cikk
Ismerd meg!
Ismerd meg!
Egy kis Ismerd meg!-et hoztam most nektek, és a személy akiről most írnék számomra nagyon fontos, hisz kedvenc YouTuberem !
Először is az én történetem vele, Connor Frantával. 2014 óta nézem a videóit, először csak úgy, mint O2L (Our2ndLife - egy YouTube csatorna ahol 6 YouTuber készített közös videókat 2015 elejéig, ennek Connor 2014 nyaráig volt tagja), aztán pedig áttértem csak az ő videóira, mikor elhagyta az O2L csapatot. Igazából előtte nagyon ritkán néztem YouTube videókat - zene klipeken kívül -, de ő volt az első, aki miatt elkezdtem nézni a többieket is.
Nem tudom igazából mi fogott meg benne. Talán az, hogy videóshoz képest ő maradt a normál kereteken belül, nem teszi ki mindenét a csatornájára és igenis realisztikusan látja a dolgokat, ami nagyon ritka. Lehetséges az, hogy helyes, azonban nem álmodozok olyanról, hogy a férjem lesz és egyéb érdekességek. Mellesleg az ilyenek ki tudnak borítani ha túlzásba viszik. Azonban a legfőbb pont mindenesetre az, hogy Connornak se volt könnyű a gyerek kora. Ugyan azokkal a problémákkal küzdött, mint ahogyan én küzdök az életemben. Viszont az, hogy neki sikerült megnyernie a harcot arra ösztönöz, hogy én is küzdjek. Mindenesetre élvezet a videóit nézni és ha nem is fanatikusan de izgatottan várom minden új videóját.
Nem tudom igazából mi fogott meg benne. Talán az, hogy videóshoz képest ő maradt a normál kereteken belül, nem teszi ki mindenét a csatornájára és igenis realisztikusan látja a dolgokat, ami nagyon ritka. Lehetséges az, hogy helyes, azonban nem álmodozok olyanról, hogy a férjem lesz és egyéb érdekességek. Mellesleg az ilyenek ki tudnak borítani ha túlzásba viszik. Azonban a legfőbb pont mindenesetre az, hogy Connornak se volt könnyű a gyerek kora. Ugyan azokkal a problémákkal küzdött, mint ahogyan én küzdök az életemben. Viszont az, hogy neki sikerült megnyernie a harcot arra ösztönöz, hogy én is küzdjek. Mindenesetre élvezet a videóit nézni és ha nem is fanatikusan de izgatottan várom minden új videóját.
1992. szeptember 12.-én született Wisconsinban, az Egyesült Államokban, ez alapján tudhatjuk róla, hogy ma 23 éves és szűz csillagjegyű. Teljes neve Connor Joel Franta igaz a Joel-t titkolni próbálta hisz bevallása szerint "Ez az egyetlen titkom", amit videóiban is megemlített, de mára fény derült rá. Szüleit, Cheryl és Peter Franta, testvéreit, Nicola, Dustin és Brandon Frantat már bemutatta videói egyikében, hogy nézői közelebb kerülhessenek hozzá azáltal, hogy megismerik a családtagjait.
Általános iskolai éveit a Minnesotai St. Peter's Catholich Elementary Schoolban végezte el, mivel születése után szinte egyből Minesotaba költöztek. Igen nehéz gyerek kora volt. Túlsúllyal küszködött és azt is érezte, hogy más mint a többiek. Nehezen illeszkedett be és nem igazán tudott barátokat szerezni, egészen addig míg édesanyja be nem íratta a helyi úszó csapatba. A sport segített neki formába hozni a testét, és ennek segítségével sok emberrel kötötte össze a sors, akikkel könnyebben barátkozott össze, mint az osztálytársaival. Azonban másságát még mindig próbálta takarni és elfelejteni. Középiskolában míg az úszást cross countryra cserélte belevetette magát a randizásba is. A gimnáziumot 2011-ben végezte el, majd a Saint John's egyetemen tanult tovább. 2014 decemberében a "Coming Out" című videójában bevallotta és egyben fel is vállalta, hogy saját neméhez vonzódik, ezzel egyben köszönetét fejezte ki azok felé, akik segítették ennek a nehéz dolognak a feldolgozásában. Ezáltal hatalmasat nőtt a szememben, hisz a mai világban ahol ha nem az ellentétes nemhez vonzódsz undorodnak tőled, bemocskolnak ok nélkül, és leginkább pedig kitaszítanak a közösségből. Igen nagy dolog, hogy valaki tisztán bevallja másságát.
Karriere:
2010 augusztusában jutott el addig, hogy feltöltse első youtube videóját a csatornájára amin ma már 4.9 millió feliratkozó van. 2012-ben csatlakozott az Our2ndLife elnevezésű YouTube csatornához ahol 5 másik YouTuber ( Kian Lawley, Jc Caylen, Ricky Dylon, Sam Pottorff, Trevor Moran és Ricardo Ordieres azonban 8 hónap múlva kirúgják) társaságában készített videókat. A napokat felosztották maguk közt így Connor hétfőn, Ricky kedden, Sam szerdán, Jc csütörtökön, Trevor pénteken, Ricardo pedig szombaton és vasárnap pedig egy meglepetés nap volt, amit sokáig Kian tartott majd mikor belépett az O2L csapatba Ricardo-t pedig kirúgták a viselkedése miatt átvette a szombatokat, a meglepetés vasárnap pedig megszűnt. Connor 2013-ban összeköltözött 3 társval, Jc-vel, Kian-nel és Ricky-vel egy Los Angelesben. Végül Connor 2014 júliusában úgy döntött, hogy kiszáll az O2L csapatból hisz bevallása szerint "A Youtuberkedés kezd lassan a igazi munkává válni, de én szeretném ezt megtartani szórakozásnak csupán.". Azonban megígérte, hogy a barátsága megmarad a fiúkkal és fő csatornáját továbbra is folytatja. Távozása után 5 hónappal a többi fiú bejelenetette a csatorna végleges leállását és egy úgy nevezett Búcsú hét - ahol mind az 5-en elbúcsúztak a feliratkozókról és követktől - után több videó nem került ki a csatornára.
Saját csatornáját persze ezután folytatta, 2014-ben pedig egy videójában is felvállalta másságát a követői előtt.
Jelölések:
Connort többször is jelölték Teen Choice Award-s díjakra. Először 2014-ben "Web star: Male" kategóriában azonban Tyler Oakley kapta a díjat. 2015-ben újra jelölve lett az "Entertainer of the year" és a "Choice Youtuber" kategóriákban azonban most Cameron Dallas és Bethany Mota vitték el előle a díjakat. Ebben az évben még a Steamy Award "Audience Choice Entertainer of teh Year" kategóriájában is jelölték.
Projektek:
Connor YouTuber életét kihasználva sok alapítványt támogat akik beteg vagy rossz helyzetű embereknek segítenek. YouTube évfordulóit és 22. születésnapját is egy-egy ilyen alapítvány nagyobb méretű támogatásával ünnepelte és újabb gyűjtéseket is szervezett.
Remélem szívesen ismertétek meg az én kedvenc YouTuberem-et :) Ha van kedvetek írjátok le a saját kedvencetek nevét, én pedig szívesen látnám, hogy ti kiket is néztek :)
Nemsokára érkezek egy újabb poszttal ;)
Puszi,
Dona
Kommentelj!