Emily Arsenault először ötödikesként írt regényt, ami a saját bevallása szerint borzalmas lett. Ám nem hagyta abba az alkotást, így 2009-ben megjelenhetett egy kivételesen jó műve, az Eltört teáspohár.
A prológuson kívül 33 fejezeten át futó történet kétség kívül lebilincselő. A fejezeteken belül néha találhatunk elválasztásokat, ezek megkönnyítik a haladást. Habár mivel a regény már amúgy is olvastatja magát, és csak nagyon ritkán lehet unalmas, egyáltalán nem tűnnek hosszúnak a tagolások.
Ők pedig örök időkig dédelgetnek, üvegdiadémmal koronáznak meg, ami talán kitörli a fejemből a kényszert, hogy számolgassam, mennyi is egy emberélet értéke egy másikkal vagy akár több másikkal szemben, vagy hogy egyáltalán mennyit is ér egy hitvány emberélet.
A történet érdekes a maga módján. Máshol nem találkozhatunk hasonlóval, ezt előre leszögezem. A főszereplőnk, Billy szemszögéből követhetjük végig a történéseket, ám ezen belül idővel kibontakozik még egy szempont is.
Billy munkát kapott a Samuelson Kiadónál, ahol szótárszerkesztéssel foglalkoznak. Új szavakat definiálnak, válaszolnak az emailekre és telefonhívásokra. Kétség kívül monoton munka, de valami mégis megszakítja ezt az unalmat. Billy közelebbi kapcsolatba kerül egy kollégájával, Monával, amikor egy különös citátumra (idézetek különböző szavak megértéséhez) akadnak a többi között. A forrásként megjelölt könyvet és írót nem találják sehol, így hát nem csoda, hogy az ügy egyre érdekesebbé válik. Belevetik magukat az egyáltalán nem hagyományos nyomozásba, hogy még több citátumot találjanak. Eközben nem csak az ismeretlen írót ismerjük meg jobban, hanem a főszereplőket is. Még egy szerelmi szál is felbukkan, ám a legváratlanabb helyről.
Azért hívtam magam mellé az ágyba, hogy elkergesse a rémálmaimat. Ám ehelyett ő is belépett a rémálomba.
Az írónő stílusa és hangulata leginkább Salinger Zabhegyezőjére emlékeztet, ahogy a dráma egyre inkább kibontakozik a humorból. Az eleinte realisztikus és intelligens viccekkel ellátott történet az előrehaladtával egyre inkább komolyabb és szívszorítóbb lesz. Senki sem menekül meg attól, hogy néha felkuncogjon a szereplők szava járásán, ám attól sem, hogy összeszoruljon a szívünk, amikor megtudjuk Billy titkát, vagy jobban megismerjük Dan, illetve Mona múltját. Ami még kétségbeejtőbb, hogy idővel a szereplők sokkal jobban belesüppednek a kilátástalannak tűnő helyzetükbe és az életük értelmét is megkérdőjelezik. Emily Arsenault remekül át tudja nekünk adni az érzéseket Billyn keresztül.
A szereplőket is pont annyira ismerjük meg, hogy értsük a döntéseiket és reakciójukat dolgokra. Billy kifejezetten emberi karakter, teljesen hiteles, míg Monát néha nehéz hova tenni. Mind a kettejükkel könnyű együttérezni, habár Mona néha igazi csodabogár és különösen felvágott nyelvű.
A nyomozós történetek és emberi drámák kedvelőinek tudnám ajánlani ezt a regényt. Érdemes elolvasni.
