Extra csokis brownie

Ma egy igazán ínycsiklandó receptet hoztam el nektek, ami nem mást, mint az én egyik legeslegimádotabb sütim, a brownie. Ráadásul könnyen és olcsón elkészíthető, plusz nem csak tepsiben, de bármilyen tortaformában, sütőformában megsüthető, aminek megint csak a képzeletünk és a pénztárcánk szabhat határt. Ezt a sütit sokszor megcsináltam már a barátaimnak és a családomnak, de mindig nagy sikert arattam vele. 

Na, de akkor fogjuk is hozzá a sütéshez. Nekem már csorog a nyálam. 


Hozzávalók:
26 dkg étcsokoládé (ez kb 2,5 tábla)
10 dkg vaj
4 tojás
30 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
14 dkg liszt
10 dkg darabolt dió (az eredeti receptbe benne van, én ezt általában kihagyom, mert nem szeretem a diót, de eltudom képzelni, helyette más gyümölcsöt beletenni)

Elkészítés: 
Elsőként, még mielőtt bármihez is hozzákezdenenénk mérjünk ki mindent különböző edényekbe, hogy ezáltal megkönnyítsük magunknak az elkészítést. (Ezt a folyamatot nevezik mise en placenek. Bocsi, szakmai ártalom...) Miután mindent kimértünk, melegítsük elő a sütőt kb. 180°C fokra. 
Ezek után a étcsokoládét vajjal olvasszuk meg vízgőz felett. A tál amiben megolvaszuk a csokit, fontos, hogy ne legyen vizes, mert a víz összehúzza a finom csokoládénkat és ezután nem tudjuk majd használni. Így akár dobhatjuk is ki, mert felhasználhatatlan lesz.
Egyébként nem muszáj étcsokoládét használni, én például 1,5 tábla ét- és 1 tejcsokoládét szoktam felolvasztani. Bár legutóbb 2 áfonyás táblás csokit és 1 fél étcsokoládés tortabevonót használtam, ami isteni párosítás lett. 
Eközben a tojásokat, a cukorral és a vanília cukorral alaposan összekeverve a csokoládéhoz adjuk. 
Végül a lisztet beleszitáljuk és csomómentesre elkeverjük. Ekkor teszük bele a diót vagy a gyümölcsöket. Ezek után már nincs más dolgunk, mint a kapott masszát a kiválasztott tepsibe vagy tortaformába (akár a képen látható módon) beleöntjük. Muszáj megjegyeznem, hogy ez az adag egy kisebb tepsihez elég, ha magasabbat szeretnénk. Azt is eltudom még képzelni, hogy a megmaradt csokoládénkat beledaraboljuk vagy akár a tetejére lereszeljük.
Kb. 20 perc alatt készre sütjük, viszont ennek a süteménynek az a lényege, hogy a belseje még folyékony legyen. Legalább is a nagy könyvben így írták meg, de hát mi otthon készítjük el, így itt az a fontos, hogy még a szúróeszközünkhöz (mint pl. fogpiszkáló) még tapadjon!!! 

Akár fagylalttal, csoki öntettel is tálalhatjuk. Itt megint csak lehet kreatívaskodni. Például a tepsibe kisütött süteményünket bármilyen kiszúróval vághatunk bele formákat. Esetleg még azt is eltudom képzelni, hogy a tetejére mogyorót, mandulát, gyümölcsöt szórunk díszítés gyanánt. Az utóbbit szerintem csak akkor ha nem tettünk a masszába.

Tudtátok?


  • A legenda szerint úgy találták fel, hogy egy szórakozott szakács elfelejtett sütőport tenni a csokoládétortába.
  • A brownie-t általában desszertként tálalják, néha forró tejjel vagy fagylalttal, ritkábban tejszínhabbal. A fagylaltos brownie-ra használják még a brownie à la mode megnevezést is az Amerikai Egyesült Államokban. Európában a házi browniekészítés nem jellemző, de például a Starbucks és a McDonald’s forgalmaznak kész brownie-t az európai kontinensen. Hollandiában kendervirágzatot tartalmazó brownie is kapható kereskedelmi forgalomban space brownie néven.

Remélem ti is kedvet kaptok a sütögetéshez és kipróbáljátok majd. Próbálkozásaitokról szívesen várjuk a képeket! 
Üzemeltető: Blogger.