Hó és só

Hatalmas sárga tartályokban pihen. A megbeszélt találkozó pillanata nem akar elérkezni, ő szomorúan várja hogy végre hidegebb legyen.
Hatalmas sárga ládában kihelyezték egy utca szélére, ezt a helyet beszélték meg a találkozóhoz. Homokkal keverték, mert duplarandinak indult a dolog, mégis édeshármas lett belőle.

Hatalmas fehér masszaként kavarog az égen, néha esni kezd belőle valami, mosolyogva néz a színes világra.
Hatalmas fehér pacákat hagy az utcákon a járdákon, a kukákban, a kinthagyott ruhákon, a kinti székeken. Minden levelet befed, minden ágat.

Hó esik, hó megmarad, hó nem fagy rá. Hó megvárja az estét, hó nem olvad el, hó magányos.
Lapátolják. Minden egyes szemet összenyomnak a másikkal, hogy a gyönyörű pelyhek ne látszódjanak és egyként lássa őket a világ.
Egyediség. Ugyan.
Minden hópehely egyedi, mi? Mégis ki látja? Náluk nincsenek alteregók?

Lány kilép az ajtón, lány felveszi a sapkáját, lány felveszi a sálat, lány kezére húzza a kesztyát.
Lány felnéz, lány szereti a havat, lány hóembert épít, de csak kicsit, amit magával visz a parkba és odaadja a fiúnak, akivel találkozója van.
Fiú mosolyog és megcsókolja a lányt.
Fiú leszed egy apró hópihét lány sáljáról.

Csak kinézek az ablakon és azt látom hogy a hatalmas ládák, amikről mindig is azt hittem, soha nem nyitják fel őket, csak díszként tartja őket a társadalom, most egyszer az életben nyíltan várják hogy merítsenek belőlük.
Latyakos járdákon egyenruhás emberek vödörrel a kezükben járják az utakat, kesztyűs kézzel szórják a vödörből a sót és homokot.

-----------

Se veled, se nélküled kapcsolat.
Mit is jellemzek ezzel?
A hó és a homokos-só kapcsolatát.
Hó nélkül nincs homokos-só szabadon. Mégis ez a párkapcsolat, ami köztük van, egy átok, hiszen ha együtt vannak a homokos-só tönkreteszi a havat.

Se veled, se nélküled.
Jó sétálást mindenkinek a latyakos, fagyos, havas utcákon.