cikk
cikkek
interjú
Kovács Rea
Interjú Kovács Reával, a REAl thoughts blog írójával
Nem hazudok ha azt mondom, minden blogger arról álmodozik, hogy idővel százak olvassák azt, amit ír. A REAl thoughts oldalnak ma már több, mint hatvanhét ezer megtekintése van, illetve hatszáztizennyolc feliratkozója. Ilyen adatok mellett nem csoda, hogy az ember kíváncsi lesz, ezért is kerestem fel Reát, hogy megkérdezzem mi a titka.
Miután alaposan átkutattam és felkerestem, egy hihetetlenül szimpatikus, egyetemista lánnyal ismerkedtem meg. Végül örömmel nyugtáztam, hogy készségesen felelt a kérdéseimre az egyetemmel, a ma már több mint hétszáz feliratkozóval rendelkező youtube csatornájával és a támogatóival kapcsolatban.
"Nagyon tetszik a stílusod és végig röhögtem az egész cikket. :D Remélem, még sokáig fent maradsz a blogvilágban."
Csalló Rebi
Őszinte leszek, fogalmam sincs. Valóban tapasztaltam, hogy az enyémnél jóval ismertebb és régebb óta működő blogok ennél kevesebb feliratkozót tudhatnak magukénak, de hogy a REAl thoughts esetében mi miatt kattintottak rá arra a gombra... azt csak ők tudhatják.
Bevallom, én az Egy ikerpár titkos naplója bejegyzésednél találtam rá a blogra. Ezen azóta több, mint 5000 megtekintés van és 81 komment, illetve azóta is a top posztok között helyezkedik el. Lehetséges, hogy ez volt a 'döntő berobbanás'?
Talán. Ez volt az a bejegyzés, amikor először figyeltek fel igazán a blogra, de akad pár másik posztom is, amelyek új olvasókat hoztak. Például a két booktuberes bejegyzés vagy a tippek elsős egyetemistáknak.
Kováts Rea |
Az egyetemet említve, olvastam, hogy Nyíregyházán tanulsz. Jelenleg milyen szakon vagy? Hogyan jut időd emellett a sok olvasásra és blogolasra?
Közgáz-turisztikát tanulok. Most vagyok végzős, úgyhogy kicsit át fog rendeződni a prioritásom a diplomához szükséges nyelvvizsgák és a szakdolgozat miatt. Ha nem is olyan sűrűn, de továbbra is igyekszem életjelet adni magamról. Az olvasás és a blogolás számomra elsősorban kikapcsolódás, nem kötelezettség.
Egy évvel korábban, a blog mellett youtube videókat is készítettél. A tanulmányaidnak köze volt ahhoz, hogy abbahagytad?
A csatornát később kezdtem el, mint a blogot és nem hagytam abba. Technikai okok illetve egy kis átgondolás miatt szüneteltetem, de már vannak új ötleteim. Szeretném a blogot kiegészíteni a videóimmal.
Tehát akkor a feliratkozóidnak nem kell aggódnia, és a kéthónapos szünet után újra aktív leszel ott is? Milyen stílusú videókkal szeretnél visszatérni?
Bizony. Amilyen hamar sikerül új videót rögzítenem a suli mellett, már teszem is közzé. Szeretnék a közeljövőben pozitív gondolkodásra sarkalló, valamint LMBT könyvekkel foglalkozni. Nagyon kényes téma, de szerintem érdemes beszélni róla.
A csatorna csak könyvekkel lesz kapcsolatos?
Nem, lesz rajta pár DIY inspiráció is.
Filmekkel nem szeretnél rajta foglalkozni? A blogodon megemlítetted az Útvesztő filmeket és az Éhezők Viadalát is.
Nem vagyok filmkritikus, könyveket sokkal könnyebben elemzek ki. Persze pár adaptációt valószínűleg említeni fogok még.
A filmadaptációkkal kapcsolatban említetted, hogy bár nem a leírtak szerepeltek a Tűzpróba c. filmben, mégis jobban tetszett mint a regény. Volt már esetleg így korábban, hogy az adaptáció jobban tetszett mint a könyv?
Nem jut eszembe ilyen, Az Éhezők Viadala esetében fordult elő, hogy képtelen voltam eldönteni, a filmet vagy a regényt szerettem-e jobban. Mindkettő fantasztikus.
Kissé komolyabb témára térve, a blogod olyan támogatókkal rendelkezik, mint a Corvina, Scolar, Alexandra vagy akár az Agave könyvek. Hogyan kerültél velük kapcsolatba?
Vagy ők kerestek meg engem recenziós felajánlásokkal, vagy én őket azzal, hogy szívesen írnék az adott könyveikről.
Ezek szerint a kezdetekben te léptél velük kapcsolatba?
Igen. Enélkül nehéz támogatókat szerezni a későbbiekben.
Azoknak, akiket szintén érdekel a támogató szerzés, elárulod hogyan működik az ilyen? Felkeresés útján kiküldik a könyvet és neked vissza kell adnod?
Valahogy így, ahogy Te is leírtad, annyi különbséggel, hogy a könyvet nem kell visszaadnod. Az a Tiéd lesz.
Általában milyen könyveket kapsz? Ezeket te választod ki, illetve mindegyikről készítesz cikket?
Én döntök arról, mit vállalok be és mit nem, de ha eljut hozzám egy recenziós példány, arról minden esetben írok cikket. Szeretném minél jobban szélesíteni a saját és az olvasóim látókörét, ebből kifolyólag szinte bármilyen témájú könyv landolhat nálam, amit érdemes elolvasni, és amiről érdemes olvasni.
Tehát nincsen semmilyen tematika nálad, hogy mi szerint írsz, mit olvasol?
Általában vagy olyan kötetekről írok, amik nagyon jók, a témájuk értékes, vagy olyanokról, amiket érdemes inkább messzire elkerülni.
Előfordul olyan, hogy kapsz egy könyvet aztán mégsem írsz róla?
Ilyen még hál' Istennek nem fordult elő.
Ha tetszett nektek az interjú és még szívesen olvasnátok tőlem, iratkozzatok fel, valamint ha van olyan akiről olvasnátok, továbbra is várom az ötleteiteket a facebook oldalamon, illetve akár itt kommentben is! :)
Ölel Titeket,
Agatha Hestya
Kommentelj!