Interjú Osvald Zsófival

Zsófit eléggé régóta ismerem, a kisebb novelláit már évek óta olvasom, így mikor megláttam, hogy a blogspoton publikálja műveit, gondoltam felkérem őt egy interjúra, hogy bemutassam nektek ki is ő és miért tartom őt érdemesnek arra, hogy ti is nyomon kövessétek az ő munkásságát.

"Egyik iskolatársam felajánlotta, hogy szívesen felolvasná valamelyik történetemet az osztályom előtt. Nehézkesen, de végül beleegyeztem a dologba, viszont saját kérésemre ez úgy történt, hogy egyik hallgató sem tudott a szösszenet írójának kilétéről."

Részlet az interjúból

Mi az, ami megfogott téged az irásban, illetve mi ösztönzött téged, hogy írni kezdj?

Osvald Zsófi: Régebben rajzolni jobban szerettem, mint írni, így annak idején tömeg számra gyártottam a festményeket illetve a grafitrajzokat. Egy rövid kis novellával kezdődött az egész, valamikor hetedik osztályban. Talán az fogott meg benne, hogy íráskor olyan, mintha szavakkal festenénk. Ugyanolyan szépséggel körül lehet írni egy tájat, egy elképzelt jelenetet, mint papírra vetni egy pillanatot. Csak az írott szövegnél az olvasónak szabadjára van engedve a fantáziája, hisz mindenkinek más a szép, vagy ellenkező esetbe a csúnya.

Továbbra is ugyan úgy a rajzolás, festés szerelmese vagy, mint az írás előtt?

Osvald Zsófi: Sajnos nem. Az évek során fordult a kocka és az írás lett a szenvedélyem. Persze, még mindig szeretek rajzolni, csak az írással ellentétben, festészet terén tál keveset alkotok.

Hogyan jött a gondolat, hogy az írásaidat az interneten publikáld?

Osvald Zsófi: Sokáig nagyon szégyenlős voltam, ezért ez egy jó darabig szóba se jöhetett. Később rávettem magamat arra, hogy néhány novellámat megmutassam a barátaimnak illetve pár osztálytársamnak. Meglepő módon mind pozitív véleménnyel voltak a rövid írásokra, így az egyik iskolatársam felajánlotta, hogy szívesen felolvasná valamelyik történetemet az osztályom előtt. Nehézkesen, de végül beleegyeztem a dologba, viszont saját kérésemre ez úgy történt, hogy egyik hallgató sem tudott a szösszenet írójának kilétéről. A felolvasás végén kedves osztálytársnőm felfedte a novella körül forgó titkot, mire a kicsiny 'közönség' reakciója valami hihetetlenül ösztökélő volt a számomra. Ez a közösség vetette fel akkor ezt az ötletet is, hogy a hosszabb műveimet interneten is publikálhatnám.

Elég sokat beszélgettünk korábban arról, hogy többek között minek köszönhető az, hogy ilyen szépen és választékosan fogalmazol. Megosztanád ezt az olvasókkal?

Osvald Zsófi: Ennek legfőbb titka a türelem és a rengeteg gyakorlás. Sok embertől megkaptam már, hogy szókincsünket csakis a könyvekből lehet választékossá tenni. Azonban ezzel az állítással nem értek egyet, mivel hiába mindenem az írás, az olvasásra már nem tudnám ezt kijelenteni. Azt se mondanám, hogy nem szeretek olvasni, csak épp könyvek terén nagyon válogatós vagyok. Életem során több olyan személlyel is találkoztam, akiknek az olvasás hiába volt első számú hobbijuk, szókészletük foghíjas volt, és az íráshoz sem konyítottak. Szerintem az nagyon is emberfüggő, hogy ki honnan szerzi meg az íráshoz szükséges tudást. A nagyon szószátyár író az, aki a kapcsolataiból és a beszélgetéseiből meríti a szókincsét, míg más az újságokból, filmekből, rádióból, versekből, zeneszövegekből, tévé műsorokból vagy a fentebb említett könyvekből szedi össze sajátost stílusát.

Te ezek közül melyikkel élsz?

Osvald Zsófi: Nálam inkább a zene és a költészet szeretete dominál, így nagyja részt azokból merítettem a jelenlegi tapasztalataimat. Anyukámnak köszönhetően egészen kicsi koromban ismerkedtem meg a magyar slágerekkel és a hazai költészettel, amely délutánonként a konyha öreg rádiójából szólt éveken át. Minden költő és írótanonc figyelmébe ajánlanám kicsiny országunk dalocskáit, mert többségük gyönyörű sorai még azok szívét is megolvasztják, akik ízlésüktől távolinak tartják a magyar zenét. Pedig a szép zene, akárcsak egy megigéző festmény, történetet mond el.

Említetted hogy a társaid, barátaid vettek rá a műveid publikálására. A családod ezzel szemben tudja, hogy írsz?

Osvald Zsófi: Igazság szerint az ő véleményüktől tartottam a legjobban, így ők tudták ezt meg legutoljára. Köztük talán anyukám reakciójától féltem a legjobban, annak ellenére, hogy órákat el tudunk beszélgetni a világ nagy dolgairól, hisz ő a kritikus a családban.

És akkor anyukádnak meg is szoktad mutatni azt, amin éppen dolgozol?

Osvald Zsófi: Idáig egyszer mutattam meg neki, nagy elhatározásomban, hogy írok. Kinyomtattam két rövid és egy hosszabb novellámat, majd a kezébe nyomtam, hogy másnap a munkába menet, ha van rá ideje lapozza át. Mikor hazajött pár mondatban elmondta a véleményét. Már magam sem emlékszek rá, de összességében pozitívumokat sorolt fel, bár volt köztük némi negatív élményem is. Mikor nagy szenvedélyem volt a rajzolás, anyukám még abban a festményben is a hibák ezreit fedezte fel, amiken napokat dolgoztam. Ettől tartottam az írás terén is, ezért nem erőltettem előtte ezt a témát. Sokszor elkeserített, és számos alkalomkor voltam rá dühös, de tisztelem és legbelül bizonyítani szeretnék neki. Hiszen egy profi véleményétől mindig tartani szoktunk.

Összefoglalnád a jelenleg blogspoton futó, Nathaniel az Orgyilkos című történeted azoknak, akik még ezidáig nem ismerték?

Osvald Zsófi: A történet egy kétbalkezes, fiatal fiúról szól, Nathanielről, aki bérgyilkos gyökerekkel van megáldva, ugyanis ősei az egykor rettegett Ross család fejvadászai voltak. Azonban egy 17 évvel ezelőtti incidensben klánja összes tagját kivégezték, a tettes kiléte és szándéka pedig a mai napig ismeretlen. A mészárlás egyetlen túlélője Nathaniel volt, így neki kell továbbvinnie családja 'vállalkozását'. Ám a fiatal orgyilkos maga a kétlábonjáró szerencsétlenség, aki egyik katasztrofális esetet gyártja a másik után, csak a munkáját nem végzi. Az őt majd a családját körülvevő titkokról és az útját végigkísérő, különösebbnél különösebb emberek kalandjairól szól ez a furcsa történet, melyben keverednek a fantasy elemek a romantika és a thriller sémáival.

Ha jól emlékszem, ez a történet is az egyik novellád kibővített változata. Miért pont ezt választottad?

Osvald Zsófi: Azért, mert úgy gondoltam, hogy egy ilyen történetben minden megvan, ami (számomra) egy izgalmas sztorihoz szükséges: kaland, akció és szerelem. Egy ilyen korban játszódó maszlagot pedig nem nehéz fantasy környezetbe helyezni. A vígjáték műfaj csak később zárkózott fel a többi közé, a kezdetleges történet és az alapötlet teljesen komoly hangvétellel indult.

Minden író beleszövi magát egy kicsit a saját szereplőibe. Mond, ez rád mennyire igaz?

Osvald Zsófi: Igen, ez nálam is így van. Nemcsak magamat, a környezetemben levő személyek tulajdonságait is gyakran beleszövöm egy-egy szereplő jellemvonásai közé. Viszont jelen esetünkben Nathanielt részben magamról mintáztam, csak egy kissé felnagyítottam a karakter jellemző vonásait, részben pedig kitaláció.

Puszta kíváncsiságból és személyes ismeretségből adódóan, mintáztál olyan személyekről, akiket esetleg én is ismerek? Felismernék embereket a karaktereidben?

Osvald Zsófi: Úgy van. Általában olyan embereket használok fel "karakter sablonnak", akiknek van valami furcsa, szokatlan vagy humoros tulajdonságuk, ami kiemeli őket az egyszerű, szürke hétköznapokból. Így biztosan ismernél fel valós illetőket néhány szereplőben, hisz erős jellemvonásokról beszélünk.

Remélem tényleg így lesz és ha igen, akkor majd elmondod, helyes volt-e a tippem! Köszönöm szépen az interjút!

Osvald Zsófi: Én köszönöm, hogy felkértél rá! :)

Ennyi lettem volna mára, hétvégén újabb bejegyzést hozok nektek! :) Ha tetszett iratkozzatok fel és/vagy kövessetek a facebook oldalamon, amit oldalt megtaláltok! :)

Ölel Titeket,

Agatha Hestya