Szösszenet az írásról

Szösszenet az írásról

Mikor néha kedvem szottyan,
Tollat, papírt ragadok,
S ha ötletem is kottyan,
Írok, s nevetve papírra vetek.
Egy-két szót, foszlányt,
S mondatot is néha napján,
Barokkos körmondatban,
Rokokó rébuszban.
Tollam hegye versenyt serceg,
Ötletekkel fut körversenyt,
Nem futópályán, nem is épületben,
Két kék vonal közt a füzetemben.
Szavak szintjén szépen szól,
Morfémának azért nem mondható,
Fonémának talán jó lenne,
De nem ebben a világban, kérem.
Hisz nem vagyunk mi állatok,
Nyelvtanárok sem, hogy úgy mondjam,
Írjunk hát egyszerűen,
Hasonló stílusban.
De mit kertelek én,
Nem cifrázok sokat, igaz,
De elmondom most mindazt,
Mi tollam nyelén kattan.
Ez egy kis szösszenet itt a füzetben,
Hasonlóhoz volt nekem kedvem,
Olvasd hát vígan, s kacagj fel hangosan,
Hisz írás szavának nagy hatalma van.
Táncra perdít holtat s élőt,
Nevetteti a búskomort,
Sírva fakaszt minden bohócot.
Néha napján engem is,
Téged is megríkat,
S kacag rajtunk hasra csapva,
Minket halandókat,
Pár mondat, hogy becsaphat.

Luscinius