A No Man’s Sky nevű túlélő, űrben
játszódó, fejlődésorientált játékot 2016 augusztusában adták ki, kezdetben PS4-re, majd később
PC-re is. Az xbox szériákat elkerülték, mégis, akik ilyen konzollal
rendelkeznek, joggal érezhetik, hogy nem maradtak le semmiről. A játék ugyanis
nagyobb részben keltett negatív, mint pozitív visszhangot. De mégis mi a baj a
No Man’s Sky-al?
„A kevesebb néha több... ez egy végtelenül magányos játék(…)”
<- írja egy népszerű fórum hozzászólója.>
A No Man’s Sky egy varázslatos, magával ragadó atmoszférával
felruházott kalandjátékként lett beharangozva, amik az Uncharted, és a Last of
Us nevű játékok egyediségéhez és minőségéhez hasonlította magát. Célja több
ezer bolygó, csillag felfedezésével és túlélésével eljutni a világűr közepébe. A játékosok nem igazán azt kapták, amire
vágytak. Haladjunk kintről befelé.
A játék grafikája meseszerű, a Borderlands-megoldásnál
élethűbb, de nem realisztikus. Élénk színek jelennek meg benne, de a
területektől függően változik a kontraszt, ezzel is kicsit átérezhetőbbé téve a
játékot. A képeket elnézegetve esetleg az Abzu juthat eszünkbe, ami szintén egy
gyönyörű játék. Ebből a szempontból
megéri, mert a gépigény átlagos, és nem kell atomerőműre hajazó felsőkategóriás
PC a teljes élményhez.
A játékon belül, a kaland kezdetén egy bolygón állunk,
tönkrement űrhajónkkal, ami sürgős javításra szorul. Körül kell néznünk,
anyagokat gyűjtenünk, hátha valami hasznosra találunk. Itt kezdődik el a
felfedezés kalandja, amikor is a nyersanyagok keresése és a lényekkel való
találkozás első élményei születnek. Ha a hajónkat sikeresen megjavítottuk,
fejlesztenünk kell magunkat, és irány a világűr közepe.
A játékban nincs különösebb történetszál, a fejlődés és a
jobbnál-jobb eszközök hajtják előre a játékost. Nézzünk néhány véleményt, mégis
milyen visszhangot keltett ez a mű?
„Szokásos marketing által eladott üres semmi.(…)”
„Ez lehet, hogy tipikusan az a játék lesz, amit elég ha youtube-on nézel(…)”
- szintén egy gamerfórum tagjai
Személyes véleményemként annyit
mondanék, hogy nagyon személyfüggő műre sikeredett. Aki nem szereti a
singleplayer, grindeolós darabokat, jobb, ha inkább elkerüli a No Man’s Sky-t,
mert hatalmas pénzkidobásnak érezné. Aki viszont a Minecraftot is kedvelte, és nem érzi
unalmasnak, biztosan be fogja szippantani ez is, és különleges élményt nyújt
majd.
Gépigény
CPU:
Intel Core i3
RAM:
8 GB RAM
GPU:
nVidia GTX 480, AMD Radeon 7870
OS:
Windows 7/8.1/10 (64-bit verziók)
Tárhely:
10 GB elérhető tárhely
Kommentelj!