írás
kreativitás
művészsarok
verseny
AH Íróverseny eredmények: Próza
Elsőként annyit mondanék, hogy a három kategória közül drámai mű nem érkezett. Szóval abban a kategóriában nem lesz eredményhirdetés.
Mint tudjátok, október elején meghirdettünk egy íróversenyt. Ez a februárival szemben most csak kreatív írásokra fókuszál, nem pedig blogokra.
Először is elnézést kérünk mindenkitől, hogy ilyen sokáig tartott ez a folyamat, csak Levivel úgy alakult, hogy november elején jutottunk oda, hogy akkor időt tudunk szakítani az írásokra.
Mint láthattátok a válasz-emailből, ketten szerveztük ezt, az írások véleményezését ketten csináltuk.
Ezt azért volt fontos, mert a líra kategóriában Levi, a prózában pedig én döntöttem. Szóóóóval. Egy kis összefoglaló.
Alapvetően azt hittem, kevesebb írás fog érkezni. Összesen 10 ember gondolta úgy, megpróbálja a versenyt. Nekik köszönjük szépen. De tényleg. Imádtam olvasni a novellákat.
Összességében mindegyik megállta a helyét. Természetesen lehetett érezni, hogy valaki magasabb szinten van, valaki pedig még csak most kezdi megízlelni a novellaírás rejtelmeit.
Kitartást és további sok szerencsét szeretnék kívánni mindenkinek! Nagy út áll még előttetek, mint nekünk is, itt az AH magazinnál. Sokszor újra és újra elolvasom a régi írásaimat. Egy pillanatig elgondolkodom, elkezdjem e kijavítani, de aztán úgy hagyom őket ahogy voltak. Csak úgy a nosztalgia kedvéért.
Viszont hogyha van egy jó történet, amiben látjátok a fantáziát, mindenképpen ki kell húzni a felesleges részeket.
De most az eredmények!
Harmadik hely
Miriel Babu - A srác az erkélyen
Második hely
Alice Wright - A szavak hatalma
Első hely!!!
Kovács Zoltáln - 75 vörösmárvány lépcső
Köszönjük mindenkinek a türelmét!
A nyertesekkel hamarosan felvesszük a kapcsolatot, addig is
szép napot mindenkinek!
szép napot mindenkinek!
A többieknek pedig köszönjük szépen a jelentkezésüket!!
Kommentelj!