A ropogó, színes
őszi faleveleken lépked lassan, elmélázva. Számonkérő szemeket vet a tájra.
Hiszen a nyár szinte meg sem történt, az Ősz kopogott, és most minden nyugovóra
készül térni. Szomorúan néz a ködön át, a hegyek ormát befaló felhők felé. A hegycsúcsok
úgy tűnnek el, mint a boldogság, fokozatosan és visszafordíthatatlanul. A fák
színes levelei között beszűrődő meleg fények vigasztalóan hatnak rá, ahogyan
céltalanul körözik a fák alatt. Gyerekek játszanak a levélkupacokban,
hintáznak, bicikliznek, fogócskáznak, a felnőttek pedig mosolyogva néik őket.
Csak ő áll így itt, egymagában.
Keresve valamit, amiről nem tudja,
megtalálja-e valaha. Talán azt sem tudta mit keres, csak találni akart valamit,
ami útmutatást adhat neki, ami céllal ruházza fel; csak valami történjen már.
De már nem fog, mert az ősz szele játszadozik a hajtincseivel, és csípi pirosra
az orcáit. Talán nekem is nyugovóra kéne
térnem, gonolja magában. Talán nekem
is csendesülnöm kéne,suttogja maga elé. Nem
megy azért ez annyira könnyen, mondta saját szavaiban kételkedve, miközben
viselte bakancsa orrával rugdosta egy fa erős gyökerét. Csak így merengett
magában, egészen addig, amíg az a nyugodt, nyárias délután, amiben elveszett,
sötétebbre váltott, és elengedte az Ősz első esőjét. A gyerekek beszaladtak a
szüleik kezét fogva, nevetgélve.
Csak ő áll így
itt, egymagában.
Az esőcseppek
egyenletes kopogással landolnak a kabátján. Az ég felé fordítja az arcát, hátha
látja még a búcsúzó Napot: de már nem látja. Csak az esőt, és a ködöt látja.
Erről persze az élet jut eszébe, mi más? Ott sem látja a napot, de ez az erő
mindig a barátja volt. Sokszor járt ki ide, nyáron és tavasszal is, de főként
az ilyen csípős, kellemes őszi délutánokon. Az eső még erőteljesebben hullott
alá, mostmár sötétedett is. Visszatért a sáros ösvényre, és zsebre tett kézzel,
lassan lépegetett hazafelé. Még egyszer utoljára visszanézett a békés tájra,
vett egy nagy levegőt. Megnyugvást jelent a számára, mindig is azt jelentette,
és még sokáig azt fogja.
Még akkor is, ha
csak ő áll így itt, egymagában.
