Novella - Egy délután a csomóponton

A fiatal lány a ragyogó színeivel könnyedén tűnt ki a feketekabátos, kávészagú tömegből. Sokan fontoskodva telefonáltak, néha siettető pillantásokat vetve a piroslámpára. A lány nem a lámpára nézett. Kissé hátrafordulva a parkot figyelte, ami ilyenkor hűvös volt, jeges és üres. Szomorú látványt nyújtott, mintha ezt ő is érezte volna. Egy kicsit elkeseredettebbnek tűnt tőle, de aztán újra visszatért kifejezéstelen mosolyához. Mögötte két, langaléta férfi állt, hangosan kiabálva vitatkoztak, hevesen, valami politika cselszövésről. Egy pillanatra elhallgatott a harsány eszmecsere, és összesúgtak egymás között. A lány egy laza félmosolyt intézett a föld felé, tudta jól, róla sugdolóznak.

Egy halk hümmögéssel hagyta annyiban az egészet, és amikor a lámpa végre zöldre váltott, nemtörődöm léptekkel haladt a megálló felé. A mögötte sétáló férfiak is lassabban mentek, szándékosan nem kerültek a lány elé. Még mindig róla sugdolóztak. Úgy tűnt, nem foglalkozott velük, néha nézelődött, igazgatta a sálját, de nem igazán volt jelen a pillanatban. Sokszor révedt a távolba, kíváncsian fürkészve a benzinkutat, az eget, a rohanó forgalmat a piszkos úton.

A villamos hangosan dübögve érkezett meg, és fájdalmas nyikorgással állt meg a megállóban. A lány udvariasan félreállt, amíg a leszállók kiestek a szerelvényből. A két magas férfi is a megállóban áll, már hangosan gúnyolódnak. Szerencsére ők nem várakoznak az ajtóban, nem akarnak felszállni. A lány mosolyog, visszafogottan, az arckifejezése kicsit még vidám is. Felkapaszkodik a nehéz fémlépcsőkön, lehuppan az ablak mellé.

A homlokát az ablaknak dönti.

A fejét egy kicsit lejjebb hajtja.

Valami megcsillan.

Éppen a mosoly fölött.

Egy könnycsepp.