beküldött novella
művészsarok
novella
verseny
VERSENY - Próza első hely
Kovács Zoltán
75 vörösmárvány lépcső
2015.05.05. 6óra 30 perc
Budapest, VIII. ker., Józsefváros, Szigony u. 36.
Impozáns, kissé ütött-kopott kovácsoltvas kapu, mögötte még impozánsabb és ha lehet még ütötebb- kopottabb épület. Hatalmas bejárati ajtó (natúr fa), kb. félméternyire tőle a következő, amely már fehér olajjal van mázolva. Jobbra a "portásfülke", ahol 24 órás szolgálatban a mindig udvarias és segítőkész, néha cinkosan mosolygó portások teljesítik feladatukat. Balra, az alagsorba vezető lépcső, ahol a "Labor" is található, már kétszer jártam ott, mindkét alkalommal egy végtelenül kedves labor asszisztensnővel találkozhattam, még vérvételi harangot is kunyeráltam tőle. Velünk szemben pedig hatalmas márvány lépcső. de nem akármilyen ám. Vörösmárvány, ütött-kopott, töredezett, de akkor is vörösmárvány.
Pontosan 15 lépcsőfok.
A lépcsőt jobb oldalon a falra szerelt sárgaréz kapaszkodó kíséri fel a földszintre, melynek padlóját a méh lép mintázatú vörös járólap képezi. Szemben az ósdi teherlift, fölötte az időtlen, hatalmas óra, mely irgalmatlanul mutatja a pontos időt.
Jobbra az Ambulancia, balra az Audiológia, no meg az Igazgatói iroda, ahol a Tárgyaló teremben keddenként ülésezik az Onko –Team. Már megkaptam a papírjaimat az Ambulancián, a labor is megvolt, azt mondták, menjek fel a 2. emeletre, ott fognak elhelyezni. Pakkal a kezemben indulok. Zsu mellettem lépdel, Ő is csöndes.
Újabb vörösmárvány lépcsősor, a fehér olajjal mázolt, jobb sorsra érdemes kovácsoltvas rácsig, amelyen zárható, ámde mindig nyitott ajtó van.
Pontosan 17 lépcsőfok.
Lépcsőforduló. Újabb vörösmárvány lépcsősor.
Pontosan 13 lépcsőfok.
Szorongva nézek Zsura, ő biztatóan mosolyog rám. ( Én közben sajnálkozok a balomon lévő kovácsoltvas korlát feketére lakkozott faburkolatának elhanyagoltságán. )
Felértünk az első emeletre. A szemben velünk a Posztoperatív és Szubintenzív szoba szigorú felirata, jobbról szemembe ötlik a Műtő felirat. Balra nem tudom mi van, gondolom fekvő részleg. A padló itt is méh lép mintázatú, csak itt koszos fehér színű. Aztán újra az a fényesre koptatott vörösmárvány lépcső következik.
Pontosan 17 lépcsőfok.
Miközben lépdelünk felfelé , gyors-egymásutánban suhannak el mellettünk zöldbe öltözött műtősök, fehérben lévő orvosok, ilyen-olyan rangban lévők- akik nagyon sietnek , a rezidensek, a ráérősebben közlekedők a magasabb rangú orvosok- gondolom én. A sárga felsőt viselők "kiválasztottak", ők a takarító személyzet, nekik van kulcsuk a felvonóhoz, de ez érthető is, mert ők azok, akik nagyon komoly erőfeszítéssel teszik lehetővé az óriási betegforgalom zökkenőmentes mókuskerekének működését. Mindeközben feltűnik, hogy senkinél nem látok fonendoszkópot, mint státusszimbólumot a nyakában,ellenben mindenkin homloktükör villog kissé fenyegetően és ezt használják is. Elgondolkodok, mennyi láb koptathatta ezeket a lépcsőket ilyen simára, hogy a hajdani kőfaragók által csúszásgátlóként a " stokkolt " minta ilyen simára kopott. Újabb vörösmárvány lépcsők ...
Pontosan 13 lépcsőfok
Ez összesen 75 lépcsőfok.
Kissé kifulladva, de fent vagyunk a 2. emeleten.
Szemben az adminisztrációs és mint később kiderült , gyógyszerelőkészítő, meg sok egyéb funkciót ellátó helység. Jobbra kórtermek, balra szintén. Zsu-val bátortalanul mosolygunk egymásra, hogyan tovább? Végül összeszedem a bátorságom, óvatosan bekopogok, belépek:
- Kezétcsókolom, az Ambulanciáról küldtek, befeküdnék, műtétem lesz.
Elkéri a papírjaimat egy mosolygó, csicsergő nővér megnézi, majd ad helyette egy csomó kitöltendőt ( beleegyező nyilatkozat, tudomásulvételi lap és még nem tudom milyen lap) , de mindet ki kell tölteni és ezer helyen aláírni, meg tanúkkal is aláíratni és én szófogadón nekikezdek. Zsu buzgón tanúskodik.
Megengedik, hogy a pakkomat itt hagyjam , míg lekísérem Zsut, hiszen még nincsen üres ágy ugyebár, de ne haragudjak. A kocsinál elbúcsúzunk, ne sírj, mondom, nem dolgozni visznek, hanem akasztani, sütöm el a szakállas viccet, de nem nevetünk. Majd hívj, ha hazaértél, jó?
És újra a 75 lépcsőfok.
Még egyszer átnézem a " beadandókat", amikor is észreveszem, hogy több tanú is szükségeltetik, ekkor odafordulok egy folyosói padon ülő úrhoz:
- Megtenné, hogy aláír itt nekem, tudja, kell.
Az úriember kissé csodálkozva, rosszallóan vonja fel a szemöldökét, bal kezével a nyakához nyúl és a szájáról olvasom:
- Nem tudok beszélni!
- Nem is kell - mondom hangosan ( mint mindenki, aki azt hiszi, hogy ha valaki nem tud beszélni, az süket is) , csak aláírni.
Megteszi, akkurátusan, én meg hálás vagyok érte. A másik aláírást egy kórteremből szerzem meg. ahová később magam is kerülök.
Leadom a papírjaimat, kérdezem maradhat- e cuccom még a felügyeletük alatt, hogyne, csicsergi Cs. nővér. Lemennék a boltba ásványvízért, ezért-azért, nem baj? Menjen csak, menjen csak, hiszen nincsen még üres ágy, majd jön. Köszönöm. Megtörténik.
Majd újra az a 75 lépcsőfok
Jöjjön Kovács úr! Megvan a helye, szól a nővér. Elnézést, hogy ilyen sokáig várattuk, ne haragudjon. Így leszek én a 206/4-es (megjegyzem, soha nem hallottam, ezen az osztályon, hogy bárkit is így azonosítottak volna. ) Közben kapok egy azonosító karszalagot is, melyen a félelmetesen hangzó Társadalombiztosítási Azonosító Jel van, no meg a nevem.
Belépek a szobába:
- Jó napot kívánok ! Kovács Zoltán vagyok , én leszek az új lakó. ...
. Józsi vagyok...... , Gábor vagyok......,
Félszegen kipakolom a legszükségesebbeket, átöltözök, majd leülök az ágy szélére. Meglepetésemre nem indul nehezen a beszélgetés, ketten vagyunk újak a kórteremben, Józsi meg én. Gábor a rangidős. Megbeszéljük a betegségeinket, én meg ezek után legyalogolok dohányozni, nagyon félek!
Majd megint az a 75 lépcsőfok.
Sokat beszélgetünk, majd ki-ki a saját dolgával van elfoglalva, én például olvasok. Egy nagyon aktuális regényt, az a címe, hogy : Az ember akit Ovénak hívnak, bár hoztam tanulni valót is, de képtelen vagyok a szülészet- nőgyógyászat rejtelmeire koncentrálni. Közben Józsit már vissza is hozták a műtőből, jó a kedélye, beszélgetünk.
Zsu ügyesen hazaért. Ismerősök hada keres telefonon, ami egyszerre jólesik és ugyanakkor zavar, nem tudok mit kezdeni velük.
Esteledik, majd éjszaka, alig alszom valamit, páni félelem lesz úrrá rajtam: holnap megoperálnak.
Reggel új szobatárs érkezik, Csabi. „Mandula, plusz ciszta” - mondja. Amíg ezt tisztázzuk, neki meg is hozzák a fél kék tablettát ( ,5 mg Dormicum), elmondom neki, hogy kb. milyen hatásra számítson, aztán leszökök cigizni.
Majd úrra az a 75 lépcsőfok.
Mire visszaérek Csabi már boldog, hol lehetne még ilyet szerezni? Majd leviszik a műtőbe. Kissé csalódott vagyok, hogy ő az első. Közben én is megkapom a fél kék tablettámat, nem sokat használ, tiszta marad a fejem. Hozzák Csabit , Józsi már készül haza, én szorongva várom a sorom. Csabit a jó kiállású műtős átteszi az ágyára, körülnéz, majd a nevemet mondja. Félve jelentkezek, odaadom az azonosító lapom, megnézi az azonosító szalagomat, és barátságos- udvariasan megkér, hogy feküdjek fel a guruló hordágyra. ( Előtte megengedi, hogy felhívjam Zsut - most visznek a műtőbe, puszi, majd hívlak, ha ébredtem. Szia! ) A papucs marad, mondja, majd betakar a műtős zöld takaróval. Azért műtős- zöld, mert a zöldnek szerintem a természetben nincs ilyen árnyalata, sehol a világon, csak a műtőkben, véleményem szerint ezt valami titkos kelmefestő recept szerint festik. )
Bár nagyjából tudom, mi vár rám, nagyon félek és szörnyen érzem magam, ilyen vízszintes fekvésben, meg is kérdezem: - Lehetne egy kicsit emelni a fejvégen? - Sajnos nem, de nem sokáig kell ezen feküdni. - Vigasztal együttérzéssel a műtős, miközben a liftajtót nyitja, máris áttesszük a műtőasztalra és már tol is be az 1. emeleten a Műtő feliratú helységbe.
Jónapotkívánokkezitcsókolom! - köszönök, miközben a műtős udvariasan terel a műtőasztal felé, vigyázva rám és a berendezésre is.
- Ide tessék feküdni, itt lesz a feje, kicsit feljebb tessék csúszni, hogy a "defi lapát" pont jó helyen legyen a lapocka környékén.
Elhelyezkedek, az instrukciókhoz híven és hirtelen két maszkos-sapkás hölgy közelít. Az egyik balról, a másik a fejvégről. ( A bal, az aneszteziológus asszisztens, a fejvégi az altató orvos, gondolom magamban és így is van . ) Közben becsomagolnak, csak a bal karom marad szabad, amelyre pillanatok alatt vérnyomásmérő mandzsetta, meg valamelyik ujjamra pulseoxymeter kerül, közben az altatóorvos kérdez:
- Dohányzik?
- Igen.
- Mennyit?
- Hát most már nagyon keveset, de eddig két dobozzal naponta.
- Tudja, hogy ezzel a halálos ítéletét írja alá?- kérdezi megrovóan.
- Tudom.... , kérdezhetek?
- Csak tessék!
- Propofollal indít?
- Igen.
- Őőőőő.. és mi lesz a relaxáns?
- Maga gyógyszerész asszisztens? - kérdezi az anesztes doktornő.
- Neeem, mentőtiszt leszek, ha megélem. - válaszolom.
- Ne aggódjon, nem RSI szerint fogom intubálni, mondja és én mosolyt sejtek a
maszk mögött, bár nem látom, de bizalommal tölt el.
- Köszönöm, nyögöm.
-De azért Rocuronium a relaxáns.
Közben balról: - Szuri lesz, ne húzza el a kezét, Fenta? - Mire a doktornő mondja a dózist és közben kérdez:
. Van orrsövényferdülése?
- Van. Miért?
- Mert felmerült, hogy talán jobb lenne orron keresztül intubálni, könnyebben hozzáférnének az operálandó területhez
- Többször is el volt törve az orrom, főleg a jobb oldalon. - felelem (Eközben felvillan előttem a nyíregyházi főiskola demonstrációs terme, ahol Vízvári tanár úr, szelíd-szigorú, ámde hülyevagytefiam tekintetétől kísérve próbálkozom orron keresztül intubálni a fantom-fejet és kiver a hideg verejték. )
- No mutassa hol van az a valami , amit operálni akarunk?
- Ááááááá... - itt. Mutatom.
- Hmmm... Ezt megoldjuk szájon keresztüli intubációval is. - nyugtat meg a doktornő.
- Köszönöm, szakad ki belőlem és valamiért elkezdek lépcsőket számolni, valami miatt 75-öt, vöröset.
- Holakutyafülébenvan K. dr-nő és Sz. dr?- fakad ki az aneszteziológus doktornő.
- Itt jön K. doktornő és már itt van Sz. doktor is, hallom balról.
Ekkor fölém áll a doktornő, érzem, hogy bal oldalon babrálnak a kézfejemnél.
- Aludjon jól, álmodjon szépeket! - mondja valaki. Az arcom fölé tartott lélegeztető ballon orr- szájmaszkjának zöldjén átvilágít az erős fényű lámpa és ....... és utolsó gondolataim nincsenek is.
Hát igen, ilyen 100 mg Propofol, ezt tudtam.
Budapest, VIII. ker., Józsefváros, Szigony u. 36.
Impozáns, kissé ütött-kopott kovácsoltvas kapu, mögötte még impozánsabb és ha lehet még ütötebb- kopottabb épület. Hatalmas bejárati ajtó (natúr fa), kb. félméternyire tőle a következő, amely már fehér olajjal van mázolva. Jobbra a "portásfülke", ahol 24 órás szolgálatban a mindig udvarias és segítőkész, néha cinkosan mosolygó portások teljesítik feladatukat. Balra, az alagsorba vezető lépcső, ahol a "Labor" is található, már kétszer jártam ott, mindkét alkalommal egy végtelenül kedves labor asszisztensnővel találkozhattam, még vérvételi harangot is kunyeráltam tőle. Velünk szemben pedig hatalmas márvány lépcső. de nem akármilyen ám. Vörösmárvány, ütött-kopott, töredezett, de akkor is vörösmárvány.
Pontosan 15 lépcsőfok.
A lépcsőt jobb oldalon a falra szerelt sárgaréz kapaszkodó kíséri fel a földszintre, melynek padlóját a méh lép mintázatú vörös járólap képezi. Szemben az ósdi teherlift, fölötte az időtlen, hatalmas óra, mely irgalmatlanul mutatja a pontos időt.
Jobbra az Ambulancia, balra az Audiológia, no meg az Igazgatói iroda, ahol a Tárgyaló teremben keddenként ülésezik az Onko –Team. Már megkaptam a papírjaimat az Ambulancián, a labor is megvolt, azt mondták, menjek fel a 2. emeletre, ott fognak elhelyezni. Pakkal a kezemben indulok. Zsu mellettem lépdel, Ő is csöndes.
Újabb vörösmárvány lépcsősor, a fehér olajjal mázolt, jobb sorsra érdemes kovácsoltvas rácsig, amelyen zárható, ámde mindig nyitott ajtó van.
Pontosan 17 lépcsőfok.
Lépcsőforduló. Újabb vörösmárvány lépcsősor.
Pontosan 13 lépcsőfok.
Szorongva nézek Zsura, ő biztatóan mosolyog rám. ( Én közben sajnálkozok a balomon lévő kovácsoltvas korlát feketére lakkozott faburkolatának elhanyagoltságán. )
Felértünk az első emeletre. A szemben velünk a Posztoperatív és Szubintenzív szoba szigorú felirata, jobbról szemembe ötlik a Műtő felirat. Balra nem tudom mi van, gondolom fekvő részleg. A padló itt is méh lép mintázatú, csak itt koszos fehér színű. Aztán újra az a fényesre koptatott vörösmárvány lépcső következik.
Pontosan 17 lépcsőfok.
Miközben lépdelünk felfelé , gyors-egymásutánban suhannak el mellettünk zöldbe öltözött műtősök, fehérben lévő orvosok, ilyen-olyan rangban lévők- akik nagyon sietnek , a rezidensek, a ráérősebben közlekedők a magasabb rangú orvosok- gondolom én. A sárga felsőt viselők "kiválasztottak", ők a takarító személyzet, nekik van kulcsuk a felvonóhoz, de ez érthető is, mert ők azok, akik nagyon komoly erőfeszítéssel teszik lehetővé az óriási betegforgalom zökkenőmentes mókuskerekének működését. Mindeközben feltűnik, hogy senkinél nem látok fonendoszkópot, mint státusszimbólumot a nyakában,ellenben mindenkin homloktükör villog kissé fenyegetően és ezt használják is. Elgondolkodok, mennyi láb koptathatta ezeket a lépcsőket ilyen simára, hogy a hajdani kőfaragók által csúszásgátlóként a " stokkolt " minta ilyen simára kopott. Újabb vörösmárvány lépcsők ...
Pontosan 13 lépcsőfok
Ez összesen 75 lépcsőfok.
Kissé kifulladva, de fent vagyunk a 2. emeleten.
Szemben az adminisztrációs és mint később kiderült , gyógyszerelőkészítő, meg sok egyéb funkciót ellátó helység. Jobbra kórtermek, balra szintén. Zsu-val bátortalanul mosolygunk egymásra, hogyan tovább? Végül összeszedem a bátorságom, óvatosan bekopogok, belépek:
- Kezétcsókolom, az Ambulanciáról küldtek, befeküdnék, műtétem lesz.
Elkéri a papírjaimat egy mosolygó, csicsergő nővér megnézi, majd ad helyette egy csomó kitöltendőt ( beleegyező nyilatkozat, tudomásulvételi lap és még nem tudom milyen lap) , de mindet ki kell tölteni és ezer helyen aláírni, meg tanúkkal is aláíratni és én szófogadón nekikezdek. Zsu buzgón tanúskodik.
Megengedik, hogy a pakkomat itt hagyjam , míg lekísérem Zsut, hiszen még nincsen üres ágy ugyebár, de ne haragudjak. A kocsinál elbúcsúzunk, ne sírj, mondom, nem dolgozni visznek, hanem akasztani, sütöm el a szakállas viccet, de nem nevetünk. Majd hívj, ha hazaértél, jó?
És újra a 75 lépcsőfok.
Még egyszer átnézem a " beadandókat", amikor is észreveszem, hogy több tanú is szükségeltetik, ekkor odafordulok egy folyosói padon ülő úrhoz:
- Megtenné, hogy aláír itt nekem, tudja, kell.
Az úriember kissé csodálkozva, rosszallóan vonja fel a szemöldökét, bal kezével a nyakához nyúl és a szájáról olvasom:
- Nem tudok beszélni!
- Nem is kell - mondom hangosan ( mint mindenki, aki azt hiszi, hogy ha valaki nem tud beszélni, az süket is) , csak aláírni.
Megteszi, akkurátusan, én meg hálás vagyok érte. A másik aláírást egy kórteremből szerzem meg. ahová később magam is kerülök.
Leadom a papírjaimat, kérdezem maradhat- e cuccom még a felügyeletük alatt, hogyne, csicsergi Cs. nővér. Lemennék a boltba ásványvízért, ezért-azért, nem baj? Menjen csak, menjen csak, hiszen nincsen még üres ágy, majd jön. Köszönöm. Megtörténik.
Majd újra az a 75 lépcsőfok
Jöjjön Kovács úr! Megvan a helye, szól a nővér. Elnézést, hogy ilyen sokáig várattuk, ne haragudjon. Így leszek én a 206/4-es (megjegyzem, soha nem hallottam, ezen az osztályon, hogy bárkit is így azonosítottak volna. ) Közben kapok egy azonosító karszalagot is, melyen a félelmetesen hangzó Társadalombiztosítási Azonosító Jel van, no meg a nevem.
Belépek a szobába:
- Jó napot kívánok ! Kovács Zoltán vagyok , én leszek az új lakó. ...
. Józsi vagyok...... , Gábor vagyok......,
Félszegen kipakolom a legszükségesebbeket, átöltözök, majd leülök az ágy szélére. Meglepetésemre nem indul nehezen a beszélgetés, ketten vagyunk újak a kórteremben, Józsi meg én. Gábor a rangidős. Megbeszéljük a betegségeinket, én meg ezek után legyalogolok dohányozni, nagyon félek!
Majd megint az a 75 lépcsőfok.
Sokat beszélgetünk, majd ki-ki a saját dolgával van elfoglalva, én például olvasok. Egy nagyon aktuális regényt, az a címe, hogy : Az ember akit Ovénak hívnak, bár hoztam tanulni valót is, de képtelen vagyok a szülészet- nőgyógyászat rejtelmeire koncentrálni. Közben Józsit már vissza is hozták a műtőből, jó a kedélye, beszélgetünk.
Zsu ügyesen hazaért. Ismerősök hada keres telefonon, ami egyszerre jólesik és ugyanakkor zavar, nem tudok mit kezdeni velük.
Esteledik, majd éjszaka, alig alszom valamit, páni félelem lesz úrrá rajtam: holnap megoperálnak.
Reggel új szobatárs érkezik, Csabi. „Mandula, plusz ciszta” - mondja. Amíg ezt tisztázzuk, neki meg is hozzák a fél kék tablettát ( ,5 mg Dormicum), elmondom neki, hogy kb. milyen hatásra számítson, aztán leszökök cigizni.
Majd úrra az a 75 lépcsőfok.
Mire visszaérek Csabi már boldog, hol lehetne még ilyet szerezni? Majd leviszik a műtőbe. Kissé csalódott vagyok, hogy ő az első. Közben én is megkapom a fél kék tablettámat, nem sokat használ, tiszta marad a fejem. Hozzák Csabit , Józsi már készül haza, én szorongva várom a sorom. Csabit a jó kiállású műtős átteszi az ágyára, körülnéz, majd a nevemet mondja. Félve jelentkezek, odaadom az azonosító lapom, megnézi az azonosító szalagomat, és barátságos- udvariasan megkér, hogy feküdjek fel a guruló hordágyra. ( Előtte megengedi, hogy felhívjam Zsut - most visznek a műtőbe, puszi, majd hívlak, ha ébredtem. Szia! ) A papucs marad, mondja, majd betakar a műtős zöld takaróval. Azért műtős- zöld, mert a zöldnek szerintem a természetben nincs ilyen árnyalata, sehol a világon, csak a műtőkben, véleményem szerint ezt valami titkos kelmefestő recept szerint festik. )
Bár nagyjából tudom, mi vár rám, nagyon félek és szörnyen érzem magam, ilyen vízszintes fekvésben, meg is kérdezem: - Lehetne egy kicsit emelni a fejvégen? - Sajnos nem, de nem sokáig kell ezen feküdni. - Vigasztal együttérzéssel a műtős, miközben a liftajtót nyitja, máris áttesszük a műtőasztalra és már tol is be az 1. emeleten a Műtő feliratú helységbe.
Jónapotkívánokkezitcsókolom! - köszönök, miközben a műtős udvariasan terel a műtőasztal felé, vigyázva rám és a berendezésre is.
- Ide tessék feküdni, itt lesz a feje, kicsit feljebb tessék csúszni, hogy a "defi lapát" pont jó helyen legyen a lapocka környékén.
Elhelyezkedek, az instrukciókhoz híven és hirtelen két maszkos-sapkás hölgy közelít. Az egyik balról, a másik a fejvégről. ( A bal, az aneszteziológus asszisztens, a fejvégi az altató orvos, gondolom magamban és így is van . ) Közben becsomagolnak, csak a bal karom marad szabad, amelyre pillanatok alatt vérnyomásmérő mandzsetta, meg valamelyik ujjamra pulseoxymeter kerül, közben az altatóorvos kérdez:
- Dohányzik?
- Igen.
- Mennyit?
- Hát most már nagyon keveset, de eddig két dobozzal naponta.
- Tudja, hogy ezzel a halálos ítéletét írja alá?- kérdezi megrovóan.
- Tudom.... , kérdezhetek?
- Csak tessék!
- Propofollal indít?
- Igen.
- Őőőőő.. és mi lesz a relaxáns?
- Maga gyógyszerész asszisztens? - kérdezi az anesztes doktornő.
- Neeem, mentőtiszt leszek, ha megélem. - válaszolom.
- Ne aggódjon, nem RSI szerint fogom intubálni, mondja és én mosolyt sejtek a
maszk mögött, bár nem látom, de bizalommal tölt el.
- Köszönöm, nyögöm.
-De azért Rocuronium a relaxáns.
Közben balról: - Szuri lesz, ne húzza el a kezét, Fenta? - Mire a doktornő mondja a dózist és közben kérdez:
. Van orrsövényferdülése?
- Van. Miért?
- Mert felmerült, hogy talán jobb lenne orron keresztül intubálni, könnyebben hozzáférnének az operálandó területhez
- Többször is el volt törve az orrom, főleg a jobb oldalon. - felelem (Eközben felvillan előttem a nyíregyházi főiskola demonstrációs terme, ahol Vízvári tanár úr, szelíd-szigorú, ámde hülyevagytefiam tekintetétől kísérve próbálkozom orron keresztül intubálni a fantom-fejet és kiver a hideg verejték. )
- No mutassa hol van az a valami , amit operálni akarunk?
- Ááááááá... - itt. Mutatom.
- Hmmm... Ezt megoldjuk szájon keresztüli intubációval is. - nyugtat meg a doktornő.
- Köszönöm, szakad ki belőlem és valamiért elkezdek lépcsőket számolni, valami miatt 75-öt, vöröset.
- Holakutyafülébenvan K. dr-nő és Sz. dr?- fakad ki az aneszteziológus doktornő.
- Itt jön K. doktornő és már itt van Sz. doktor is, hallom balról.
Ekkor fölém áll a doktornő, érzem, hogy bal oldalon babrálnak a kézfejemnél.
- Aludjon jól, álmodjon szépeket! - mondja valaki. Az arcom fölé tartott lélegeztető ballon orr- szájmaszkjának zöldjén átvilágít az erős fényű lámpa és ....... és utolsó gondolataim nincsenek is.
Hát igen, ilyen 100 mg Propofol, ezt tudtam.
Kommentelj!