Brigid Kemmerer – Elementál sorozat

Az angol írónő öt részes sorozatából már három magyarul is megjelent a Könyvmolyképző kiadó Vörös pöttyös kötetei között: a Vihar, a Szikra és a Szellem. Ezekből, és majd az ezt követő részekből megismerhetünk öt fiút: Christ, Gabrielt, Huntert, Nicket és Michealt, akik mind egy-egy elemet képesek uralni, ráadásul közülük négyen testvérek. 
Már az első kötetben megcsodálhatjuk a Brigid Kemmerer által felépített fantasztikus világot, melyben minden természeti történést, katasztrófát azzal magyaráz, hogy egyes személyek képesek uralni az öt elemet: a vizet, a tüzet, a levegőt, a földet, valamint a szellemet. Mindezt egy körben elhelyezkedő ötágú csillagként kell elképzelni: mindenki a kör valamelyik pontján helyezkedik el, tehát általában két elem közt, ám néhány szerencsés (vagy szerencsétlen…) a csillag egyes csúcsán: ők a tiszta elementálok, akik képesek uralni valamelyik elemet.

A Merrick testvérek közül csak Micheal elég érett, és idős ahhoz, hogy kordában tudja tartani kellőképpen az elemét, ám középiskolás öccsei még csak tanulják ezt, ami elég sok galibát okoz számukra. Az újonnan városba költöző Hunter pedig legkisebb mértékben sem könnyíti meg a dolgukat azzal, hogy ötödikként teljessé teszi az elementálokat. Ugyanis a szellem uralói, mint Hunter mások. Ők bizonyos szinten mindegyik elemet tudják uralni, de egyiket se túlzottan. Ők az őrzők, akik arra hivatottak, hogy a másik négy elem képviselőit, a tiszta elementálokat ellenőrizzék, ez pedig leginkább a megölésüket jelenti.

Márpedig őket, nem csak a négy testvért, de Huntert is, aki nem esett át az őrzők kiképzésén, nem kevés ember akarja megölni. Szinte kaotikusan sok. Emellett a sok stressz mellett természetesen nem egyszerű megtalálniuk a szerelmet, és pont ez az a nehézség, amiről egyes kötetekben olvashatunk.
Persze a lányokat sem kell félteni. Mindegyikük hordoznak titkokat, és megvan a maguk baja. 

Az első, Chris kötetéből megismert Becca, apa nélkül nőtt fel, és nem csak Chris zúg bele, hanem Hunter is.

Gabriel potenciális barátnője, Layne, csupán 15 éves, de meg kell birkóznia a süket-néma öccse okozta nehézségekkel, az anyjuk jelenlétének hiányával, és a teste tökéletlenségével, tekintve, hogy egészen kicsiként, egy tűzesetben teste nagy része megégett. Milyen ironikus, hogy Gabriel éppen tűzelementál…

A Hunterrel megismerkedő Kate, pedig ő maga is egy ötödik, aki ráadásul őrzőként dolgozik a városban, fiatalkora ellenére. Az ő kötetük arról szól, hogy önmagukat keresik, mivel hogy egyikőjük sem tudja pontosan, kinek az oldalára kellene állniuk: a saját elemük, vagy a másik négy elem képviselői mellé.

Pontosan egyetlen olyan sorozat van jelenleg, aminek összes (magyarul megjelent) részét a kedvenceim közé sorolom. És az ez a sorozat. Gyorsan olvastatja magát, még az E/3-as elbeszélés ellenére is, a kötetek külön-külön egy-egy fiú szerelmi történetét, saját magával, és többiekkel való viaskodását írja rá, de a részek együtt is egy nagy történetet adnak ki. Borzalmasan fordulatos, nem kiszámítható, és emiatt nem válik unalmassá, még három rész után sem. Nem csöpög a nyáltól, és külön kiemelendő, hogy szerintem alulértékelték, mikor tizenhat éven felülieknek ajánlották.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a vörös pöttyös könyveket, a fantasyt és a romantikát, és erős idegrendszere van…

Nektek melyik fiú lett a kedvencetek?

Üzemeltető: Blogger.