Hős6os



Szombaton, munkanap révén iskolába kellett menni. Legalább is a legtöbb diáknak. De mivel a mi sulink eléggé magán jellegű és nem volt kedve tanítani, kiadták hogy minden osztály, csináljon amit akar. Mi a mozit szavaztuk meg, ezért úgy esett a választás, hogy mi érett és megfontolt 11.-es osztály ként, a 9.-esekkel karöltve beülünk az ovis és alsós csoportok közé megnézni, a Hős6ost.
Don Hall, aki korábban a Micimackót rendezte, fantasztikusan oldotta meg ezt az animációs mesét. A cselekményt felépítette, volt története és sztorija is, ami azt jelenti,  hogy a film 108 perce alatt úgy alakultak az események, hogy egy bizonyos kiindulópontból, célt megközelítve lassan eljutunk egy bizonyos befejező pontig. Ez sok animációs mesélnél hiányzik. Hogy hogyan is halad itt a történet? Mindjárt elmondom.

Hiro San Fransokyo-ban él, bátyjával és nénikéjével. A fiú egy csodagyerek, így elég hamar elvégzi az iskolát, ám megragad a robotok iránti érdeklődésében és robotharcokon vesz részt. Bátyja, Tadashi unszolására felvételizik a kocka egyetemre, de a felvételi napján katasztrófa történik és egy haláleset mellett, a felfedezését is ellopják. Ennek következtében Hiro, Tadashi robotjával Baymax-el, az egészségügyi robottal és egyetemista barátaival elindulnak visszaszerezni a robotokat és elkapni azt, aki ezt az egészet okozta.
Mivel elsősorban egy gyerekmeséről van szó, az összes karakter nagyon szerethetőre van megalkotva, nem lehet őket nem kedvelni és/vagy együtt érezni velük, valamint nincsenek idegesítő szereplők, akik feleslegesek. A nagyobb korosztály - akár a felnőttek számára is -, azért lehet élvezhető, mert megtalálható benne a humor és az akció. Szóval emberek, ha nem láttátok még ezt az aranyos mesét, akkor mindenképpen üljetek be a moziba, nézzétek meg a neten vagy bárhol máshol!
Összefoglalva az egészet, azt leszámítva, hogy nem túl lelkesen ültem be az ovisok közé a legnagyobb popcorn ajánlattal, hogy majd végigzabálom az egészet, mert miért néznék én egy hóember kinézetű robotot, kellemeset csalódtam. Baymax aranyos volt, aki mindent megtett, hogy segítsen barátain, Hiro viselkedését teljesen meg lehetett érteni, hiszen ő még csak egy kisfiú és az egyetemista barátai is nagy formák.

rendező: Don Hall 
forgatókönyvíró: Don Hall, Duncan Rouleau, Steven T. Seagle
zeneszerző: Henry Jackman
producer: John Lasseter, Kristina Reed
vágó: Tim Mertens

szereplők: 
Ryan Potter: Hiro hangja
Daniel Henney: Tadashi hangja
Jamie Chung: Go Go hangja
Damon Wayans Jr.: Wasabi hangja
Genesis Rodriguez: Honey Lemon hangja
T.J. Miller: Fred hangja
Scott Adsit: Baymax hangja
James Cromwell: Robert Callaghan hangja


Remélem tetszett nektek és kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is. Nektek tetszett? Esetleg ha még nem láttátok, felkeltette az érdeklődéseteket? 
Ne feledjétek, a blognak készült egy facebook oldal, amit IDE kattintva megtekinthettek és követhettek engem ott is. További szép napot!

Ölel Titeket, 
Agatha Hestya 
Üzemeltető: Blogger.