Ami nekem megnehezíti...

Sokan kérdezték már tőlem, az osztályomból és baráti körömből, hogy mégis, hogy írok. Mit hallgatok közben, hogy érem el, hogy koncentráljak és hasonló szokásos kérdések. Nekik a legtöbbször tippeket szoktam adni, mit tegyenek, hogy jobban menjen nekik hamarabb végezzenek egy sztori megírásával és legépelésével. Azonban ma itt szeretném megemlíteni azt a Top 3 dolgot ami nekem megnehezíti, hosszabbítja a folyamatot. Mivel ez nagyon is emberfüggő, hiszen nem szeretjük ugyan azokat a dolgokat és ugyan csak más dolgok idegesítenek minket, ezért én most csak saját példákkal tudok szolgálni. Azonban remélem van akinek hasonló problémái vannak, és akkor segíthetek neki ezzel.


1. Ember(ek) létezése körülöttem
    Első és egyben legidegesítőbb számomra, mikor emberek vesznek körbe, miközben írok. Most nem pont arról beszélek, hogy belebámulnak a füzetembe/laptopom képernyőjébe - persze ez a legrosszabb -, hanem mikor csak léteznek körülöttem. Nem, még véletlenül sem azért, mert olyan dolgot írok le ami nem vethet rám jó fényt. Szimplán olyan hatást kelt bennem, mintha valaki megfigyelne és sürgetne, hogy végezzek már. Mintha lenne egy nem létező főnököm aki dühösen vár, hogy végezzek az utolsó betűvel. 
    Ez valami olyan dolog, ami miatt egyszerűen szorongani kezdek másodpercek alatt, és utána több órán keresztül képes bennem maradni. Ilyenkor pedig az írás képtelenség normális keretek között. Ez talán az egyik dolog amit soha nem hallottam mástól, így a ti nyugalmatok érdekében kívánom, hogy soha ne tudjátok meg milyen.

2. Karakter választás
    A második dolog amitől a falra tudok mászni. Az egyik legrosszabb dolog mikor megvan a fejedben és már vázlatban is a történeted, kiválasztasz egy vagy több tökéletes karaktert és mikor elkezded írni rájössz a szereplők nem passzolnak. 
    Ez miért is van? Vegyük pontról pontra, hogy mégis hogyan választunk karaktereket. Ugye, a legtöbbször olyanok közül választasz akit "ismersz" hisz nehéz úgy keresni valakit, hogy nem tudod a nevét. Na itt kezdődik a baj. Ez az "ismertség" nálam a legtöbbször azért jön létre, mert az illető YouTuber és nézem a videóit. Emiatt tudom, hogy egyes helyzetekre, hogy reagál, milyen szlengeket használ, a fejemben van a beszéd stílusa és legfőképp ismerem a történetét a legtöbb esetben. Emiatt pedig az én kitalált kis világomba nem fér bele. Nem tudom ráhúzni annak a karakternek a "bőrét" amelyiket szántam neki, azonban ő magát se tudom simán meghagyni, hisz úgy a történetbe nem illik bele. 
    Mit lehet ezzel tenni? Vagy magadnak találsz ki nem létező karaktert vagy pedig úgy írod a sztorit, hogy beletudd ültetni a karaktered meztelenül, kitalációk nélkül. Itt azonban egy újabb probléma üti fel a fejét. Túl hiteles a sztori, hisz igazából a karaktered életét írod csak le. Jönnek a visszajelzések, miszerint ez hülyeség, nem is érdemes csinálni, olyan mintha csak meg akarnád másítani a jelent és jövőt. Itt szoktam lecsukni a laptopom és elásni magam a föld alá, hogy ne is gondoljak arra, hogy írni akarok. 

3. Zene választás
    Rólam tudni kell, hogy elég sokoldalú vagyok, zene és minden más terén. Ha a zenét vesszük ritka az olyan amit képtelen vagyok végig hallgatni, mert nem szeretem. Imádom a pop rockot/alternatív rockot, kedvelem a pop-ot és megtűröm a rappet ha nem az egész szám arról szól.
    Azonban mikor írok ez változik. Pop-ot és olyan számokat amik rappet tartalmaznak nem tűröm meg. Képtelen vagyok közben ebbe a két fajtába tartozó számokat hallgatni miközben gépelek vagy még csak füzetbe írok. 
    A másik még, hogy ha olyan számokat hallgatok amiket kívülről fújok sokkal gyorsabban haladok a szövegemmel. Nem akadok meg, csak írok mint a vízfolyás és sokszor jóval kevesebb hibával vagy elgépeléssel.
    Ennek okaként azt tudom leginkább elfogadni, hogy felveszed az éppen hallgatott szám ritmusát. Ha egy gyors számról beszélünk neked is gyorsabban mennek a dolgok, azonban egy lassú számnál te is lelassulsz. (Tipp: Készíts egy pár számos lejátszási listát, ami pörgős általad nagyon kedvelt számokat tartalmaz, és hallgasd azt közben.) ( Szerk. megj.:Ha érdekel titeket szívesen írok egy zene ajánlót íráshoz :) )

Remélem, tudtam segíteni nektek ha ezek a problémák nálatok is jelen vannak. Ha valamilyen más típusú problémát vesztek észre magatoknál nyugodtan írjátok le ide vagy akár az e-mail címemre (imro.dora.k@gmail.com), és ha tudok nagyon szívesen segítek a megoldásban. Ha pedig van bármilyen meglátásotok a cikk témájával kapcsolatban izgatottan várom kommentbe :)

Ölel,
Dona 
Üzemeltető: Blogger.