A párválasztó
GABO
Kiera Cass
kortárs
könyv
The Selection
Kiera Cass - A párválasztó
Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.
Nehezen fogtam ezt a könyvet a kezembe. Sokáig nézegettem a könyvesboltok polcain, de valahogy nem tudott megfogni. Talán azért, mert nem rajongok a tévében sem az ilyen típusú sorozatok iránt, hát akkor a könyv miben lenne más? Végül mégiscsak hozzám került és nem bántam meg. Egyáltalán.
Maga, ez az elvileg disztópikus könyv egészen megfogott. Nem azt mondom, hogy letehetetlen volt, de nem volt rossz kicsit sem, lehet a további kötetekben még a kedvenceim közé is kerül. Az elején, mikor a különböző kasztokról olvastam, egyes, kettes, hármas, négyes, ötös stb, egyből az Éhezők Viadala jutott az eszembe. Egy kicsit húztam is a számat, de végül rájöttem, azt leszámítva, hogy a számok emelkedése a társadalmi helyzetet tükrözi, nem sok hasonlóság van a két könyv között.
A történet Illéában játszódik, aminek a keletkezési nagyon érdekes, mikor ezt olvastam csak ámultam a kidolgozottságán. A negyedik világháború után játszódik, mikor is a korábbi Észak-Amerika nem bírta elviselni azt, hogy létrejött a Kinai Amerikai Állam. Érdekesen hangzik, nem? A korábban említett kasztok egyestől nyolcasig vannak. Az egyesek a királyi család, míg a kettesek és hármasok a további vagyonosok. Négyestől lefelé romlanak a viszonyok, a hatosok, hetesek már éppen-hogy csak nem nincstelenek, míg a nyolcasok már teljesen elveszettek. A férfiak nem házasodhatnak felfelé és igen ritka az, ha a nők, a saját kasztjuk alatt esküdnek.
Akárcsak az Éhezők Viadalában, itt is meg van szabva, hogy a különböző családok mit dolgozhatnak. Az ötösöknél, mint például a Singer családban, mindenki művész. Az édesapa szobrász, az anyuka énekes, ahogy a mindössze tizenhat éves főhősünk, America is. Mivel öten vannak testvérek és a legidősebb már teljesen kirepült a családi fészekből, neki is dolgoznia kell. A családból egyedül az öccse lóg ki, Gerad, aki a képzőművészetnek ellentmondva, futballozni szeretne.
Az életük nehéz, a sok munka ellenére a megélhetésük nehézkes. A megoldás egy olyan dolog, amit America egyáltalán nem pártol. Egy levelet kap, miáltal bekerülhet a Párválasztó c. adásba, ahol Maxim herceg kegyeiért versenyezhet egy tucatnyi lánnyal. Az anyja nyüstöli, hogy jelentkezzen, hiszen ezzel a családok jelentős mennyiségű támogatást kapnak, de ő nem tudja azt, hogy a lánya szíve másért dobog. Bizony. America két éve él titokban, boldog párkapcsolatban hatos számú barátjával Aspennel, akivel elég viharos nekem a kapcsolatom. Végülő győzi meg a lányt, hogy jelentkezzen, nem számolva a következményekkel, hogy barátnője bekerül a kiválasztott lányok közé.
Nos igen, America bekerült a kastélyba és egyből közölte is a herceggel, hogy ne álmodjon arról, hogy ők valaha is együtt lesznek. Őszinte leszek, itt kedveltem meg baromira. Egy pofás kis őszinte csaj, aki idő közben ízig vérig hercegnővé alakul. Persze nem volt felhőtlen az iránta való bizalmam, mert időnként felpofoztam volna őt, de ilyenek ezek a szerelmi háromszögek, mert igen, ez azzá alakul. Bár megmondja, hogy nem lesz sose királynő, azért mégis beleszeret az én Maxinomba. És mikor máskor kell felbukkannia Aspennek? Hát persze, hogy akkor! És ki nem fogja elárulni ezt a hercegnek? Hát persze, hogy America!
Ami különösen tetszett a könyvben, az nem csak a borítója, ami gyönyörű (és külön boldogság, hogy az eredetit megtartották), hanem a sok sok szerethető karakter. Mivel a főszereplőt már kivégeztük, legyen az első Maxim. Egy visszahúzódó átlagos fiú alakját kelti, aki csak arra vágyik, hogy legyen egy boldog kapcsolata, amiben a párja (természetesen) America lenne. Az elején nem szimpatizáltam vele, de a végére nagyot nőtt a szememben és ha elolvassátok vagy elolvastátok, (majd) tudjátok, hogy mire gondolok. Szerintem ezzel ti is így vagytok. Nagyon megkedveltem az 'ellenfeleit', egytől egyig, még a kettes kasztban való Celestet is, aki amúgy a természetéből adódóan egy hárpia. May nagy kedvenc volt, mint testvér, és kis áruló, aki nem sírt a sütitől. Nagyon bírtam és sajnáltam, hogy olyan keveset szerepelt. Remélem a továbbiakban több minden derül majd ki róla.
Összességében nem volt egy rossz könyv, sőt. Megértem, hogy miért vannak oda érte nagyon sokan és sajnálom, hogy csak most sikerült elolvasnom. A blogon biztosan olvashattok majd a többi részéről is. Személy szerint én nem nevezném ezt disztópikus könyvnek, mert ugyebár kasztok vannak benne, megjelenik a szegénység és a lepusztultság, de mi ezt nem nagyon érezzük. Hiszen mi a kastélyban vagyunk, humor és szórakozás mindenhol, egyedül Mer mesél a pusztulásról Maximnak, aki ezen segít változtatni.
Szóval alig várom, hogy kezemben foghassam az Elitet és arról is írhassak nektek. Ti mit gondoltok róla? Hogy tetszett? Várom a véleményeiteket kommentben, chatben vagy akár továbbra is a facebook oldalamon.

Ölel Titeket,
Agatha Hestya
Író: Kiera Cass
Eredeti mű: The Selection
Eredeti megjelenés éve: 2012
Megjelenés éve: 2013
ISBN: 9789636896188
Fordította: Gázsity Mila
Oldalszám: 360
Kiadó: GABO
Kommentelj!