A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése

Óda a Menetrendhez

február 22, 2017


A szabályok azért vannak,
hogy megszegjük őket,
a menetrend azért van,
hogy lehessen késés.
Egyik nap utaztam a hetesen,
tudod, nálunk nem hetes útvonal van,
hanem járat,
ami átlagosan hét percet késik.
Egyesek szerint ez a szerelem,
mások szerint a boldogság,
szerintem csak egy felszínes,
magasztos érzelem,
amit én még nem tudok megnevezni,
mert fiatal vagyok.
Ó, társadalom, te hibátlan, szent lény.
Mindenki táplál, mindenki sajnál, pedig
ha valakinek már kezdetben is mérgezett
ételt adunk,
nem fog jót tenni neki.
Lehet,
férfi, nő, öreg, fiatal,
rasszista, nem rasszista,
ostoba, nem ostoba,
szőke nő, barna nő.
Bárki vagy,
ez akkor is késik.
Pontosan hét percet,
de ha  valamikor
talán
megszokod,
újabb hét perc lesz.
Ilyenkor történik ugyanis az, hogy
két járat egybecsúszik
és akkor nem arra kell fogni
a sok embert,
hogy mindenki most jön haza a munkából,
hanem az életre,
na meg a menetrendre.
De mit is képzelek magamról, én csalfa,
vak legény!
Istenségnek látszó,
földiekkel játszó,
menetrendet jelentő
papír,
mit mindenki tisztelt, mint anyját nem,
mit mindenki tisztelt
mint senki mást sem.
Ó, menetrend,
bár szeretnél,
s én mondanám,
vénülő kezemmel fogom meg a jegyemet,
már vénülő szememmel, őrizem a jegyemet
mert idézet nélkül senki sem egyedi
mert egyediség nélkül nem lehet késni.

Egyik nap utaztam a
kétszázhuszonhetessel.
Békés, magányos út volt,
hiszen rajtam kívül csak az egy
és a kétszázhuszonhét utazott.
Na meg a sofőr.
Rápillantott csuklójára, pontosan késik-e,
de nem látott semmit,
és igazából
nem is érdekelte.
Felidézte milyen nap lehet,
de itt nincsenek napok.
Egy óra itt nem hatvan percből áll,
egy óra itt senki sem tudja hány percből áll.
Mindenki csak a késéseket nézi
mert minden óra elfogyott
és nincs elem
és nincs elme,
Ady meghalt, Csokonai nem reménykedik tovább.
A késés letelt.
Mennem kell.
Ezerkétszázkilencvenhét perc múlva találkozunk.
Szia.
Amúgy.
Igen.

Az is egy prímszám.

Szürke hangok

by január 25, 2017

Szürke hangok



Úgysem tudom túlharsogni, bárhogy bölcselkednek,
Ők lettek legbecsesebb kórustagjai bús lelkemnek.
Ez a sok szürke hang, ők rég itt vannak énmellettem;
Ezért gondolatban gyöngyházú templomot emeltettem.
Miben most már vígan zenghetik ó-ízű dalaikat énnekem;

Csontsípú orgonán játszva, együtt dúdolgatnak énvelem.

Luscinius

Cseppek tánca

január 21, 2017
nem merek verset írni
nem merek verset írni
nem merek verset írni
csak teszem a szavakat így ni
nem szeretek verset írni
fest egy ember a panel szélén
vödrében halak úszkálnak
az egyik hal én vagyok
nem szeretek verset írni
metafora hasonlat
az egyik hal agyon csap
fogd be a szád aludni akarunk
mielőtt falra ken
az urunk
ó halak ha értenétek
nem erről szól a dolog
nem szeretek verset írni
agyam csak forog
a mondatok jönnek sírni
hogy ők hosszabbak akartak lenni, mint amennyi helyet hagyok nekik
én megmondomnekikneaggódjatokmajdhaegybeírlaktiteketegyszavas sorok lesztek
ők meg csak
jönnek
és engem kérdeznek
falra jössz
e velünk
én meg nem megyek
fel velük
falra hányt halak
vödörbe vetett borsó
mellé na, elfér e egy kis remény
kék az ég és kék a fű
kék a borsó, kék a tű
festet tűvel ne játszadozz
megbök, kék fájdalmat okoz
kék
kék
kék
kékékék
nem szeretek verset írni
de a szín jól mutat benne
s a hal aki agyoncsapott kérdezi milyen lesz a fal
mert ő színvak
ő színhal
ő kék
megijed
mert nem lát
a víz meg kifröccsen
pont mint az

én könnyem

Az időt mutató időmutató

by január 12, 2017

Az időt mutató időmutató



Óra kattan, kattog a falon,
Versenyt jár a két mutató,
Percre pontban, elüti dalom,
Örökké szól a vén óramutató.

Fehér számlap, fekete mutató,
Időt megtudni, jaj de jó,
Mindig pontban mutat, pontosat,
El nem siet előle, az idő vasfoga.

Óra kattan, kattog a falon,
Az idő múlása mérvadó,
Inga koppant, kopog a falon,
Idő urunk vágya hallható.

Arany szegély, barna ház,
Por ül a tetején, százados,
Szolgál hűen, csalhatatlan,
Az időt mutató időmutató.

Luscinius

Álom I.

by december 28, 2016
Álom I.


Mutasd meg, hogy miért sír most az ég,
Meséld el neki a tavaszi tél álmos meséjét,
Mutasd meg, miért nem alszom oly' rég.

Mutasd meg az ég szépét minden fellegnek,
Meséld el, miért jó veled az igazról álmodni;
Mutasd meg, mit regélsz a kóbor lelkeknek.

Mutasd meg még egyszer a teli holdat reggel,
Meséld el újra titkos legendák szép jelentését;
Mutasd meg álmomban, ahogy a nap felkel.

Mutasd meg, hogyan kell veled elaludni,
Meséld el ezt az altatót most még egyszer;
Mutass meg az álmoknak, el akarok aludni.

~Luscinius

Fecsegés

by december 15, 2016

Fecsegés




Csillanó platán soron,

Azon sétáltam én névtelen,
Tovatűnő régi korom,
Szép emléked sejlik szüntelen.
Pacsirtás dalú madarak,
Éneket hallok folyvást felőled,
Betonon kopogó jómadarak,
Fecsegnek fűnek-fának felőlem.

Luscinius

Ház a körúton

by december 14, 2016

Ház a körúton



Öreg ház áll a szép tavaszi körúton,

Száz zöld, öreg szemével hűen figyel,
Miként letörve lépkedek én a poros úton.
Napfény csillan koros tégla arcán,
Márvány bajsza nagy szájára szépen,
Helyesen vet hűvös árnyat alkalomadtán.
Ősz, barna cserép haja úriasan,
Régi kort idézve, mégis elegánsan,
Szép sorban ültet gerléket városiasan.
Ó igen, lakták már őt sokan ezelőtt,
Hűen szolgált, minden titkot megtartott,
Nemeseknek, s a köznek is lakként bejött.
Nem néznek ma már ódon személyére,
Sok korosan csillogó szemén keresztül,
Csalhatatlan jó lelkének legmélyére.


Luscinius

A mi otthonunk

by december 07, 2016

A mi otthonunk


A mi otthonunk, hol magunk vagyunk,
Szép, koros, százados kis kuckó,
Ott magunk éldegélünk, egymásnak elvagyunk,
El kell ismerjem, palotának sem utolsó.

Ablaka száz, meg száz, ajtaja még annyi,
Szoba, szoba hátán rakásban áll,
Szőnyeg, kárpit, festmények is megannyi,
Ennél szebbet a császár sem tudna képzelni.

Szolgák hada sereglik csengő szóra,
Asztalhoz fürjet, fácánt, s kappant,
Százados bort, kristály pezsgőt kóstolóra,
Ők hoznak nékünk, az asztal csak úgy roppant.

Roppant, megroskadt csemegék alatt,
Csodás vacsora íze száll, kerül,
Isteni étket elköltjük mi ketten, hold alant,
Majd a nagy teremben keringőt lejtünk.

Bálteremben száz muzsikus játszik,
Füstös homály fedi arcuk,
Karmesterük némán int, vezénylik,
Mit játszanak ők, nem értem daluk.

De mégis síron túlról jöttek ide zenélni,
Elmúlt korok nagyjai, ők bizony,
Eljátssza kedvencemet a szellemek együttese,
Lidércek ők, hangszerük régóta halott.

Mi mégis járunk dalukra, bizony,
Hisz oly átható, kéjes muzsika,
Derengő, füstös félhomályban,
A teremben élők csak mi vagyunk.

Néznek minket szolgák, falhoz állva,
Sosem látjuk őket, eltűnnek, mihelyst oda látunk,
Hogyan lejtünk mi e gyászos balladára,
Szellemek hada szolgál az ódon kastélyban nekünk.

Édesem, ne remegj, hisz nem bántanak ők,
Uruk vagyok, parancsomat lesik,
Rád egy újat sem emelnek, megtiltottam nekik,
Éljünk mégis boldogan, közös sírunkban itt.

A mi otthonunk, hol magunk vagyunk,
Szép, koros, százados kis kuckó,
Ott magunk éldegélünk, egymásnak elvagyunk,
El kell ismerjem, palotának sem utolsó.

Luscinius

Ez a szép kastély szívemben áll,
Elhordja majd úgy is a százados árny,
De te itt vagy nékem, vélem,
Élettel töltöd be az összes szobát.
Veled együtt nem is olyan kihalt,
S holtak se járják már,
Feléled újra ez a letűnt, elhalt,
Ódon korokban virágzó kúria.


Vörös korona

by november 30, 2016

Vörös korona


Égi vörös királylány volt,
Hosszú, s hullámos korona,
Színe szovjetek zászlaja volt.

Hosszú vér haj omlott le elé,
Elfedte arcát minden tincs,
Kicsi arca sejlett én elém.

Ékkő szeme május éjszakát,
Mint pacsirta füttyének dallama,
Barna gyémánt úgy idézte elém.

Mintha kis csalogány mást várt volna,
Ki dalolgatott égi éjben ablak alant,
Hallván zörejt, függönyt húzott hamar.

Hát égjen csak, te tündéri fatty',
Vörös hajad tüzes tengerében,
El erről a világról te abban hamvadj!


Luscinius

VERSENY - Líra harmadik hely

november 23, 2016

Kalmár MariannEz egy rossz álom


Csak álmodtam az egészet,
és mikor felébredek, ott leszel velem.

Nem volt vihar, mely elfújta a házat.
Nem volt sugárzás, mely leégette a termést.

Nem volt bombázás, mely szétrobbantotta a földet.

Ez nem a sötét űr, ahol vagyok, mert itt vagy velem

VERSENY - Líra második hely

november 22, 2016

Katona Vivien

Háborús halál


Ugyanúgy indult a napod
Háború kitört fegyvered kapod.
Kiküldenek a frontra
A legveszélyesebb pontra.


Közeleg az ellenség
Lábad megremeg.
Egyedül vagy, reszketsz
Ágyútűzben szenvedsz.

Érzed, lassan itt a vég
Valamit tenni kéne még.
Pisztolyod ellenségre fogod
Meghúzod és ő halott.

Bosszú vágya hajtva támad
Szemében tükröződik a bánat.
A lelőtt barátja végez veled.
Szíved leáll, nem lélegzel.

A puska elsült nagy zajjal,
A véred kifolyik szép lassan.
A golyó a szívedet érte
Véget ért számodra az élet.

VERSENY - Líra első hely

november 21, 2016

Dylan D. Tides Jacques

(A titokban írt ballada)


Bamba Jacquesnak semmi dolga,
földön húzza ostorát
"Fázom itten..." mondja Jasmine.
Rá se néz, csak megy tovább.

"Negyven éve... Penge-hóba,
megkötözve, meztelen,
balga bátyád megfürösztött,
s csak vihogtál esztelen...

Most te reszkess! Gyáva némber...
Itt a jussod: fagyhalál!
Elfeledlek..." szól merengve,
lépte koppan, meg nem áll.

Bamba Jacquesnak könnye cseppen
s füst porozza bocskorát
"Égek itten!"  sírja Candice.
Megremeg, de megy tovább.

"Két cipócskát loptam én el
zord atyádtól - bánhatom...
Húsbaizzó billogától
lett e bélyeg vállamon ...

Most te lángolj! Hamvaiddal
tán a rossz is messze száll...
Elfeledlek!" szól nevetve ,
lépte dübben, meg nem áll.


Bamba Jacquesra vérszag omlik,
s körbejárja otthonát.
"Végem itten..." súgja Margaux.
Fintorog csak, s megy tovább.

"Két pribéked, s bősz cseléded
vágta bőröm hátamon!
Még a korbács is sikoltott!
Hol maradt a szánalom?!

Most te szenvedj! Élj sebeddel,
míg enyészet nem talál!
Elfeledlek!"  szól dühödten.
Lépte dörren, meg nem áll.

Bamba Jacquesra csönd parancsol,
úgy köszönt egy kis szobát.
Nincs panasz, csak néma, hűs test,
átkarolja, s nincs tovább.

Nem szidalmaz. Szája habzsol.
Étke bűn és rothadás.
Anton arcán és szerelmén
csonka, bűzlő álmodás.

Rákacsint a kis tetemre,
torz fiúra hull a nyál.
"Édes Anton!" szól remegve,
Bamba Jacques, a vén sakál.

"Nem feledlek,- búgja gyengén-

míg a szívem meg nem áll!"

Barack

by november 02, 2016

Barack



Leesett a fáról egy barack.
Követte még pár darab,
Mind szépen, egyre hullottak.
Nincs két egyforma, de mégis,
Mindegyik ugyanolyan,
Csak tudnám, vajon miért olyan szép,
Miért olyan lédús ez a barack forgatag.
Van nékem pár kedvencem,
Szépek, hamvasak,
Lédúsnak nem mondanám,
De csontosnak sem igazán.
Ízleld csak meg, hidd, hogy igaz,
Tán megérted te is bájuk,
S élveznéd, de szenvednéd is, igaz.
Fogjad pengéd pajtás, ne álldogálj ott,
Hasíts bele párba, úgy igazán,
Rájössz majd, hogyan ontják bájuk.

Luscinius

akkor most megmosom a hajad - VERS

október 26, 2016

akkor most megmosom a hajad


megnyitom a vizet
fejedre folyatom a
zuhanyrózsából és
nézem ahogy a kék festék folyik ki
nézd ahogy megy a fiatalság
le a csatornába
nézd ahogy halványul

megnyitom mosolyod
emlékeidből
kifolyik a
vidámság és
nézem ahogy szomorúságod folyik
le az arcodon
mosolyod halványul

nézem ahogy könnyeid
kék cseppekkel barátkoznak
összefolynak és
libabőrös kéz
nyúl a csap felé

forró víz
folyik le nyakadon
besötétíti pólód
ne aggódj
majd a hajszárító

sampon hab kékhab
lemosom lefolyik letörlöm leveszed
feladom felveszed felkötöm felnézel
mosolygok mosolyogsz
megszárítom megfogom megszárad megőszül

kékcseppes karomon
hajszálnyomok
kék hajad kifakul
mosolyod kifakul

kék
csak a szemed
vörös

Komisszár bácsi

by október 05, 2016
Komisszár bácsi



Komisszár bácsi ült elém a metrón,
Sapkáján réz csillag kopott helye látszott.
Nézelődött sokat megélt kék szemével,
Értetlenül nézett szelíd tekintetével.
Tisztes arcán korok ránca sejlik,
Szája szélében elmúlt öröm rejlik.
Sötét bőrkabátján idős foltok tűnnek ki,
Ökle élén hegek szép sora rémlik.
Unokája ült sokszor hajlott térdén,
Mosolygott a kedves nagypapája víg kedvén.
Jámbor s szelíd bácsi kedves arca,
Elcsitult régi korú kényszer haragja.

Luscinius

VERSEEEENY

szeptember 29, 2016
Tudjátok, hogy van írósarok, meg ilyenek...
Most lehetőségetek van, hogy ti is megjelenjetek!
Íróversenyt indítunk, mely során bárki nevezhet, műfaji, kori, témabeli megkötés nélkül!

!Figyelem!

A kategóriák műfaji besorolási támpont, nehogy a végén novella és vers között kelljen dönteni!
így tehát lehet nevezni:
lírai művel (vers, szabadvers, slampoetry, limerick)
prózai alkotással (novella, esszé, belső monológ)
és drámával (tragédia, komédia)

--> "drámát" tartalmazó novella, novella kategóriába számít

Leadási határidő:

október 30.


Hova kell küldeni?

ahverseny@gmail.com


Mi lesz a verseny menete?
A harmincadikáig beküldött írásokat véleményezzük, kiválasztjuk a legjobbakat, azok indulnak a döntőben is. Az első három helyezett írói kritikában részesül, az első helyezett pedig könyvjutalomban!


Szösszenet az írásról

by szeptember 28, 2016

Szösszenet az írásról


Mikor néha kedvem szottyan,
Tollat, papírt ragadok,
S ha ötletem is kottyan,
Írok, s nevetve papírra vetek.
Egy-két szót, foszlányt,
S mondatot is néha napján,
Barokkos körmondatban,
Rokokó rébuszban.
Tollam hegye versenyt serceg,
Ötletekkel fut körversenyt,
Nem futópályán, nem is épületben,
Két kék vonal közt a füzetemben.
Szavak szintjén szépen szól,
Morfémának azért nem mondható,
Fonémának talán jó lenne,
De nem ebben a világban, kérem.
Hisz nem vagyunk mi állatok,
Nyelvtanárok sem, hogy úgy mondjam,
Írjunk hát egyszerűen,
Hasonló stílusban.
De mit kertelek én,
Nem cifrázok sokat, igaz,
De elmondom most mindazt,
Mi tollam nyelén kattan.
Ez egy kis szösszenet itt a füzetben,
Hasonlóhoz volt nekem kedvem,
Olvasd hát vígan, s kacagj fel hangosan,
Hisz írás szavának nagy hatalma van.
Táncra perdít holtat s élőt,
Nevetteti a búskomort,
Sírva fakaszt minden bohócot.
Néha napján engem is,
Téged is megríkat,
S kacag rajtunk hasra csapva,
Minket halandókat,
Pár mondat, hogy becsaphat.

Luscinius

Bolond ének

by szeptember 25, 2016

Bolond ének


Elmondjam, vagy énekeljem?
Eldúdoljam ezt a dalszöveget?
Boldog vagyok. Elmondhatom neked?
Bolond vagyok, mert így vagy.
Elmondhatom kis szívednek?
Nem lennél boldog, ha tudnád,
Hogy veled lennék bolond.
Nem lennél bolond mellettem,
Mert te boldog vagy mellette.
Nem lennél boldog velem,
mert mellette lennél bolond.
Elmondjam, vagy énekeljem?
Boldog lennék, de te nem lennél boldog.
Nem mondom el. Csendbe szállok.
Elmondom a sötétnek,
Bolond vagyok.



Luscinius

Őszi csók ígérete

by szeptember 21, 2016

Őszi csók ígérete

A szép őszi csók ígérete,
Mely elnyújtja a magányos telet,
S várakoztatja enyhe nyaram,
Tavasz színében jön el veled.

Kéken sejlik türkiz gyémánt,
Mint százados feneketlen tó,
Szélén lágyan lengő fekete nád,
Szemed szép ragyogásában látható.



Éji holdfény platán árnyat tükröz,
Sétányon kései szél táncoltatja meg,
Platán árnyak járják, mint a tücskök,
Sötét táncunk napfény csillogásával leng.

Luscinius

Natasához

by szeptember 14, 2016

Natasához

A. Sz. Puskin nyomán


Már elsápadt a bíbor nyár, ahogy
Áldott, ragyogó napok haldokolnak;
Sírdogáló köd terjeng a völgyben, úgy;
Ahogy az alvó éjszaka is szürkére vált.
A kopár kukoricás is aranyát vesztette;
Épp úgy az élénk patak, hidegen fut már;
A göndör erdők is szürkék, megőszültek,
Miként a mennyek is besötétedtek már.
Hová vándoroltál, kedves Natasa?
Elrepültél, hogy ne láthassalak újra?
Ha nem többre, de legalább röpke órára,
Egymás szívével a pillanatot megosztanánk?
Talán a hullámos kis tó partján andalogva,
Illatos hársak alatt remegőn megbújnánk;
Bár későre fordult már a nyári évszak.
És nem is találkozhatott a szívem veled.
Már közel a tél hűvös sóhaja, amitől
A mező széli liget oly keményre fagy;
Ott magányos viskó ablakában gyertya ég,
Reményteli kis fényét alig-alig érzem;
Téged, szerelmem még úgy se látlak - őrjöngök.
Mint szűkös kalickába zárt pinty, az éltet;
Hogy otthonom magányában, kábultan,
Felidézhetem majd emlékedet, Natasa.
Luscinius
Üzemeltető: Blogger.