Sorozatajánló: Az élet csajos oldala (2 broke girl)

Azok, akik néznek még mostanában néznek tv-t, találkozhattak már ezzel a sorozottal, Az élet csajos oldalával. Az első benyomásunk az lehet róla, hogy milyen bugyuta és komolytalan, ami részint így is van. Hozzá kell azonban fűznöm, hogy néha itt is, mint más sitcomokban vannak komolyabb jelenetek.
,,Amikor hamisan mosolyogsz, mindenki hamisan visszamosolyog"

A történet, amire az egész sorozat épül, különlegesen ötletes. A híres Caroline Channing elvesztette minden vagyonát, mivel az apját sikkasztással vádolják. Ezért Caroline egyedül marad és egy kifőzdében kap állást, ahol Max Black már évek óta dolgozik nem valami busás fizetésért. A két lány már az első részben elválaszthatatlanok lesznek, annak ellenére, hogy a személységeik eltérőek és állandóan szapulják egymást.
Hamar kiderül, hogy Max igazi tehetség, ami a cupcake (muffin) sütést illeti, Caroline pedig a dolgok üzleti részéhez ért. Itt elindul a történet, a két lánynak már nem csak közös lakásuk, de közös céljuk is van.

,,Nekem nincs jövőm"
Az élet csajod oldala bővelkedik különösebbnél különösebb szereplőkben, de mindenek előtt a két főszereplőt éri meg bemutatni.
Max típusával már mindannyian találkozhattunk. Az ő élete sosem volt szép, az apját nem ismeri az
anyja nem törődött vele, így már álmai sincsenek. Ő az abszolút lecsúszott csajszi, aki meg van elégedve a szegényes életével, és az örömforrásának elég az, hogy kioszthat pár vendégek a kifőzdében. Ha ezekre a jelenetekre figyelünk észrevehetjük, hogy valamennyire még egy előző kor, vagy inkább egy más társadalmi kategória becsületbeli harcosa. Példának okáért a hypstereket ki nem állhatja. Fontos jellegzetessége még, ami nem egyszer kerül szóba, azok a hatalmas mellei, amik amellett, hogy iszonyú hátfájást okoznak neki, még néhány helyre is bejuttatják.

,, Csak 20 percre mentem el, mit csináltál? Kivilágítottál egy denevér jelet a vaginádból?"

Emellé a nő mellé keveredett be Caroilne, a szőkeség, aki egész életében nem tudta milyen az, amikor valamit nem engedhetsz meg magadnak. Egyértelműen nehéz helyzetbe keveredett, hogy már semmilye sincs. Szó szerint. Az összes vagyona pár ruhadarab és egy gyöngy sor. Noha eleinte sok mindenhez nem ért és nem tudja még hogy mi a járás a szegények között, hála a szorgalmának, hamar belerázódik az új életébe. Persze minden résszel megtudhat valami újat a szegényes emberek életéről. 

,,Mi ez az izgalom? Azért van, mert itt vagyok?"
A sorozatot még számtalan szereplő színesíti, néhányan csak egy-két rész erejéig, de a legtöbbjüknek állandó helyük van az eddigi 6 évadon keresztül. Megismerkedhetünk Hannal, a kifőzde tulajával, aki koreai és nem mellesleg ázsiai származása miatt teljesítmény orientált, próbálja népszerűbbé tenni a kifőzdét. Ott van még Oleg a szakács, aki akcentusával nem szégyell félreérthető megjegyzéseket tenni, kifejezve ezzel perverzitását. Idő közben feltűnik Sophie, aki szintén külföldről érkezett Amerikába és egy takarító céget vezetve gazdagodott meg.

,,Olyan jól nézel ki, hogy elfelejtettem milyen rossz a személyiséged."
A sorozat részeinek az elején mindig egy jelenettel találkozhatunk a kifőzdéből, illetve a lányok mindennapjaiból. Az opening után pedig elindul a történet. Jószerivel találkozhatunk epizodikus sorozatokkal, de mivel Caroline és Max a céljáért küzd, nem egy olyan dolog történik, amiket a következő részekben folytatnak. Ezért nyilván lehet élvezni ezt a sorozatot, ha csak néha elcsípünk egy-egy részt a tv-ben, de ha igazán megfogott a stílusa vagy a története, ajánlom folytonos nézésre, minden néha ízléstelen és bugyuta poénjával.


Üzemeltető: Blogger.