Gyönyörű volt. Órákon keresztül tudtam volna nézni őt,
ahogyan táncol. Ahogy megpördült, a szoknyája és a haja egyszerre libbent fel,
olyan hercegnősen, hogy teljesen szerelembe estem. Olyan látványt nyújtott
nekem, amiről azt gondoltam, talán nem is evilági: Valami égi csoda, vagy egy
istennő, de nem lehet a valóság. Ilyen szépség nem is létezhet, egyszerűen nem
emberi. Valami más. Egy ajándék. Egy ajándék nekem.
Ahogy figyeltem kecses
mozgását, mélyen magamba szívtam a folyóparti levegőt, és hagytam, hogy
simogasson a fű a tenyerem alatt. Olyan volt, mintha a Mennyben lettem volna.
Nem tudtam, mivel érdemeltem ki ezt a gyönyörű lányt, ezt a hercegnőt, aki a
legjobb barátomként, szeretőmként, testvéremként, és feleségemként is mindig mellettem
állt. Tökéletes volt. Gyönyörű, kedves, és úgy gondoskodott rólam, mint egy
valóságos őrangyal. Már régóta tudtam, hogy csak ő kell nekem. Már olyan régóta
motoszkált bennem, hogy megkérjem a kezét.. Megszorongattam a vörös
bársonydobozkát, és erőt vettem magamon.
- - Gyönyörűségem, gyere ide! – Remegett a kezem a
boldogság, és a félelem különös elegyétől. Csak
mondj igent.
- - Igen? – Azok
a gyönyörű szép, ragyogó, szerelmes kék szemek.
Bizonytalanul felálltam, leporoltam a ruhám, és belekezdtem
életem legcsodálatosabb döntésébe.
-
Úgy érzem, hogy Te vagy nekem az igazi. Te vagy
az én hercegnőm, a védelmezőm.. Szükségem van rád. Veled akarom leélni az
életem. Amber, hozzám jössz feleségül?
Könnyek gyűltek a szemébe az
örömtől. A szája elé kapta a kezét, és
hevesen bólogatott. Igent mondott. Óvatosan
megfogtam remegő, puha kezét, és felhúztam az ujjára a gyűrűt. Az egész olyan
idilli volt. Vajon mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen csodálatos teremtés
miattam sírjon a boldogságtól? Olyan jelentéktelen ember voltam, mint egy
tollpihe a heves, szenvedélyes szélviharban. Amber is szenvedélyes volt. Égett
a vágytól, a kalandok szerelmese volt, és mindent felfedezett, amit csak
lehetett. A csókja szinte perzselt a fiatalos lángtól, a tekintete átlátott
rajtam.. Azon a napon szinte ragyogott, mint egy varázslatos csillag a homályos
éjszakában. Akkor olyan volt, mint egy rózsa, vagy egy liliom. Olyan törékeny,
óvatos, és szinte lebegett a föld felett azokkal a balerinás lépéseivel.. Az én
jegyesem. Semmi nem tudott elvenni a szépségéből. Amiket ő utált magán, azokat
én egyenesen istenítettem. Imádtam megérinteni a puha bőrét, végigsimítani a
gyönyörű, illatos haját.. Valahányszor megcsókolt, az olyan volt, mintha
mindentől feloldoztak volna. A láncaim elengedtek,a sebeim begyógyultak,a bűneim megbocsájtásra leltek. Szárnyakat
növesztettem, és szálltam, és soha többé nem akartam földet érni.
Átkozott föld. Átkozott föld,
mégis áldott egy helyen: Az ő sírjánál. Hiányzol,
szerelmem. Végigsimítottam a kezemet a feliraton, ami a hűvös sírkőre volt
vésve:
„Született, hogy lángolhasson, szívében a tűz sosem aludt ki. Szeretünk,
Amber.”
Amit iránta érzek, már sosem
múlik el. Sosem kell már más nekem, és csak arra vártam, hogy újra együtt
lehessünk. Hogy az én szent, törékeny szívű vadvirágom újra a karjaimban
lehessen.
A halálod óta már
tizenkét év eltelt. Szeretlek, és ígérem; ha újra találkozunk, elveszlek
feleségül, édes, drága liliomom.
