felvételi
gimi
suli
suli választás
Iskolakezdés (Őszi hangulat)
Sziasztok!
Így, hogy beléptünk az őszbe minden megváltozott. Sokunknak ugye maga az ősz nem csak a szép színeket hozta, hanem az iskola kezdetét is. Ezen felül van aki most szeptemberben egy teljesen új iskolában kezdett, ahogy én is. Bár olyanoknak szól majd ez a bejegyzés akik új suliban kezdenek, inkább azoknak ajánlom akik jövőre váltanak sulit, most pedig a felvételire készülődnek. Mivel én már megtapasztaltam egy új környezetbe való beilleszkedés hátulütőit, szeretnélek titeket egy picit előre "figyelmeztetni" pár fontos dologra.De nem is húzom tovább a dolgot, csapjunk a lovak közé.
Első és legfontosabb szerintem a beilleszkedés:
A beilleszkedésben egy nagyon fontos dolgot kell tudnotok. Az egyetlen és a legfontosabb az, hogy minden az első benyomáson alapul. Bárki ámíthat titeket azzal, hogy senki nem ítél majd meg az első mozdulatodról, ez sajnos mégis így van. Ha van egy rossz "lépésed" a szóbelin, gólyatáborban vagy akár az első órák egyikén ha nem is tényleg hosszútávra, de egy jó ideig megjegyzik a tanárok és utána nem néznek rád olyan szép szemmel. Én ezt valahol a gólyatáborban ronthattam el. Nálam valahol ott van a legnagyobb baj, hogy nagyon könnyen borulok ki és leszek dühös. Ebből adódóan, hogy ha valami nekem nem tetszik biztos, hogy ellenkezek és bármit megteszek, hogy azt nekem ne kelljen megtennem. Mint azt már tudjuk a gólyatábor és utána majd a gólyaavató is a szívatásról szól. Nem tudod olyan ügyesen csinálni, hogy bármelyik hülye feladatból is kimaradj. (Szerk. megj.: Kivéve ha lebetegedsz és a tábor felét ágyban töltöd, ha engem veszünk például.) Az egyetlen dolog amit ajánlani tudok, hogy adjatok fel azzal, hogy ti nem csináltok hülyét magatokból. Ott mindenki hülyét csinál magából nem csak te! Adj bele mindent és élvezd ahelyett, hogy idegeskedsz, hogy hülyének néznek a többiek egyes feladatok elvégzése közben. Azzal tudod egyedül elrontani, hogy ha semmiben nem veszel részt és inkább kivonod magad az egész alól, esetleg el se mész a táborba. Ez a legjobb hely a beilleszkedésre és a másik megismerésére. Másrészt pedig a táborban már kialakulnak a baráti körök, és nem jó érzés egy már felépült körbe bekéredzkedni.
Másodiknak jöhet akár a tanárok felé mutatandó tisztelet:
Mint ahogy ti is tudjátok általános iskolában a tanárokat máshogy szólítjuk meg, mint ahogyan a gimnáziumban illik. Kicsiként a tanár keresztnevét és a bácsi illetve néni jelzőt használjuk. Ez, a gimiben nagyot változik. Egyrészről el kell hagyni a néni/bácsi-t, és már a tanár keresztnevét se használhatjuk. Van olyan iskola, ahol ez máshogy működik, de a legtöbben az felel meg, ha a tanár vezetéknevét, illetve a tanárnő/tanár úr megnevezést alkalmazzuk. Számomra nagyon nagy ugrás volt. Nem szeretek emberekkel ridegül bánni, de a megnevezés számomra pont ezt jelenti. Az, hogy nem szólíthatjuk a tanárt a keresztnevén számomra nagyon fura. Lehet, hogy csak a hosszú éveken keresztüli másmilyen megszólítás berögződése, akár az is, hogy az egész helyzet új, mindenesetre nem jó érzés.
Harmadik megállónk legyen, a jegyek:
A gimnáziumi értékelés máshogy történik mint általánosban. Ha pontosan egy dolgozat százalékait akarjuk nézni elég annyit elmondanom, hogy 50%-tól kaphat az illető 2-est és 91-92%-tól pedig 5-öst. Ha nem is egy verseny istállóról beszélünk de egy még átlagos gimiről akkor is nagyon fel kell kötnie a tanulónak a gatyáját. Persze sokan mondják, hogy ez csak a belerázódás, de sajnos sokkal lassabban megy, mint ahogyan azt elsőre gondolod. Újra rá kell jönnöd, hogy melyik tanár mit fogad el helyes megoldásnak, ki milyen gondolkodásmódot szeret és mégis hogyan osztályoz. Leírva ez könnyű feladatnak tűnik, de mikor bekerülsz sokkal nehezebb. Viszont nem lehetetlen feladat! Nagyon sokan élték már túl a gimis éveket, és ha oda figyelsz arra, hogy rendesen, rendezetten tanulj, akkor nem lesz semmi baj.
És végül negyedikként és egyben utolsóként pár segítőkész trükk:
Mindig tartsd észben, hogy nem dobnának be a mély vízbe, ha nem lennél már elég érett és életképes hozzá. Mindig nagyon figyelj oda, hogy mit kér a tanár és még véletlenül se csináld az ellentétét! Oszd be az idődet amennyire tudod, legyen az tanulás idő és persze pihenés is, hisz te se bírod a folyamatos gondolkodást egész délután. Ne bánkódj ha az első dolgozatok nem sikerülnek olyan jól. Nézd meg a hibáidat és próbáld meg kijavítani. Végül pedig a jól ismert idézet "Soha ne mond, hogy soha!". Képes vagy rá csak próbálkozni kell!
Mindig tartsd észben, hogy nem dobnának be a mély vízbe, ha nem lennél már elég érett és életképes hozzá. Mindig nagyon figyelj oda, hogy mit kér a tanár és még véletlenül se csináld az ellentétét! Oszd be az idődet amennyire tudod, legyen az tanulás idő és persze pihenés is, hisz te se bírod a folyamatos gondolkodást egész délután. Ne bánkódj ha az első dolgozatok nem sikerülnek olyan jól. Nézd meg a hibáidat és próbáld meg kijavítani. Végül pedig a jól ismert idézet "Soha ne mond, hogy soha!". Képes vagy rá csak próbálkozni kell!
Remélem tudtam nektek segíteni picit ezzel a bejegyzéssel :) Nagyon fontos, hogy ne stresszeljetek, semmit ne hagyjatok másnapra ha aznap meg tudjátok tenni és figyeljetek oda mit kérnek tőletek! A gimi nem egy olyan hely ahol meg akarnak gyilkolni, hanem egy nagy lépés az általános iskola után, ezért fura és ijesztő. Félig már a nagybetűs életnél vagytok :)
Ölel,
Dona
Kommentelj!