Szilveszteri babonák

Amikor búcsúztatjuk az óévet és köszöntjük az új évet nem csak fogadalmakat teszünk, de tudatosan vagy tudatlanul is betartunk néhány babonát. Ezeket szedtem össze most nektek, hogy mit és mit ne csináljunk ezeken a napokon a népi hiedelmek szerint. Ráadásul biztos van olyan amiről még nem hallottatok, így itt az ideje, hogy megismerkedjetek vele. Hátha bevállnak...

Mit szabad ezek a napokon?

Nyújtsunk rétest
A hiedelmek szerint nemcsak a rétest lehet hosszúra nyújtani, hanem a boldogságot és az életet is. Minél több töltelék van a rétesben, annál boldogabbak leszünk az új esztendőben.
Szegjünk kenyeret
A régi szokások szerint a kenyér megszegésével biztosíthatjuk, hogy a családnak nem kell egész évben mellőznie a kenyeret.
Főzzünk mandulaszemet, vagy magvakat a lencsébe
A legtöbb háznál mandulaszemet, vagy más apró magvakat főztek a lencsébe. A hagyományok szerint ugyanis az a lány, vagy fiú, aki megtalálta azt, férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben.
Együnk lencsét
A legelterjedtebb újévi hagyomány, amely bőséget hozott a házhoz. Akik lencsét esznek, azoknak sosem ürül ki a pénztárcájuk.
Tegyünk lencsét a zsebünkbe
Ha nem szeretjük a lencsét elfogyasztani, akkor sincs minden veszve. Tegyünk a zsebünkbe lencsét, hogy gazdagok legyünk az újévben.
Süssünk érmét pogácsába
Szilveszter napján süssünk a pogácsába érmét. A babonák szerint annak, aki megtalálja, bőséges lesz az újéve. Figyeljünk rá azonban, hogy a pogácsáknak éjfél előtt el kell fogyniuk, különben az ellenkezőjére fordul a jóslat.
Süssük ki, hogy ki lesz a párunk
A népszokások szerint szilveszter estéjén fényt deríthetünk a jövőbeni férjünk nevére. Régebben a házilag gyúrt gombócok közepébe papírra írt férfineveket rejtettek. Amelyik gombóc feljött elsőként a felszínre főzés közben, az tartalmazta a leendőbelink nevét.
Mosakodjunk reggel friss vízben
Aki reggel elsőként mert vizet a kútból, az vitte el az aranyvizet, tehát egész évben szerencsés volt.
Töltsük teli a konyhai tartókat
Egész évben bőséget hoztak a házba, hogyha a félig, vagy teljesen üres konyhai tartókat (cukor, só, kávé, bors, stb.) telitöltöttük.
Édesítsük az évet mézzel
Éjfélkor szokás volt a szerelmeseknek bekenni a szájukat mézzel, ugyanis ha így váltottak csókot, akkor édes és hosszú szerelemre számíthatnak. Egyes vidékeken a gyermekek száját is megédesítették, hogy édes és kedves emberré válhasson, sok édességet ehessen az új esztendőben.
Húzzuk meg a malac farkát
Éjfélkor divat volt meghúzni a malac farkát, hogy bőség és szerencse kísérje az újévünket. Amilyen hosszan visított a malac, olyan hosszú volt a jó hírünk a következő évben.
Fogyasszunk malacot
Újév napján fogyasszunk malacot, az ugyanis az orrával előretúrja a szerencsét, amit nem kell nélkülöznünk az újévben.
Ássunk el egy érmét
Szilveszter napján ássunk el egy érmét, amelyet újév napján ássunk ki. Ha így teszünk, akkor sok-sok kincsben bővelkedhetünk az új esztendőben.
Bőségesen lássuk el az állatokat
Újév napján ne sajnáljuk az ételt és az italt az állatoktól, hiszen akkor egész évben gazdag lesz az ellátás. A hagyományok szerint hogyha a kutyák megtömik a bendőjüket, akkor gazdagság vár az egész évben.
Jósoltassunk
Szilveszterkor éjfél után jósoltassunk, öntsünk gyertyát, vagy ólmot. Kiderülhet, hogy kibe leszünk szerelmesek, vagy megtudhatjuk, mi okozza a szerencsénket, vagy szerencsétlenségünket.
Fogyasszanak gyümölcsöt az üzletasszonyok/üzletemberek
Gyümölcsöző éve lesz azoknak az üzlettel foglalkozó embereknek, akik újév napján gyümölcsöt esznek. Alma fogyasztása esetén számoljuk meg a magvakat: ahány mag, annyi siker üti a markunkat.
Fiatal férfi kívánjon elsőként boldog új évet
Azok a nők, akik férjhez akarnak menni, ügyeljenek rá, hogy elsőként fiatal férfi kívánjon nekik boldog új évet. Ha ugyanis megelőzi egy nő, akkor szerencsétlenség fogja kísérni, ha idős férfi, akkor abban az évben sem fog férjhez menni, ha pedig nős ember, akkor nős férfi szeretője lesz.
Mit nem szabad szilveszter és újév napján?

Ne faljunk fel mindent szilveszterkor
Tilos megenni mindent szilveszter napján. A hagyományok szerint ugyanis ha hagyunk a szilveszteri menüből, akkor az újévben sem fogunk hiányt szenvedni.
Tartózkodjunk a baromfitól és a haltól
Újév napján tilos baromfi húst enni, mert az szétkaparja a szerencsénket, a hal pedig elúszik vele.
Semmit ne vigyünk ki a házból
Újév napján ne vigyünk ki semmit a házból, mert a hagyományok szerint elszáll a hasznunk. Szintén nem szerencsés kölcsönadnunk, vagy kölcsönvennünk semmit.
Ne veszekedjünk
Tartózkodjunk újév napján a veszekedéstől, különben egész évben azt fogjuk tenni!
Ne hívjunk orvost
A hagyományok szerint aki újév napján orvost hív, egész évben betegeskedni fog.
Ne vigyük ki a szemetet
Ha az év első napján visszük ki a szemetet, akkor azzal együtt kidobjuk a szerencsénket.
Kerüljük a pulykát
Újév napján ne együnk pulykát, mert az szintén haragot gerjeszt.
Ne vásároljunk nagy értékű dolgokat
A babonák szerint rengeteg kiadással számolhatnak azok, akik az év első napján nagy értékű holmikat vásárolnak
Tilos a házimunka
Az év utolsó napján tilos mosni, varrni, teregetni, sepregetni, vasalni és más hasonló házimunkát végezni, mert különben elűzzük a szerencsénket.

Ti miket szoktatok a fentiek közül csinálni? Esetleg van olyan, ami nálatok hagyomány/babona, de nem említettem meg? Ha igen, akkor az micsoda? Kiváncsian várjuk.

Boldog és sikerben gazdag Új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!




Üzemeltető: Blogger.