A magyar történelem fenegyerekei - Bevezető

Ebben a sorozatban olyan emberekről olvashattok majd, akik halált megvető bátorsággal küzdöttek, trükköztek, győztek, veszítettek, túléltek vagy meghaltak egy olyan célért, ami bitangul megérte nekik. Az otthonukért. Jó, a honfoglalást követő hódítások alatt javarészt raboltunk, fosztogattunk meg templomokról pisiltünk le, de kis sarkítással végül is el tudom képzelni, hogy Lehel és Búlcsú felesége otthon csak két tesze-tosza, másnapos alvezért találtak, a férjeiket. Egyből indult a csetepaté, hogy ma sem mentetek hódítani, nem is olyan jó itt, nem tetszik a kilátás meg a klíma, amúgy is miért hagyták Magna Hungáriában az anyóst, szóval képzelhetitek. Ebből a nézőpontból a hódítások is hazánk épségét szolgálták.

Mai rohanó világunkban, a digitalizált élet, a sokadik informatikai forradalom hatására minden felgyorsult. Minden elérhető, megvehető, megrendelhető, gyakorlatilag az összes tudás vagy ismeret elsajátítható egy mobilkészüléken keresztül is akár. Internet kávézók nyílnak, ingyenes WIFI árasztja el a nagyobb városok utcáit, beszippantott mindenkit a cyber tér, és minden sokkal gyorsabb, másabb lett, mint azelőtt volt. Ma egy üzenetet fél másodperc alatt elküldhetünk a célszemélynek. Egy rövid gondolatkísérlet erejéig próbáljuk felmérni azt, ennek mekkora jelentősége van abban, hogy mi emberek, akik ezen tudást birtokoljuk, milyen hatalmas mértékben formálódunk, változunk emiatt a tudás miatt. Így témánkat is könnyebben megérti és átérzi az olvasó.
Tegyük fel, pont a kedvenc focicsapatunk döntő meccsének napján kell beugranunk az egyik kollégánk helyett a taposó malomba. Jegy volt a meccsre, de így nem tudunk elmenni, így odaadjuk azt egyik cimboránknak, hogy legalább ő érezze már jól magát. Csak annyit kötünk ki, hogy mindenképpen tájékoztasson minket az eredményről. Piszkosul mardos minket a kíváncsiság mi lehet a meccsen, mire felcsendül az ismert szimfónia: SMS érkezett. Kebelbarátunk pedig a következőt pötyögte el nekünk: Győztünk. Nagy az öröm, a melónak is hamarabb vége, mindenki hazaér, és idilli boldogság köszönt be. Igen. Szép kis gondolat. A lényeg maga az üzenet. Ugyan ezt az üzenetet 2000 évvel ezelőtt kicsit nehezebb volt átadni, Pheidippidésznek jócskán lógott a nyelve, miután a marathóni győztes csata után megvitte a hírt az athéniaknak. „Győztünk”. Az üzenet ugyan az volt, mint az előző esetben, csak hogy szegény hellén férfiúban épp ennyi szufla maradt a kis kocogás után, szóval ott helyben meg is tért Hádészhoz.

A történet csupán egy érzékeltetés ahhoz, mennyire mások lettünk. Régen, ha remegett a föld, tudás híján az isten haragjának tulajdonították, vagy dühös óriásokra fogták. Szóval a hit burjánzott.
Ma is burjánzik, csak egészen máshogyan. Mivel sok sötét dolog van a világon, és emberként sokszor saját magunk okozunk fájdalmat vagy hatalmas galibát egónk ihletésére, néha szeretnénk azt hinni, van jobb, amitől mi is jobbá válhatunk. Az emberek megannyi gyarló tulajdonsága mellett, előfordul, hogy megbúvik egy néhány olyan jellemvonás is, mely erkölcsi tartásuk megerősödésén felül kiragadja őket az átlag mocsarából. Korunk társadalmi köztudata cinikus, gyűlölködő, otromba, de valahol idealizáló.
Remek példa erre a sok képregény hős, a sok szuperhősös film, de ezen túl még a háborús mozik hősei is egy idealizált képet adnak nekünk a hősies jellemről, amiknek könnyen hatása alá tudunk kerülni. Gyakran állítanak példát elénk ezek a fiktív karakterek, akikre szükségünk van, hiszen jó példából sosem elég.

A hőskultusz nagyjából 1938-ban kezdődött a Supermen nevű hős megalkotásával, majd a második világháború után megszülető yenki háborús mozi új színt vitt ebbe a világba. Ma reneszánszát éljük ennek a korszaknak, legyen szó filmiparról, vagy irodalomról, számítógépes játékokról.
Pedig példaképekért, hősökért, szívtipró macsókért nem kell a szomszédba menni. Hazánk viharos történelme során rengeteg vérzivataros évszázadot megélt, és helyt állt az európai történelem összes háborújában. Derék emberek éltek, akik hajmeresztő helyzetekben merész, bátor tetteket vittek véghez. A történetük rendkívül olvasmányos, ha át tudjuk érezni korukat, szellemüket, helyzetüket. Elmondhatjuk, van olyan jó az ő élettörténetük, mint Rambóé.

Eleink soraiban tehát rengeteg keménykötésű ember élt, akik szívesen csináltak ágyelőtétet ellenfeleik bőréből.
A magyar vitézek kortól függetlenül vetették magukat vérszomjas ellenlábasaik közé, hajmeresztő balhéik voltak, hol egy nyugati királysággal, hol kószáló nomádokkal, tagbaszakadt turbános törökökkel, és kétszer szinte az egész világgal. Mindig volt okunk fegyvert ragadni, akár kincsekért, akár a hitünkért vagy szabadságunkért, de ha fegyvert is ragadtunk, azt mesterien forgattuk. Arra mindenesetre érdemesek voltak eleink, hogy minden stiklijüket megismerjük, és emlékezzünk rájuk.