Sziasztok!

A mai cikkben egy újonnan alapított weboldalt szeretnék bemutatni nektek, hátha ezzel segíthetek az olvasókon és a libMee oldalán is, hiszen mint olyan sok más oldal, ez is csak akkor lehet szerencsés, ha minél többen, kölcsönösen használják.

Nem is húzom az időt, vágjunk bele!

 Közületek, akik szeretnek olvasni, biztosan sokat böngésztek a facebookon a könyves csoportokban, vagy más oldalakon, ahol a használt dolgainkat adhatjuk el. Nos a libMee-n nem többféle termék közül kell kikeresned a könyveket, mivel itt csak azok vannak. Sőt ha nem szeretnél véglegesen megválni a szeretett regényeidtől, de zavar, hogy csak a polcon porosodnak, pár száz forintért kölcsönadhatod másoknak.

A rendszer nem bonyolult. Regisztrálással, ám meghívással is csatlakozhatsz a közösséggel. Ezután meg kell adnod néhány adatot, főleg a lakhelyedet, amivel segíted a rendszert, hogy megmutassa neked, mik azok a könyvek, amik a közeledben válnak eladóvá, illetve kölcsönözhetővé. persze ettől még az ország túlsó feléről is rendelhetsz, de ott a szállítási költség már busásabb árral jár. Az alkotók körültekintőek voltak, mivel, ha több lakhelyed van, azokat is megadhatod.

Ezután feltöltheted az eladni/kölcsönadni kívánt könyveket. Rengeteg adatot megadhatsz róla, ami eleinte feleslegesnek tűnhet, de minden kitöltött mező után pontokat kapsz (ugyanúgy mint a többi művelet után), amikből, ha elég összegyűlik, különböző ajándékokra válthatod be.

Lehetőségünk van kívánságlistát összeállítani, azokból a könyvekből, amikre igényt tartunk. Ezt

Egy helyre gyűjti az eladó és kölcsönözhető könyveket egyaránt, megkönnyíti a keresést és az eladást is. Könnyebben fel tudod venni a kapcsolatot másokkal, ráadásul a pontszerzés ösztönöz arra, hogy minél több adatot megadj a könyvekről, vagy hogy kölcsönözz, vásárolj, eladj.

A pontgyűjtés kifizetődő, mert nem csak különlegesebbnél különlegesebb dolgokat kaphatsz, mint például fém könyvjelzőt vagy könyv alakú pendriveot, de könyvutalványt is.

Én ezt az oldalt csak mindenképpen ajánlani tudom

Ide kattintva elérhetitek.

Ki emlékszik még a Sárkánycsalogatóra? Én elég határozottan. Sőt, azt is tudom, hogy nem vagyok egyedül azok között, akik drukkoltak Virág Emíliának, hogy ne hagyja abba a regények írását. Nagy örömömre ez így lett, hiszen 2016-ban már meg is jelent a Boszorkányszelidítő, továbbra is az Athenaeum jóvoltából.

A borító stílusa semmit sem változott, ugyanolyan dizájnos és modernül szép, mint az előző. Köszönettel tartozunk miatta Csörgető Csabának.

A könyvet az írónő két nagy részre bontja, A likra és az Odaátra. Ezeken belül 394 oldalon keresztül sok-sok fejezettel találkozhatunk, mindegyik saját címmel rendelkezik, például A kínai kaja felett rettegő Guszti és a részeg manókat hallucináló Zita. Azt hiszem már ezen a fejezet-elnevezésen láthatjuk, hogy Virág Emília semmit nem veszített a humorérzékéből,

A magyar nevek és helyszínek továbbra is üdítő hatással lehetnek az emberre, ha halálra unjuk már az Amerika a világ közepe jellegű történeteket. Ez a két regény végre bebizonyítja, hogy igenis Magyaroszágon is vannak izgalmas, érdekes dolgok, mégha csak legendák vagy egy másik dimenzió képében is. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy sárkányokkal, vagy varázslattal találkozzunk. Ami még különlegessé teszi a történetet, az a magyar népmesei elemek felhasználása.

A történet új szereplőket kap, főkarakterünk Adri, egy call centerben dolgozó, 23 éves lány. A bonyodalmat számára egy új operációs rendszer indítja el, ami egy világító lyukat nyit a szobája közepére. Ebből a lyukból manók másznak elő, s ezután nem kell sokat várnunk arra, hogy beinduljon a cselekmény. Jó néhány szereplőt kapunk, lidérceket, boszorkányokat, egy-két hétköznapi ember is előkerül.

A regény varázsa, ahogy Virág Emília ötvözi a fantasztikumot és a realizmust. Meghökkentő természetességgel helyezi bele a varázslatos lényeket a mi hétköznapi világunkba. Ezután a reakciók mindig olyanok, amilyeneknek el tudnánk képzelni magunkat is egy hasonló szituációban.

A párbeszédek pörgősek, mindenkinek felvágták a nyelvét, ami sokszor komikum forrás.

A Sárkánycsalogató után újabb betekintést nyerhetünk a Hetedik Királyságba, pontosabb képet kaphatunk a helyről és szokásairól, főleg a lidércekről. Élvezhető, ahogy megismerhetjük ezeket a lényeket, hogyan működnek és mi élteti őket, főleg mivel a történetnek fontos szereplői és szinte majdnem minden körülöttük forog. 

A könyvekben az a szép a filmekkel szemben, hogy írásban sokkal mélyebben utánanézhetünk a dolgoknak és míg egy filmben egy kommentátor nélkül sok dolog megmagyarázatlanul maradhat, egy könyvben az nincs így. Egy film megengedheti magának, hogy hatásvadász legyen, a látvány megragadja a szemet, de ez írásban teljesen máshogy néz ki. Sokszor ez lehet zavaró a Boszorkányszelidítőben, hogy bizonyos cselekedetekhez és azok megnyilvánulásához nem kapunk információt, csak külső leírást, amitől az egésznek hatásvadász fennhangja lesz. 

A történetet Adri szemszögéből ismerhetjük meg, ezért szinte minden pillanatban ott vagyunk vele és végigkövetjük az eseményeket, ennek ellenére a történet lassan és döcögősen indul be, hiába történik mindig valami. Eleinte percről percre történik minden, egyedül a regény második felében ugrunk át nagyobb intervallumokat, ami már sokkal inkább vall egy fantasyra. 

A főszereplők karakteres vonásai már a Sárkánycsalogatóból is ismerősek lehetnek, noha az előző regény szereplőivel csak hallomásból találkozhatunk a Boszorkányszelidítőben. 

Jelenleg Adri az evilági résztvevő, tipikusan nem vesz komolyan semmit, és amíg a Sárkánycsalogatóban Józsi nagy karakterfejlődésen megy keresztül, ami elég látványos, addig Adri éppen csak eltipeg egy jobb én felé és inkább csak ráeszmél dolgokra. 

Berzence a magabiztos és kemény külsővel rendelkező boszorkány dobja fel igazán a történetet Belizárral, a lidérckirály fiával karöltve. Első blikkre ők ketten sokban hasonlítanak, mégis állandóan csak hadakoznak egymással. Ám bizony a magabiztos külső mögött lapul még némi gyengeség. 

A többi szereplő akármekkora szerepet is játszik a történetben, mégsem találkozunk velük sokat. 

A kevés negatívum ellenére Virág Emília könyve továbbra is szórakoztató, laza kikapcsolódást nyújthat mindenkinek. Minden apró hibáért kárpótol minket ez a csodás urban fantasy. 

Az Arany Birodalom nem az egyetlen munkája Honfy Ágnesnek, aki 2004-ben kezdett írással foglalkozni. Ám írói karrierej a saját bevallása szerint előbb végetért minthogy elkezdődhetett volna. Ez már az eltelt évek számán is látszik, hiszen az Arany Birodalmat 2006-ban adta ki az Agenda kiadó.

A borító szemetgyönyörködtető, híven visszaadja a regény hangulatát.

Mind a 672 oldal hasznosan van kitöltve. A fejezetek elején általában a világ saját íróitól találhatunk szemelvényt, amik segítenek kicsit tájékozódni a világban és annak a berendezkedésében, befolyásolnak minket a helyes gondolatok és vélemények irányába. A fejezeteket csillagok tagojlák további részekre, megkönnyítve az olvasást és a szálak elválasztását.

A történet a mi világunk egy alternatív dimenziójában játszódik. Hasonló kontinensek, hasonló országok, hasonló felépítéssel és elhelyezkedéssel. A különbség, hogy a 15. század környékén, ahol a könyv szerint járunk, a dolgok egy éles kanyart vettek. A családok, birodalmak, egyház élén már nem a férfiak állnak többé, hanem a nők. Övék a hatalom, a döntés joga. A női író láttán gondolhatnánk, hogy egy feministával állunk szemben, de Honfy Ágnes ezt a rendszert nem a saját perverz vágyainak kielégítésére hozta létre. Hiszen majdnem az egész könyv arról szól, hogy hogyan próbálják megdönteni ezt a rendszert. Fantasztikusan jelenik meg az arany középút ideája, ahogy egyik szélsőséget sem részesítik előnyben. Ezentúl azt is jól kifejezi, hogy az ekkora mértékű elhajlásnak már nem lehet szép szavakkal véget vetni és idő kell ahhoz, hogy minden rendeződjön. 

A főkarakter, Eril útját és jellemfejlődését E/3 történetmesélésben követhetjük végig. Egy-két másik szereplő miatt szakadunk csak el tőle néha, és rajtuk kívül mások jelenébe ritkán nyerünk bepillantást. Éppen csak annyi információt kapunk a többi szereplőről, amennyit máshogy nem kaphattunk volna meg. Mivel Eril átszeli a Birodalmat, a kontinenseket, nem csak a térbeli helyzetét változtatja, hanem idővel a személyisége is fejlődik. Ez olyan finoman van megoldva, hogy szinte észre sem vesszük, csak amikor a regény vége felé kezdünk érni. Ott van egy pillanat, amikor megjelenik másodjára, illetve harmadjára az egyetlen enyhén természetfeletti vonulat és láthatjuk, ahogy Eril hozzáállása változik. 

Rengeteg karaktert felvonultat előttünk az írónő, de szerencsére nem egyszerre. A főszál mellett elvesző mellékszereplők neveit előfordul, hogy elfelejtjük, de jó asszociációs képességgel könnyen visszatérhetünk elmében és lélekben az Arany Birodalom világába, ilyenkor nem kell sok, hogy rájöjjünk, melyik név melyik szereplőt takarja hála a megfelelő szövegkörnyezetnek.

Nem csak bonyolult emberek közötti szövevényes kapcsolatokról van szó, hanem birodalmak, országok viszonyáról is. Ám mind a kettő fele ugyanolyan komplikált a regénynek. Az írónő elég jól felépítette az alap helyzetet, a konfliktust, a megoldásokat, látszik, hogy egy értelmes ember áll a történet mögött. Sajnos néhány szituáció nem világos mindig. Mivel a legtöbb esetben nem ismerjük meg az egész tervet, hanem csak szeleteket kapunk belőle, hogy mi is néhány karakterrel együtt izgulhassunk a végkimenetelen, néha belezavarodhatunk a dolgok mikéntjébe. A regény végére már annyi csapat harcol egymás ellen, megy jobbra-balra, hogy már csak olvasunk, de fel nem fogjuk, hogy ki mit miért csinál. 

Összefoglalva az Arany Birodalom, ha nem is tökéletes, sokkal jobb annál, hogy íróját csak úgy besöpörjük a szőnyeg alá. A történet zseniális, a felállított világ érdekes és megvan a saját hangulata. A karakterek nem rosszak, habár nem is kiemelkedően egyediek (ami persze nem gond). A fantasy-rajongóknak mindenképpen csak ajánlani tudom, akkor is, ha nincsenek benne sárkányok.

Az életben sok gond felhalmozódhat, a legtöbb pedig talán csak a fejünkben létezik. Mégis van rá egy egyszerű mód, ami nem csak megoldást, enyhülést vagy segítséget jelenthet, de sok oldalunkat fejlesztheti is. Ez pedig a naplóírás. Miért jó ez? Hogyan csináljuk?

A naplóírásnak sok-sok előnye van, amik nekünk csak jót tehetnek. Igaz, hogy időbe kerül és néhányunknak talán ugyanolyan nehéz elkezdeni, mint az edzést ("majd holnap!"), de higgyétek el, hogy megéri!

Elsősorban a lelki és testi egészségünkön segíthet a folytonos napló vezetés. Hogyha van is olyan barátunk, aki bármilyen gondunkat meghallgatja, mégis más leírni a problémáinkat és a fontosabb eseményeket egy olyan médiumra, egy papírfüzetbe, amiről tudjuk, hogy csak nekünk szól és csak mi olvassuk el. Különböző kutatások is bizonyítják, hogy ez a technika egészségesebbé teheti az ember pszichéjét. Itt nem arról a naplóírásról van szó, amikor leírjuk életünk unalmas pillanatait, hanem amikor az érzelmi sérülésekre fokuszálunk. Megkönnyítheti az életünket, hogyha valamilyen módon kiadjuk magunkból a sérelmeinket.

Ha papírra vetjük a gondolatainkat és érzéseinket, nem is beszélve a problémáinkról, azzal máris rendezzük az aktuális dolgainkat. Egyszerűbben meg tudunk oldani egy gondot, ha pontosabban átlátjuk a helyzetet, mégpedig ha ezeket leírjuk, a fejünkben máris jobban rendeződnek a gondolatok. Erősebben gondolunk rá, jobban átlátjuk és így máris többet teszünk egy adott helyzetért, mintha csak körmötrágva kattognánk rajta. A körmölés közben ráadásul az is előfordulhat, hogy egy eddig ismeretlen szempont vagy megoldás jut eszünkbe.

A naplóírásban az egyik legjobb dolog, hogy gátlások nélkül leírhatunk bármit, ami bennünk van. Az, hogy leírva látjuk saját magunkat és időnként másokat, máris megalapozza az önismeretet, hogy tisztában legyünk magunkkal, azzal, hogy mi milyen hatással van ránk vagy hogy mit akarunk elérni az életben. Visszatekinthetünk a régi történésekre, láthatjuk, ki hogyan cselekedett. A sorozatos élmények és emberi jellemek rendszerezéséből pedig másokat is megismerhetünk. Ha az agyunk cserben is hagy, a naplónk még emlékezni fog rá, ki hogyan viselkedett velünk. 

A naplóvezetésnek sok-sok jó oldala van, amik segítenek minket. Ne felejtsük el azt, hogy szorgalommal tesszük rendszeressé a naplónk vezetését és az agyunkat kell jártatnunk, hogy az amúgy össze-vissza gabalyodott gondolatainkból összefüggő szöveg-hálót fonjunk. Vagyis, ha hódolunk ennek a hobbinak, elhatározásnak, akkor fejlődhet a szorgalmunk. Kitartóbbak lehetünk, főleg, hogyha a papírlapjainkra kitűzött és elért céljaink is rögzítjük. Továbbá ott kering a fejünkben az a sok kusza gondolat és gond, amiken esténként órákon át kattogni szoktunk. Azzal, hogy írunk, már rendeznünk kell őket a fejünkben, hogy logikusan álljanak össze. Így fejlesztjük az íráskészségünket is. Hasonlóan a rendszeres olvasáshoz, így is bővülhet a szókincsünk, javulhat a helyesírásunk és nem mellékesen segít a fogalmazásban. Ami nem csak akkor jöhet jól, ha az ember írói karriert tervez, de a saját anyanyelvünk ismerete és pontos használata a mindennapokban is a hasznunkra lehet.

Ha már elég ideje naplót vezetünk, akkor bármennyi idő elteltével visszanézhetünk és újraolvashatjuk a leírt sorokat. Ez lehet akár pár nap, pár hét, de akár évek is. Láthatjuk, hogy honnan indultunk, miben fejlődtünk és mennyit. Elértük-e a céljainkat, megváltoztunk-e valamiben. 

Az egyik legjobb oldala, hogy ezáltal nem felejtjük el, hogy honnan indultunk, hogy milyenek voltunk régen, ez pedig nem hátrány.

A naplónk gyereknevelésben sem lehet utolsó. Visszaolvashatjuk, hogy a saját szüleink milyen taktikát vetettek be és ez milyen hatással volt ránk az adott pillanatban és a későbbiekben. Sőt, ha a gyerekünk valami olyan hibát akar elkövetni, amit mi már átéltünk, akár oda is adhatjuk neki a naplónkat, megmutatva, hogy anya buta volt, te ne legyél az. 

A naplóíráshoz szerencsére nem kell sok hozzávaló. Elég egy füzet és egy toll. A legszerencsésebb olyan alapanyagot választani, amit szívesen használunk. Olyan naplónk legyen, amit szívesen veszünk a kezünkbe, amibe nyugodtan tudunk írni, aminek számunkra megbízható külseje van. A blog írás sajnos nem tartozik ide, hiszen oda már úgy írunk, hogy tudjuk, azt az interneten bárki elolvashatja. Máris nem leszünk ettől a gondolattól olyan szabadok, mint lehetnénk egy tollal a kezünkben.

A díszítés sohasem kötelező, mivel a naplónknak nem kell díszesnek lennie csak, ha mi úgy akarjuk. A kicicomázása pedig sok időt vehet igénybe, a naplónkra szánt időnknek pedig az írásról kellene szólnia. Persze, hogyha több időnk van és szeretnénk a külsőségekkel foglalkozni, akkor csak nyugodtan vessük bele magunkat!

Hogy milyen időközönként írsz a naplódba, az a te döntésed. Ha nagyon szorgalmas vagy, esetleg nehéz időszakon mész keresztül, akkor jól jöhet ha minden nap előveszed a füzeted. Ám ha csak egy fontosabb eseménynél írsz bele, az sem gond. A lényeg, hogy ne legyél rest időt szánni rá!

Végezetül felsorolnék néhány ismertebb dolgot (könyvet, sorozatot), amikben a főszereplők naplóírása megalapozza a hangulatot.

Könyvek:

• Leiner Laura: Szent Johanna gimi sorozat
• Meg Cabot: Neveletlen hercegnő sorozat
• Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója sorozat

• Vámpírnaplók
• Egy tini naplója
• Sharon naplója

Ti írtok naplót? Mióta?

Ha megkérdeznélek titeket, hogy mennyien vagyunk itt, akik szeretnek olvasni, biztosan elég sok kéz a magasba lendülne. De miért is szeretünk stílustól függetlenül ennyire a könyvekbe bújni?

Akármilyen könyvet olvasunk éppen, biztos segít minket a fejlődésben. Javul a helyesírásunk, bővül a szókincsünk, nő a fantáziánk, és ezek mind olyan dolgok, amik jól jönnek az életben. Lehet, hogy egy beszélgetés közben sem fognak rákérdezni bizonyos szavakra, hogy pontos vagy elipszilonos j-vel írjuk őket, a műveltség mégis feljebb emel minket. Nem is beszélve arról, hogyha minél több és több szót ismerünk, jobban ki fogjuk majd tudni fejezni magunkat. A kreativitás pedig fontos része az életnek, egyre több munkahely elvárja ezt az alkalmazottjaitól, ám egyébként sem jön rosszul. 

Nem fontos, hogy milyen stílusú könyvet olvasunk, fantasyt, sci-fit vagy valami klasszikusat, az új helyek mindig izgalmasak. Például Verne történetein keresztül az egész világot beutazhatjuk, minden egyes szegletét megismerhetjük, részletes leírást kapunk a legapróbb, legeldugottabb szigetekről is. Nekünk, könyvmolyoknak, ez fantasztikus lehetőség. A legkisebb erőfeszítés nélkül nézhetünk meg lélegzetelállító helyeket. Aztán, hogy a fantasyt ne is említsem! Mekkora és mennyi izgalom egy olyan világot beutazni, ami ismeretlen, ahol olyan törvények uralkodnak, amit mi talán elképzelni sem tudunk!

Nem rossz dolog, ha az ember tisztában van a környezetével és tudja, mi folyik körülötte a világban. Ám le sem tagadhatjuk, hogy néha elegünk van mindenből és mindenkiből és legszívesebben elmenekülnénk valahová jó messzire, lehetőleg egyedül. Minimális megerőltetéssel csak fel kell nyitnunk a kedvenc könyvünket és elmerülni a betűk között. Máris más világban járhatunk, mások bőrébe bújhatunk, megfeledkezhetünk a saját gondjainkról. Néha talán még útbaigazítást is kaphatunk a saját gondjainkat illetően.

Igaz, hogy egyre elterjedtebbek az e-bookok és könnyedén tölthetünk le bárhonnan regényeket, de egy igazi könyv érzékelését nem fogja tudni helyettesíteni egyik sem. Nem igazi egy hideg táblát fogdosni, miközben tarthatnánk a kezeinkben lapokat, hiszen a borító tapintása is már annyi mindet elárulhat. Antik könyveknél felmerülhet, a szövet, a bársony, míg manapság élvezhetjük a dombornyomás varázsát. Az pedig szintén varázslatos érzés, miután végighúztuk az ujjunkat a könyv gerincén, majd a borítóján, kinyitjuk azt és a lapok közé dugjuk az orrunk. Nem is beszélve arról, amikor a környezetünk is idomul a könyvolvasás hangulatához, mellettünk egy bögre forró tea, odakint pedig kellemesen veri az ablakot az eső.