Magyar történelem fenegyerekei: középkori keménylegények
A magyar középkor véres csatáival és gigászi nagy
küzdelmeivel méltán nevezhető keménylegényeink hőskorszakának. Mikor az
ellenség bárhonnan elődeinkre törhetett, szinte bármikor, akár belülről a
pártoskodó urak részéről, akár kívülről, hiszen nagyjából a szélrózsa minden
irányában megtrollkodtuk kicsit a lakosságot (és lepisiltük templomaikat).
Európa ekkor olyannyira klikkes volt, hogy nem lehetett tudni, ki kit fog
seggberúgni a legközelebb. Mikor az ősök kijózanodtak az európai hátranyilazós
turné után és muszájból megkeresztelkedtek, a dühös szomszédság némiképp
megenyhült. Illetve nagy túrót. Más indokot kerestek arra, miért kell papuccsá
tenni a Magyar királyságot. Egyszóval drámától nem volt mentes ez az időszak,
tehát kiváló táptalajul szolgált hőspalántáinknak. Így azt mondom elég is a
szócséplésből és tekintsük is meg, kik voltak a magyar középkor fenegyerekei.
Az első hősünk kissé ikonikussá nőtte ki magát. Korában igen
nagy rajongótábort toborzott maga köré a hírneve. Rengeteg portré és metszet
készült erről a hősről.
Ő nem más mint Baksa Márk.
Baksaházi Baksa Márk, vagy Baksa Márkus (Gregor Baci) egy
igazán tökös törökverő volt. Kicsivel ugyan a történelmi középkor után élt, de
hőstette és a róla készült költemény is fémjelzi a magyar hőskultuszt és
vitézséget. Isten kegyelméből 1598-ban a magyar seregek éppen kiebrudalni
készültek a turbános kebabokat Győr várából. Hősünk, Baksa részt vett ebben a
nem kisvolumenű csetepatéban és szablyájával miszlikbe aprította a szerecsen
arcokat. Ez olyannyira nem jött be az ellenségnek, és mivel a török sem volt
éppen lepkefing, ezért nem voltak rest méltón fogadni Márkusunkat. Egy török
katona kopjája, más források szerint hajító kelevéz fúródott Baksa koponyájába,
ami a jobb szemén talált utat magának és a fegyver hegye a tarkóján vagy a
nyakán, egyes források szerint a bal fül alatti nyakrészt átdöfve távozott
hősünk kemény fejéből. A lékelésre fittyet hányva, fölpattant, és cafatokra
szedte az egész török hadigépezetet, majd megtért az ispotályba, ahol ellátták
sebét, de a fegyvert nem tudták eltávolítani a koponyájából, ezért hátralévő
életében viselnie kellett azt. Sérülése és kitartása Európa-szerte ismertté
vált, számos rézmetszet készült a kopjával átszúrt koponyájáról, valamint több
versben is megörökítették sérülésének történetét. Említést tesz Márkusunkról a
neves történetíró Martin Schödel Disquisito historico-politica de Regno
Hungariae című művében, képet is közzétesz róla.
Baksa Márkunkról egy igen kedves anekdota született, Vargha
Gyula Torsten lakomája című költeménye után, ami példázza a honfitársaink
vitézségét és vastag arcbőrüket.
A versben a svéd
tisztek azon csúfolódnak, hogy milyen sok idősebb korú magyar katona van jelen
köreikben, ugyanis szerintük az igazi vitéz a háborúban leli halálát. Ezzel
megkérdőjelezik a magyarok vitézségét. Válaszul Kemény János a könyvtárába
vezeti a svédek ezredesét, ahol egy könyvet vesz elő, amelyben egy Baksáról
készült kép látható. Majd rámutat arra a tényre, hogy bizony nem a vitézség
hibádzik a magyaroknál halál dolgában.
"Segerskjöld a könyvbe pillant,
Ott lefestve képben egy magyar vitéz,
Jobb szemébe szúrva roppant
Nagy hegyes nyárs, hosszú török kelevész:
Tarkóján fél rőfre áll ki.
Szörnyű szúrás, látja bárki,
Ily döfésbe a halandó belevész.
»Olvasd bajtárs!« Az meg olvas:
»Baksa Márkus, híres magyar kapitány.
Így veré át gyilkoló vas,
Szemén ment be, s hátul jött ki azután;
De a döfést kiheverte,
S a törököt verten verte,
Azután is, még sokáig, száz csátán.«
»Mért van köztünk öreg ember?
Bajtárs uram, itt van rá a felelet,
Én hallgattam türelemmel,
Német írja, s az nekünk nem hízeleg.
Ha mi olyan könnyen halnánk,
Kihalt volna rég a fajtánk,
Annyi vérünk öntözé már a röget.”
„
|
Szerintem vagány, mondjuk biztosan kevesen tudnátok aludni ezzel az objektummal a búrátokban, de hát sebtől díszlik a vitézség.
Következő hősünket hatalmas erejéről ismerik a legtöbben, holott fejben sem volt veszett ügy. Simán lekaszabolt bárkit, ki ellenséges szándékkal magyar földre tette a lábát, egy karddal, két karddal, amennyivel épp kellett. Ha jó kedve volt fogai közé kapott egy törököt, és eljárt egy jó kis csárdást. (Ronaldónál is jobban)
Nem más ő, mint Kinizsi Pál, a magyar történelem egyik legbivalyabb harcosa és hadvezére. Olyan hőstettek kötődnek a nevéhez, mint a
morvaországi hadjárat, ahol olyan ádázul küzdött, hogy jutalmul megkapta a
vezére lányát (képzelhetitek mekkora kegy lehetett ez akkoriban, de szerintem
ez még most is az egy apától :D) a szépséges Benignát, aki akkoriban igen jó
bőr hírében állt heted hét határon. Vázsony várát is megkapta hozományul, így
egy vadi új pecóban pakolhatta le páncélját Pál. Kinizsi karrierje igen csak
jól alakult, mivel hamarosan előléptették temesi ispánná, de a nagyobb hatalom
nagyobb felelősséggel is jár.
Ez abban nyilvánult meg, hogy pechjére a török megint csak nem bírt a vérével (gondolta Kinizsi: se baj majd kiontjuk) és 1479-ben a török csapatok benyomultak Szászföldre és feldúlták azt Haszán-oglu Isza bég parancsára. Kinizsi derék katona volt, rögtön egybehívta a törökverő csapatot, megfenték pallosaikat és felvonultak a törökök ellen. A győzelem szó ez esetben nagyon enyhe kifejezés. Ízzé porrá zúzták a török erőket ( ami elég nagy szó, látva a dolgok későbbi alakulását) Palink a nagy legendák szerint itt ropta fogai közt egy törökkel a győzelmi táncot. Ebből is látszik, hogy már ősatyáink is imádták a mulatóst, csak ők kicsit izmosabban tolták. Nem sokkal Kenyérmező után, megbízta Kinizsit a híres korrektségéről híres Mátyás király a déli végek védelmével. Nem sokáig pihent parlagon Pali férfiereje, Szendrőnél ismét be kellett bizonyítania, hogyan tudja páholni a török trógereket. Az eredmény ismét győzelem, a török sereg sántítva kullogott hazáig, már ami megmaradt belőle. Mátyás halála után sajnos minden megváltozott, a fekete sereg, akikkel Mátyás olyan jókat turnézott Bécsben is, feloszlott, és rablóbandává vált, ráadásul Mátyás fattya Corvin János (törvényen kívüli, örökösi jogokat nem bíró gyermeke) elég vállalhatatlan forma volt, így Kinizsi ellene fordította kardját. Előbb bajszot akasztott Corvin Jánossal, majd szétkergette a lezüllött fekete sereget. Élete végén, még egy egy sallert leosztott a oszmánoknak, de végül őt is elérte a halál, Szendrő ostrománál életét veszítette.
Ez abban nyilvánult meg, hogy pechjére a török megint csak nem bírt a vérével (gondolta Kinizsi: se baj majd kiontjuk) és 1479-ben a török csapatok benyomultak Szászföldre és feldúlták azt Haszán-oglu Isza bég parancsára. Kinizsi derék katona volt, rögtön egybehívta a törökverő csapatot, megfenték pallosaikat és felvonultak a törökök ellen. A győzelem szó ez esetben nagyon enyhe kifejezés. Ízzé porrá zúzták a török erőket ( ami elég nagy szó, látva a dolgok későbbi alakulását) Palink a nagy legendák szerint itt ropta fogai közt egy törökkel a győzelmi táncot. Ebből is látszik, hogy már ősatyáink is imádták a mulatóst, csak ők kicsit izmosabban tolták. Nem sokkal Kenyérmező után, megbízta Kinizsit a híres korrektségéről híres Mátyás király a déli végek védelmével. Nem sokáig pihent parlagon Pali férfiereje, Szendrőnél ismét be kellett bizonyítania, hogyan tudja páholni a török trógereket. Az eredmény ismét győzelem, a török sereg sántítva kullogott hazáig, már ami megmaradt belőle. Mátyás halála után sajnos minden megváltozott, a fekete sereg, akikkel Mátyás olyan jókat turnézott Bécsben is, feloszlott, és rablóbandává vált, ráadásul Mátyás fattya Corvin János (törvényen kívüli, örökösi jogokat nem bíró gyermeke) elég vállalhatatlan forma volt, így Kinizsi ellene fordította kardját. Előbb bajszot akasztott Corvin Jánossal, majd szétkergette a lezüllött fekete sereget. Élete végén, még egy egy sallert leosztott a oszmánoknak, de végül őt is elérte a halál, Szendrő ostrománál életét veszítette.
Alakja, testi ereje és példás helytállása ikonikus
karakterré tette őt a magyar történelemben. Kiemelkedett éles eszével és remek
harci tudásával. Méltó az emlékezetre.
Cikkünk utolsó, (egyben ha lehet ilyet mondani, és
különbséget tenni ekkora hősök között) és legvitézebb hőse, a lovag király, aki
majdnem olyan király, mint amilyen szent és jámbor keresztény. Aki a lovagok
közt is lovagabb volt, ez a pompás dalia nem is lehet más mint Árpád-házi Szent
László.
Mikor László a hősök útjára lépett, Magyarországon már
régóta testvérháború dúlt, István hiába küzdött küzdve a szilárd országért, az
önös érdekek mindig hangosabbak voltak a pártos urak és trónkövetelők szívében.
Miután a Szent király István meghalt, jó ideig fejről fejre járt a korona, nem
nagyon volt maradása egyik tökfej koponyáján sem. Még a két testvér András és
Béla is egymásnak esett a koronáért, de végül András fiáé Salamoné lett a trón,
aki ha úgy vesszük, nagyjából egykorú volt Lászlóval. Egy ronda testvérháború
után végül mégis Lászlóra szállt a korona és beköszöntött a béke, így
relaxációs gyakorlatként László összerittyentett egy bitang szigorú
törvénykönyvet és felhúzott temérdek új épületet, várat és templomot. Na de ez
az unalmas rész. A pikantériája uralkodásának és hatalomra jutásának már sokkal
érdekesebb. A krónikák szerint igazi muszkli plussz volt, igen magas és
megnyerő küllemű férfiú akitől elaléltak az asszonyok, de ő maga erényesen csak
az ő Adelheidjéért rajongott, de azért szüzeket igen gyakran mentett ki a vad
pogányok kezéből. Egyszer például, mikor a portyázó kunok betörtek a magyar
területekre, lízingelték a püspök lányát egy numerára. László meghallotta a sikoltozást
és egyből bosszúálló üzemmódba váltott, egy méretes fejszével felkatonázta a
kunokat, majd vezérüket, aki a lányt fogva tartotta (egyébként a krónikák
szerint a lány esdeklett elrablója életéért( fantáziátokra bízom)) megszabadította
karjától egy jól betanult filéző mozdulattal.
Nem csak vitézként volt rettentő király, a csodák sem
hiányoztak életéből. A László életéhez fűződő csodás események között szerepel
a „levitáció” jelensége is. Amikor egyik csatlósa megleste ima közben a
nagyváradi egyházban, azt látta, hogy a király a föld fölé emelkedett. A nép
arról is tudott, hogy László imájával bölénycsordát és szarvasokat varázsolt
éhező serege elé, és lándzsájával, miként Mózes a pusztában, a
szomjazóknak
vizet fakasztott a kősziklából. Ebből nem tudni mi az igaz és mi a kamu, de az
tény hogy nem evilági forma volt. Olyan megbecsült volt egész Európában, hogy
ha nem hal meg 1095-ben, akkor rábízták volna a keresztes hadjáratot. Halála
után sem hagyta el a csodák sorozata. Mikor meghalt Székesfehérváron akarták
eltemetni, mivel minden király ott nyugodott ennek előtte. László viszont
másként gondolta, így a holttestét szállító kocsit elkezdte Nagyvárad felé
gurítani. Hm. Nem rossz. És volt egy utolsó csatája is, ami engem személy
szerint kicsit a Gyűrűk Ura Király visszatér szellemkirályára emlékeztet. László
király temetése után 200 esztendővel rettenetes tatár horda támadt
Székelyföldre. Ekkor a székelyek elkeseredett vezére a néhai lovagkirályhoz
fordult segítségért; és a küzdelem hevében egy hatalmas vitéz jelent meg. A
fejét aranykorona ékesítette, a kezében harci csákányt tartott, így vágtatott a
tatárokkal szembe. A tatárokat megverték, a katonák pedig azonnal a szentélybe
siettek, megnézték László sírját, és a király arcán veríték cseppeket láttak.
Nem lehet már tudni mi igaz és mi az, ami csak az élénk
fantáziájú krónika firkászok tollából pattant ki, de egy tény, László hőstettei
és csodái lenyűgözőek. Nem véletlenül lett ő a magyar katonák védő szentje, és
a magyar középkor legvitézebb bajnoka is egyben.
A sorozatunk következő száma az újkori magyar vagányokkal
folytatódik majd, remélem tetszeni fog.
További jó szörfölgetést!
Kommentelj!