Ház a körúton

Öreg ház áll a szép tavaszi körúton,

Száz zöld, öreg szemével hűen figyel,

Miként letörve lépkedek én a poros úton.

Napfény csillan koros tégla arcán,

Márvány bajsza nagy szájára szépen,

Helyesen vet hűvös árnyat alkalomadtán.

Ősz, barna cserép haja úriasan,

Régi kort idézve, mégis elegánsan,

Szép sorban ültet gerléket városiasan.

Ó igen, lakták már őt sokan ezelőtt,

Hűen szolgált, minden titkot megtartott,

Nemeseknek, s a köznek is lakként bejött.

Nem néznek ma már ódon személyére,

Sok korosan csillogó szemén keresztül,

Csalhatatlan jó lelkének legmélyére.

Luscinius

Kommentelj!