeg, hogy figyeld meg a reakciójukat!
  7. Az önbizalmatlan emberek, leginkább hallgatnak, ha nagyobb társaságban vannak, vagy olyan személyekkel vannak körülvéve, akik úgy érzik, jobbak a másiknál, esetleg csak annyi a helyzet, hogy jobban szeretnek beszélni másoknál. Ne habozz, mond ki te is a véleményedet, de figyelj arra, hogy ne bánts meg vele másokat. Próbáld meg, minél többször végrehajtani, akár szép fokozatosan, az elkövetkezendő időkben.
  8. Dicsérj másokat. Az emberek, szeretik, ha bókolnak neki, ez mindenkinél így van. Ha mások külsejét, szokását, vagy bármilyét dicséred meg, biztosan viszonozni fogja, ha másért nem, az illendőség kedvéjért, s ez neked is önbizalmat adhat.
  9. Vedd elő, az ’Én vagyok’ füzetet és keress magadban 3 jó tulajdonságot. Foglald mondatba és írd le két oldalon keresztül.
  10. Vedd elő, az ’Én vagyok’ füzetet. Most más feladat lesz vele. Mik azok a problémák, amik miatt nincs önbizalmad? Ülj le és fogalmazd meg őket. Írd ki magadból, gondold át jó alaposan. Nem muszáj az összeset, lesz még ilyen nap. Miután végeztél vele, Húzd át egyszer az egészet és hajtsad félbe a lapot. Ezzel eldöntötted, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy ez ne adjon gátat közéd, és a célod közé.
  11. Mit gondolsz az eddigiekről? Írd le az ’Én vagyok’ füzetbe! Rendszeresen csináltad az egészet? Betartottál mindent, ami le volt írva?
    Minden nap magamra és másokra mosolyogtam? Leírtam mindent a füzetbe, amit kellett? Beiratkoztam/elmentem sportolni? Változtattam magamon? Kimondtam a véleményem? Dicsérem az embereket? Leírtam a problémáimat?
  12. Állj mindenhez pozitívan. Elképesztően sok erőt ad.
    Mosogatnod kell? Örülj neki, hogy nem később kell megtenned, mikor már annyi mosogatni való lesz a tálcán, hogy ki se látsz mögüle! Elhívnak a barátaid, de nincs kedved velük menni, mert úgy érzed, nem a te társaságod? Gondolj arra, hogy nélküled, nem lenne az igazi, nem véletlenül hívtak el, megvolt annak az oka!
  13. Ezen a napon, ne csak annyit tegyél, hogy a tükörbe mosolyogsz, hanem mond hangosan azt, hogy ’Szép/helyes lány/fiú vagyok. Jó az alakom.’ Vagy valami pozitív dolgot, akár azt, amit leírtál a füzetedbe. Innentől kezdve, mindig ezt KELL tenned.
  14. Pár nappal ezelőtt már változtattál valamit a külsődön, megfigyelhetted a reakciókat, a számodra egyszerűbb körben. Most az lesz a feladat, hogy a nehezebb körben is változtass magadon meg valamit és figyelj a reakciókat. Jómagam nem szerettem felfogni a hajam, az iskolában, egyszerűen nem bírtam elviselni, ha ott nincs kiengedve, nekem ez adta a biztonságérzetet ott, de mikor rávettem magam, sokan azt mondták, sokkal jobban áll. Vedd hát rá magad te is a váltásra, lehet egy kis apróság is.
  15. Beszélgess másokkal. Most biztos nézel, hogy mi ez a marhaság, te szoktál beszélgetni, de én másra gondolok. Megvan a köröd, akikkel beszélgetni szoktál, akikkel jóba vagy, de itt az a fontos, hogy bárkivel állj szóba. Nem mertél eddig hozzászólni a Julcsihoz, mert ő népszerű a fiúk/lányok körében? Menj oda, dicsérd meg a cipőjét (úgyis minden nap meg kell dicsérned valakit), és kérdezd meg, hol vette. Nem mersz hozzászólni a fiúkhoz/lányokhoz? Pedig nem sokkal másabbak, mint mi. Menj oda hozzájuk és kérdezd meg nézték-e a focit, kinek szurkoltak, tök alap témával mehettek oda hozzájuk, azokból is lehet remek beszélgetéseket kihozni.
  16. Emlékszel még az ’Én vagyok’ füzetedre? Válassz magadban újabb 3 jó tulajdonságot és írogasd magadnak két oldalon keresztül, szokásosan, egy mondatba foglalva.
  17. Eddig csak apróbb változtatások voltak. Most vegyél új ruhákat, változtass még többet a megjelenéseden! Olyan lány voltál, aki nem mert szoknyát hordani? Menj el shoppingolni akár egyedül, akár barátnőkkel, baráttal és újítsál be. Vegyél 1-2 szoknyát, amit kényelmesnek találsz és hordjad őket bátran.
  18. Sose mondj igent, olyanra, amit nem akarsz megtenni. Ne próbáljunk meg mindenkinek megfelelni. Amihez nincs kedved, ne tedd meg, tanulj meg nemet mondani másoknak(Persze ha anyukád megkér, hogy porszívózz, azért azt csináld meg). Tegyél meg olyan dolgokat, amiket régebben valamiért, úgy érzeted, hogy nem szabad megtenned. Nem mertél megtanulni dobolni, mert féltél a szomszédoktól? Hát most állj neki, sose késő változtatni.
  19. Írd le az ’Én vagyok’ füzetedbe a maradék akadályt közted és az önbizalom között, úgy, ahogy a múltkor, s ugyanúgy húzd át és hajtsad félbe a lapot.
  20. Ezt egy honlapon olvastam, és már akkor nagyon jó taktikának tűnt. Tűnj ki a tömegből. Ha elmész egy csoporttal étterembe, akkor ne rendelj azt, amit a többiek. Hagyd ki a főételt, a lényeg az, hogy maradj egyedi. Ha elmentek vásárolni, továbbra is próbálgass olyan ruhákat, amiket korábban még eszedbe sem jutott volna felvenni.
  21. Ez a próba egy olyan lesz, ami egyben remek szórakozás is. Merd felvállalni a hülyeségeidet. Mi például a barátnőimmel szoktunk olyat csinálni, hogy csak bemegyünk a boltokba, levesszük a legidiótábban kinéző ruhadarabokat és elképesztően gáz kombinációkba felvesszük őket. Higgyétek el, hatalmasokat lehet röhögni az ilyeneken. Ne félj kipróbálni, bátran hülyéskedj te is!
  22. Engedd, hogy érzelmeid felszínre törjenek, ne fojtsd magadba őket. Nevess, mosolyogj és sírj, amikor úgy érzed, hogy most neked tényleg ezt kell tenned. Persze ne kapj egyből hiszti rohamot, ha felelned kell tanítási órán vagy éppen 4-est kaptál 5-ös helyett, maradj az ésszerűség határain belül.
  23. Menj el sétálni egyet és mosolyogj az utcán minden emberre, és ha látsz egy öreg nénit, vagy olyan személyt, akinek segíteni kell, menj oda, kérd el a zacskóját és mond, hogy szívesen viszed helyette, legalább egy darabig, mert pont arra mész. A lényeg, hogy legyen meg benned a segítő szándék. Nem azt mondom, hogy mindenképp sétálj addig, amíg nem találsz valakit, csak ha tényleg látsz valakit.
  24. Tanulj a hibáidból. Ha elrontasz valamit, ne szidd magad, ne okold azt, ami körülötted van, ismerd be, hogy elrontottad és lépj túl rajta.
  25. Figyelj a testbeszédre! Az egyenes testtartás, az őszinte tekintet, a tiszta hang, főleg, ha határozottan beszélsz, a mosoly mind-mind utalhatnak a meglévő önbizalomra, illetve hallgatás közben is mindig próbáld meg fent tartani az érdeklődés látszatát, mindig nézz a partnered szemébe. A karba tett kéz-láb, a zárkózottság jele, azt kerüld el, a kezed legyen a tested mellett.
  26. Vedd elő újból az ’Én vagyok’ füzetet és most írj fel minél több jó tulajdonságodat, mindegyiket más sorba. Legyen ebbe, testi, lelki, érzelmi… a lényeg, hogy minél több, akár kérj meg barátokat, hogy facebook-on, egy lapra vagy valahogyan írjanak neked, amiket te majd bele tudsz írni.
  27. Korábban már volt olyan feladat, hogy beszélgess másokkal. Most újból ez jön, csak hogy biztos légy magadban. Eddig csak annyi volt, hogy olyanokkal beszélgess, akiket valamilyen szinten ismersz. Most viszont új emberekkel kell ismerkedned. A fontos itt az, hogy ha tömeges társasággal találkozol, ne te legyél a középpontban mindig, mert azt senki se szereti. Ne érezd azt, hogy feszélyezve vagy, attól hogy mások magabiztosabbnak tűnnek, lehetnek totál beijedve vagy attól, hogy nyugodtabbak, nem biztos, hogy okosabbak. Eltévedtél Budapesten? Merj megkérdezni bárkit az utcán, biztos segíteni fognak! Állíts meg random embereket az utcán, hogy az utat vagy az időt megkérdezd naponta egyszer-kétszer, ez nagyon sokat fog segíteni!
  28. Tegnap előtt, az volt a feladat, hogy írd össze a tulajdonságaidat. Most meg azt kell csinálnod, hogy odaírod mellé, hogy mi mire jó. Ez a holnapi napban fog segíteni.
  29. A tegnapi feladat azért kellett, hogy segítsen neked, leírnod, hogy mi a CÉLod. Mi az, amit el szeretnél érni az életedben és mi az, amit meg KELL érte tenned. Fontos, hogy olyan legyen, ami megvalósítható. Az űrhajós nem úgy jutott ki az űrbe és gondolt egyet, hogy ő most megnézi közelebbről a csillagokat, hanem keményen megdolgozott érte. Taylor Lautner úgy maradt az Újholdban, hogy az első rész leforgatása után hónapokig gyúrt, mire baromi jó felsőteste lett. Teneked sem szabad feladnod az első bucka után. Írd le akár lépésről lépésre, mit szeretnél leírni, és ezután pipálgass, miután sikerült.
  30. Játszatok. A játék alapja, egy ismerkedős játék. Van egy játékvezető, aki mindig csönget, és vannak az emberek, akik egy kijelölt helyen, össze-vissza mászkálnak. Mindig egymás szemébe kell nézni, ha meghalljátok a csengőt, be kell mutatkoznotok egymásnak, az éppen veled szembejövő emberrel és két perc alatt, minél több dolgot elmondani magadról a másiknak. Annyi változtatás lesz benne, hogy nem mondhatsz sablondolgot magadról. A lényeg, hogy minél többen legyetek, mert ezt úgy jó játszani!
  31. Írd le a tapasztalataidat az ’Én vagyok’ füzetedbe úgy, hogy minden napot pontokra szedsz, kielemzed és a végén összesíted, hogy segített-e.
Üzemeltető: Blogger.