Amióta az eszemet tudom állatokkal vagyok körülvéve és nem, itt nem a testvéreimről vagy a körülöttem lévő emberekre gondolok. Régebben voltak nyulaink, kacsáink, tyúkjaink, kecskéink, minden, amit el tudtok képzeli, igazi városi parasztlány voltam. Ma már viszont csak hat kutya, két macska és egy papagáj boldogít, ennek ellenére úgy gondoltam, összeszedem nektek a lehető legjobb indokokat, miért tartsatok bármiféle háziállatot, ugyanis sokan úgy vannak vele minek kutya, macska, víziló, csak a baj van vele.
1, Mindig felvidítanak
Ez így van, legyen az bármilyen állat, úgyis mosolyt csal az arcodra. Nem tudok olyat mondani, akin nem nevettem volna bármelyik nap, mikor velük foglalkoztam. Kicsiként ha rossz kedvem volt kimentem a kertbe, odamentem a kerítéshez figyelni a jószágaimat és mindig volt okom a mosolygásra. Ha másért nem, akkor azért, mert lehettem akármilyen csúnya, mogorva, hisztis, kivétel nélkül mindegyik odajött, hogy hozzám dörgölőzzön, simogassam meg. Már ezektől az apró állati gesztusoktól is bb lett a hangulatom.
2, Hálásak
Ha a hálára gondolunk, egyből a kutyák jutnak az eszünkbe, ami érthető is. Mint említettem én hat kutyát tartok. Ebből egyet a menhelyről hoztunk, egyet az altatás elkerülése végett, illetve egyet még öt évvel ezelőtt fogtam meg és cipeltem haza, mikor épp hozták volna be a menhelyre, ahol a lovamat tartottam, hogy az országút szélén találták egy kis dobozban. Emlékszem, hogy Dinka akkor még belefért a tenyerembe és semmit se lehetett látni belőle, csak a hatalmas gülü szemeit.
Aki állattartáson gondolkodik én azt tudom ajánlani, látogassatok meg menhelyeket és mindenképpen onnan válasszatok magatoknak elsősorban, hiszen ott rengetegen vannak és sajnos elaltatják őket, ha egy bizonyos időkorláton belül nem viszik el a kutyákat. Akármelyiküket vittem ki sétálni, mindegyik puszival halmozott el és eszükbe se jutott bántani, esetleg elszökni. Higyjétek el nekem, a létező összes szeretet meg lehet tőlük kapni, amit csak nyujtani tudnak.
3, Megtanítanak gondoskodni
Bármilyen állatkát viszel haza, neked kell őt ellátni táplálékkal, takarítani kell a helyét, az udvart, a lakást utána és megfelelő időt vele tölteni. Ha ezek elmaradnak, nem csak rendetlenséget fog okozni unalmában és/vagy megbántottságában, hanem rossz modort is felfog venni. Na meg ha az állat éhezik, nem is lesz szép szegényke. Felelősséggel tartozunk irántuk.
4, Sosem leszünk egyedül
Mellettük sosincs az embernek olyan érzése, hogy magányos. Ha leülünk a kanapéra vagy fotelba, egyből az ölünkbe mászik a kutya, macska.
5. Programokat szervezhetünk
Ha kutya mellett döntötök, folyamatos sétákra kell számítani. Egy lóval rendszeres túrákat, edzéseket. De minden pillanatot megérnek, hiszen nemcsak velük tudunk ezek alatt megbarátkozni, hanem általuk más emberekkel is. Remek kikapcsolódás és szórakozás az összes ilyen alkalom.

Kommentelj!