A versenyről, pár szóban, Nektek!

A versenyről, pár szóban, Nektek!


Kedves emberek, lelkes nevezők, hűséges követők, örökös olvasók és egyszóval mindenki! 
Az AH magazin művészsarok rovatának felelős szerkesztőjeként szeretnék Nektek a versenyről tudósítani. Jómagam nagy örömmel vettem részt a verseny lírai moduljában, mint moderátor és zsűri elnök. 
A magazin életében hatalmas mérföldkő egy ilyen kezdeményezés, mely a feltörekvésre vágyó, pályakezdő, friss irodalmároknak szeretne lehetőséget biztosítani a nyilvános megjelenésre, készségeik fejlesztésére. Tartottunk már a közelmúltban egy "blogversenyt" ugyan, de mégis ez az első, kifejezetten a líra és a próza műfajokra fókuszáló, a kreatív írásokra összpontosító megmérettetésünk. A blogversenyre számos jelentkezőnk volt, örömmel konstatáltuk, hogy a jelentkezők száma jelen esetben sem csappant. A versenyre nagyon színes mezőny érkezett, megannyi műfajból-, és stílusból; szinte minden tudásszínvonal képviseltette magát egy-egy pályaművel. A kezdeményezés szellemiségében igyekeztünk kiválasztani a legkiemelkedőbb színvonalú műveket, ami meglehetősen nehéz feladat volt, hiszen ha magunkba fordulunk, egyikünk sem képes egyszerűen EGY árnyalatot kiválasztani a szivárvány elkápráztató színforgatagából.

Mégis úgy gondolom, hogy a Líra kategória jelenlegi mezőnyben kiemelkedő színfoltként jelent meg három pályamű, amelyek szerzői képesek voltak olyan művet alkotni, amivel kitűntek a színforgatagból. A három színfoltunk; a három dobogósunk pedig: 

Kálmár Mariann, aki az "Egy rossz álom" című művével elnyerte a Harmadik helyezést

Katona Vivien, aki a "Háborús Halál" című művével elnyerte a Második helyezést

És végül, de nem utolsó sorban Dylan D. Tides, aki a "Jacques (A titokban írt ballada)" című művével elnyerte az Első helyezést

Ők hárman lettek azok, akik a könyvjutalom mellett a magazinban történő megjelenés lehetőségét vihetik haza –átvitt értelemben-, a magazin szerkesztőinek (és jómagamnak) elismerésével együtt. Hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot. A többi jelentkezőt sem fogjuk szem elől téveszteni, de erről majd később fogunk részleteket közölni. 
Szeretném megköszönni mindenkinek, akik részt vettek a versenyünkön! Biztosíthatlak titeket, nem ez volt az utolsó... 

Legyen kellemes napotok!
Luscinius

Üzemeltető: Blogger.