Miután a facebook-on ráakadtam egy bejegyzésre, ami egy nyereményjátékot takart blogspoton, egyértelmű volt, hogy rákattintottam és feltérképezem, miről is szól, illetve, hogy mivel kapcsolatos maga, az oldal.
A rovatok között haladva olyan témákat találtam, amik a mai fiataloknak igen tanulságos és hasznos lehet, többek között sminkeléshez való tippeket, recepteket, amik a mi számunkra is egyszerűen elkészítendőek, divattippeket és ezekhez hasonló dolgokat. Laura ezeket mind olyan egyszerűséggel adja elő a blogján, hogy az megfogja az embereket, ennek is köszönheti a több mint 45 feliratkozóját.
Ezért is döntöttem úgy, hogy felkeresem és készítek vele egy rövid interjút, ami alapján elmeséli, hogyan is jött neki az ötlet és hogyan valósítja meg.
http://lauradiyblog.blogspot.hu/ |
Az elején arra szeretnélek kérni, hogy azoknak, akik még nem ismernek, mesélj egy kicsit magadról és arról, amivel foglalkozol.
Laura: Laura vagyok 15 éves és a LauraDIY blog tulajdonosa.Imádom a divatot és nagyon szeretek rajzolni, festeni de a legjobban fényképezni.
Mivel foglalkozik pontosan a LauraDIY?
Laura: Igazából a főbb hangsúly a DIY-on van hiszen ez a blog címe is ezért DIY dolgokat készítek. De ezen kívül vannak a blogon divat ötletek, receptek, szépségápolással kapcsolatos tanácsok, pakolások amik szintén DIY alapúak
Manapság nagyon nehéz sikeresen vezetni egy ilyen alapú blogot a fiatalok körében, miért pont ezzel a témával nyitottál blogot? Vezettél korábban, esetleg most másmilyent?
Laura: Azért ezzel a témával mert ezzel tényleg ki tudod élni a kreativitásom és szerintem másokat is érdekel valami egyszerű DIY vagy egy jó tanács. Volt régebben egy Lifestyle Tips nevű blogom de sajnos már nem üzemel.
Szóval nem is féltél, hogy esetleg nem lesz nézettsége?
Laura: Persze tartottam tőle hogy senkit se fog érdekelni de aztán jöttek a dicséretek, kommentek és ezek segítésével lett önbizalmam a bloggal kapcsolatba.
Laura: Azért ezzel a témával mert ezzel tényleg ki tudod élni a kreativitásom és szerintem másokat is érdekel valami egyszerű DIY vagy egy jó tanács. Volt régebben egy Lifestyle Tips nevű blogom de sajnos már nem üzemel.
Szóval nem is féltél, hogy esetleg nem lesz nézettsége?
Laura: Persze tartottam tőle hogy senkit se fog érdekelni de aztán jöttek a dicséretek, kommentek és ezek segítésével lett önbizalmam a bloggal kapcsolatba.
Laura: Jelenleg a legnézettebb posztom a Szövegmintás körmök.
Mennyi időt fordítasz egy-egy bejegyzésedre? hogyan osztod be az idődet általában?
Laura: Egy bejegyzés a kiagyalástól a közzétételig max 2 nap.
Az szép hosszú idő, de meg is van az eredménye. Mit szólsz a sok feliratkozóhoz, ami a blogodon van? Írtad hogy biztos érdekli az embereket ez a téma, de gondoltad volna hogy ilyen sikeres lesz?
Laura: Egyszerűen elképesztő , nagyon örülök neki hiszen miattuk csinálom.Az nem gondoltam volna hogy ennyi feliratkozóm lesz. Először 10 feliratkozóra számítottam és már akkor is nagyon el voltam ájulva.
A féliratkozókról jut eszembe, nagyon sok blogger problémája, hogy hiába vannak feliratkozók, csillagok a blogon és a részeknél, de komment egyáltalán nem, vagy csak alig érkezik. Neked mi a tapasztalatod? Mit gondolsz erről?
Laura: Nekem abszolút jönnek a kommentek jók és építő kritikák is. És van egy nagyon aktív feliratkozóm is aki mindig szokott kommentet írni.
Szerintem fontos hogy legyenek kommentek mert akkor érzed hogy érdekel valakit amit csinálsz és nem csak fel van iratkozva.
Szerintem fontos hogy legyenek kommentek mert akkor érzed hogy érdekel valakit amit csinálsz és nem csak fel van iratkozva.
Ezzel teljesen egyetértek! A továbbiakban is szeretnél ezekkel a témákkal foglalkozni?
Laura: Igen mindenképpen vagy ez lesz a munkám van valami ilyesmi.
Ahogy észrevettem te is létrehoztál egy youtube csatornát. Te is videozásba fogsz kezdeni, akárcsak Móni (Móni szépségtitkai) vagy Hajnalka (Hajnalka Herczeg)?
Laura: Oda inkább majd csak a bonyolultabb DIY -okat vagy TAG-eketet töltöm majd fel.
Értem. Köszönöm az interjút!
Laura: Én is köszi:)
Kommentelj!