A Warcraft eredete és Sargeras árulása

A Warcraft eredete ködös. Néhányan azt mondják, egy aprócska létforma hozta létre, míg mások úgy tartják, hogy egy kozmikus robbanás miatt született meg. Amit biztosan tudunk, hogy a titánok emelkedtek ki ebből a katasztrófából. A küldetésük az volt, hogy rendbe tegyék az Univerzumot. A titánok vezére a Pantheon. Egy bajnok a Pantheonból, Sargeras felvette a harcot a káosz ellen, bezárva azokat, akik a missziójuk ellen fordultak. 



A küzdelem során a hős bajnok annyi gonoszsággal és ellenállásal találta magát szembe,  hogy kételkedni kezdett a céljukban. Ha a rend és a szabályosság volt elrendeltetve, miért harcolt így a Mindenség? Sargeras próbált beszélni kétségeiről a vezetőség többi tagjával, de nem tudtak semmi tenni a bajnok érdekében. Szépen lassan úrrá lett az elméjén a fájdalom, a kétségbeesés és a kételkedés, ezért átváltozott egy óriási, lángoló káosz-lénnyé. Hátrahagyván a Pantheont, kiszabadította a gonoszt, és az ő általa bebörtönzött ellenállókat, és létrehozta a Lángoló Légiót (Burning legion).



 Céljuk az volt, hogy fegyvert fogjanak a titánok ellen, és elpusztítsák mindazt, amit valaha meg akartak alkotni. A Titánok figyelmen kívül hagyták Sargeras gonosz céloktól vezérelt toborzásait, és csak bolygóról bolygóra haladva formálták a Mindenséget, míg eljutottak Azerothra. A bolygón káosz uralkodott, az elemek akaratuk ellenére háborúskodtak egymással. A sötét erőkkel uralkodó Ősi Istenek (Old Gods) szolgáivá tették őket. A Pantheon és az ő teremtményeik harcoltak az Istenekkel, és bár nehéz csatározások után, de a Titánok győzedelmeskedtek.



 Az Isteneket foglyul ejtették, és folytatták a munkájukat, hogy szabályozzák Azeroth földjeit. Egyedül nem bírtak volna a feladattal, ezért Óriásokat is teremtettek, akik segítették őket a rend elhozatalában. Mikor küldetésük véget ért, egy esélyt adtak a lényeknek hogy növekedjenek, fejlődjenek és éljenek. 


Üzemeltető: Blogger.