A gamer kultúra

Ma egy rendkívül kényes témát vettünk górcső alá, ami nem más, mint a gamer, azaz játékos, vagy geek kultúra, ki hogy szereti. 



gamer szó inkább a geek alfaja, ami az alacsony szocializáltsággal rendelkező, egy bizonyos témában (többnyire intellektuális) nagyon jártas személyt jelenti. Nevezik még kockának, valamint emellett persze számos gúnynevet is adnak a közösségnek.

A videojátékok már az 1947-48-as évek óta foglalkoztatják az embereket. '47-ben egy szabadalom formájában jelent meg az első játék, ami egy rakéta repülését szimulálta. Ez természetesen még nagyon fejletlen volt, és Katódsugárcsöves Szórakoztató Eszköz néven volt ismert. Az 1900-as években nem ez volt az egyetlen játék, ami napvilágot látott, innen származik a méltán ismert Spacewar!, 1961-ből.

Egy kezdetleges játék, a Tennis for two

A játékok azóta hatalmas mérföldeket tettek meg, rengeteget fejlődtek, és a 2000-es évekre akkora rajongótábort toboroztak maguk köré, hogy saját rendezvényekkel, piaci ággal, webes felületekkel rendelkeznek. Beöltöznek kedvenc játékkaraktereiknek, azaz cosplayezik őket, és ezzel fantasztikus, látványos eredményeket érnek el. 

Nyfa Ignis, cosplayer

De mégis kik azok a cosplayek, és képernyők mögött, akikből ekkora élményeket, és motiváltságot vált ki a játék élménye? Sokat gondolkodtunk rajta, hogy a sötét oldalt, vagy inkább a fényes részt ismertessem először, de mivel az elítélt réteg sokat inkább ismert, és klisés, ezért lássuk ezt először.
Valóban vannak függők, és mivel nem értek hozzá, nem mondhatom ki szabadon, hogy ezt mi okozza, de véleményem szerint a kiközösítő társadalomból való menekülés, a játékban elért sikerek teszik őket függővé. A cikk megírásához kikérdeztünk egy olyan játékost, aki volt már a sötét oldalon is, de a párkapcsolata hatására visszatért, és bár hobbiként megtartotta a játékot, már nem függő. Arról kérdeztem, hogy mennyire, és mitől lehet "ráfüggeni" egy RPG-re, vagy egy FPS-re. (játéktípusok)

"Ha valami célom van egy játékban, nagyon sok időt el tudok tölteni vele. Megunni sosem szoktam, csak ha valamit csinálnom kell, felállok mellőle."

"Szerintem a játék valóban sikerélményt ad, akár olyan társaságot is találhatunk vele, amibe valóban beleillünk." 

Talán ez a magyarázat a függőség jelenlétére. A játékfüggőknek ugyan úgy segítségre van szükségük, nem pedig elítélésre. Természetesen nem csak ők lapulnak a monitorok mögött, mint ahogyan ezt láthattuk Nyfa Ignis kisasszony példájából is, aki egy vele fotózkodókkal nagyon kedves, elszánt cosplayer. Természetesen nem ő az egyetlen, ő csak egy hazai példája ennek a munkásságnak. Ezen az ágazaton kívül vannak még olyanok, akik a játékokban jönnek rá, hogy programozók, játéktervezők szeretnének lenni, vagy olyanok, akik kedvenc játékaik kapcsán tanulnak meg igényes fanfictiont írni. A játékok emellett fejleszthetik a stratégiánkat, problémamegoldó készségünket, és reflexeinket is. (egészséges körülmények között)

Vannak olyanok, akik felveszik, ahogy játszanak, és ezzel nyernek követőket a YouTube-n. Ebből is van igénytelen réteg, de ezt most félretenném. A legismertebbnek talán PewDiePie-t, azaz Felix Arvid Ulf Kjellberg-et mondanám, aki jelenleg több, mint 40 838 020 feliratkozóval rendelkezik. Játékokat próbál ki, emellett szórakoztató videókat készít a fiatal korosztály, és bármilyen más érdeklődő számára. Az ő esetében nem egy profi gamerre, csak egy humoros, fiatal felnőtt férfire kell gondolni, aki élvezi, hogy játékokkal (ezek közül is rengeteg paródiajátékkal) szórakoztathatja magát és nézőit. A csatornáját itt érhetitek el.

 
Felix, azaz PewDiePie, a híres videós


Magyarországnak is van kikkel büszkélkednie ezen a téren, hiszen alig két éve robbantak be a médiába a mára már hatalmas rajongótáborral rendelkező TheVR srácok. Komzsik János (Jani) és Fábián István (Pisti), a Debreceni srácok mára már hatalmas hírnévnek örvendhetnek.  Az ő esetükben nem kis szakértelem bújik meg a háttérben, ugyanis technológia termékbemutatókat, teszteket készítenek nekünk a TheVR Tech csatornán (katt ide), míg szórakoztatnak bennünket játékukkal, és Pisti kirohanásaival a TheVrR csatornán (katt ide). 
A komikus baráti páros túllépte a 150.00 feliratkozót a techen, az alapcsatornán pedig a 400.000 követőt is. Őket is láthatjuk teljes életnagyságban a gamer rendezvényeken. 


Üzemeltető: Blogger.