A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bűnös éjjek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bűnös éjjek. Összes bejegyzés megjelenítése

Az időt mutató időmutató

by január 12, 2017

Az időt mutató időmutató



Óra kattan, kattog a falon,
Versenyt jár a két mutató,
Percre pontban, elüti dalom,
Örökké szól a vén óramutató.

Fehér számlap, fekete mutató,
Időt megtudni, jaj de jó,
Mindig pontban mutat, pontosat,
El nem siet előle, az idő vasfoga.

Óra kattan, kattog a falon,
Az idő múlása mérvadó,
Inga koppant, kopog a falon,
Idő urunk vágya hallható.

Arany szegély, barna ház,
Por ül a tetején, százados,
Szolgál hűen, csalhatatlan,
Az időt mutató időmutató.

Luscinius

Álom I.

by december 28, 2016
Álom I.


Mutasd meg, hogy miért sír most az ég,
Meséld el neki a tavaszi tél álmos meséjét,
Mutasd meg, miért nem alszom oly' rég.

Mutasd meg az ég szépét minden fellegnek,
Meséld el, miért jó veled az igazról álmodni;
Mutasd meg, mit regélsz a kóbor lelkeknek.

Mutasd meg még egyszer a teli holdat reggel,
Meséld el újra titkos legendák szép jelentését;
Mutasd meg álmomban, ahogy a nap felkel.

Mutasd meg, hogyan kell veled elaludni,
Meséld el ezt az altatót most még egyszer;
Mutass meg az álmoknak, el akarok aludni.

~Luscinius

A mi otthonunk

by december 07, 2016

A mi otthonunk


A mi otthonunk, hol magunk vagyunk,
Szép, koros, százados kis kuckó,
Ott magunk éldegélünk, egymásnak elvagyunk,
El kell ismerjem, palotának sem utolsó.

Ablaka száz, meg száz, ajtaja még annyi,
Szoba, szoba hátán rakásban áll,
Szőnyeg, kárpit, festmények is megannyi,
Ennél szebbet a császár sem tudna képzelni.

Szolgák hada sereglik csengő szóra,
Asztalhoz fürjet, fácánt, s kappant,
Százados bort, kristály pezsgőt kóstolóra,
Ők hoznak nékünk, az asztal csak úgy roppant.

Roppant, megroskadt csemegék alatt,
Csodás vacsora íze száll, kerül,
Isteni étket elköltjük mi ketten, hold alant,
Majd a nagy teremben keringőt lejtünk.

Bálteremben száz muzsikus játszik,
Füstös homály fedi arcuk,
Karmesterük némán int, vezénylik,
Mit játszanak ők, nem értem daluk.

De mégis síron túlról jöttek ide zenélni,
Elmúlt korok nagyjai, ők bizony,
Eljátssza kedvencemet a szellemek együttese,
Lidércek ők, hangszerük régóta halott.

Mi mégis járunk dalukra, bizony,
Hisz oly átható, kéjes muzsika,
Derengő, füstös félhomályban,
A teremben élők csak mi vagyunk.

Néznek minket szolgák, falhoz állva,
Sosem látjuk őket, eltűnnek, mihelyst oda látunk,
Hogyan lejtünk mi e gyászos balladára,
Szellemek hada szolgál az ódon kastélyban nekünk.

Édesem, ne remegj, hisz nem bántanak ők,
Uruk vagyok, parancsomat lesik,
Rád egy újat sem emelnek, megtiltottam nekik,
Éljünk mégis boldogan, közös sírunkban itt.

A mi otthonunk, hol magunk vagyunk,
Szép, koros, százados kis kuckó,
Ott magunk éldegélünk, egymásnak elvagyunk,
El kell ismerjem, palotának sem utolsó.

Luscinius

Ez a szép kastély szívemben áll,
Elhordja majd úgy is a százados árny,
De te itt vagy nékem, vélem,
Élettel töltöd be az összes szobát.
Veled együtt nem is olyan kihalt,
S holtak se járják már,
Feléled újra ez a letűnt, elhalt,
Ódon korokban virágzó kúria.


Barack

by november 02, 2016

Barack



Leesett a fáról egy barack.
Követte még pár darab,
Mind szépen, egyre hullottak.
Nincs két egyforma, de mégis,
Mindegyik ugyanolyan,
Csak tudnám, vajon miért olyan szép,
Miért olyan lédús ez a barack forgatag.
Van nékem pár kedvencem,
Szépek, hamvasak,
Lédúsnak nem mondanám,
De csontosnak sem igazán.
Ízleld csak meg, hidd, hogy igaz,
Tán megérted te is bájuk,
S élveznéd, de szenvednéd is, igaz.
Fogjad pengéd pajtás, ne álldogálj ott,
Hasíts bele párba, úgy igazán,
Rájössz majd, hogyan ontják bájuk.

Luscinius

Komisszár bácsi

by október 05, 2016
Komisszár bácsi



Komisszár bácsi ült elém a metrón,
Sapkáján réz csillag kopott helye látszott.
Nézelődött sokat megélt kék szemével,
Értetlenül nézett szelíd tekintetével.
Tisztes arcán korok ránca sejlik,
Szája szélében elmúlt öröm rejlik.
Sötét bőrkabátján idős foltok tűnnek ki,
Ökle élén hegek szép sora rémlik.
Unokája ült sokszor hajlott térdén,
Mosolygott a kedves nagypapája víg kedvén.
Jámbor s szelíd bácsi kedves arca,
Elcsitult régi korú kényszer haragja.

Luscinius

Bolond ének

by szeptember 25, 2016

Bolond ének


Elmondjam, vagy énekeljem?
Eldúdoljam ezt a dalszöveget?
Boldog vagyok. Elmondhatom neked?
Bolond vagyok, mert így vagy.
Elmondhatom kis szívednek?
Nem lennél boldog, ha tudnád,
Hogy veled lennék bolond.
Nem lennél bolond mellettem,
Mert te boldog vagy mellette.
Nem lennél boldog velem,
mert mellette lennél bolond.
Elmondjam, vagy énekeljem?
Boldog lennék, de te nem lennél boldog.
Nem mondom el. Csendbe szállok.
Elmondom a sötétnek,
Bolond vagyok.



Luscinius

Amikről nem tanultunk irodalom órákon (+18)

július 11, 2016
Bizonyára sokan emlékeztek még a gimnáziumi irodalomórákra, amit biztosan többen untak és kevesebben élveztek. Sokszor még maga a tanár sem tanúsított különösebb lelkesedést a versek iránt. Sorra tanították a művészibbnél művészibb költőket, mígnem a mondanivaló már túlment azon a bizonyos kék függönyön. Mindenféle magasztos, emberi érzésről olvashattunk már, szerelemről, magányról, hazafiasságról, mindennapokról. De néhány még emberibb érzelmet eltitkoltak előlünk, a tananyagból orvul kihagyták azokat a költeményeket, amik megragadhatták volna a figyelmünket, hiszen nem egy híres költő foglalt versbe olyan sorokat, amiktől a magyartanárunk, talán még mi is a fülünkig pirultunk volna.
Összeszedtem nektek néhány ilyen gyöngyszemet, híres költők tollából, szokatlan témában.

Induljunk a legkorábbról. Pietro Aretino (Arezzói Péter), olasz, reneszánsz költő nevét talán nem ismerjük annyian, de ha elolvassuk egyik versét, bizonyára bánni fogjuk, hogy nem tartozott bele a neve a tananyagba. Íme a Bujaság szonettjeiből című költeménye, ami megmutatja, hogy nem csak a mai ember meri elengedni magát az ágyban, hanem a régebbi korok lakóinak is megvolt a fantáziája a lepedőakrobatikához. S felfedezték, hogy a mocskos szavak sokszor felkorbácsolják a hangulatot. Míg a szajha kifejezés a hétköznapokban rettentő sértő tud lenni, addig a hálószoba falai között ez  egy egészen természetes bók.

Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzem
farod tövét s a kéjek völgyes fészkét
Látvány amelytől dagad minden érzék!
Fészek, mely méltó, hogy Édent idézzem!

S míg ennyi csábon szemem égve néz szét,
s csókolni őket, vágyam kelni érzem:
Nárcisszként nékik tükrét tartja készen
hasam alatt a szent szerelmi készség.

,,Ah, jer az ágyba! vár a lázas éjjel!
készülj, kis szajhám, készülj! Jer az ágyba
vad gyönyöröm alatt zúzódni széjjel!

Gyere már! Ördög bújjon vén anyádba!
",,Jövök, mucuskám! Ily isteni kéjjel
lecsalhatsz a legmélyebb alvilágba.

Ó, nincs, ki többre vágyna
s kevésbé elégedne meg csekéllyel,
mint én! — Jerünk már, lubickolni, ágyba!"

Janus Pannonius nevét már mindannyian ismerjük, reneszánsz, magyar költőnk volt. Olyan verseiről hallhattunk irodalom órákon, mint például az Egy dunántúli mandulafáról vagy Búcsú váradtól. A következő művét viszont senkinek sem olvasta fel a magyar tanára, pedig biztos tanulságos lehetett volna hölgyeknek uraknak egyaránt. A pajzán versike nem csak a hálószoba titkairól számol be, de bizonyos kellemetlenségekről is, amik akár ma is előfordulhatnak velünk.

Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,
Dum fero sublatos, ad mea colla pedes,
Terribilem foedo misit de podice bombum,
Qualiter aestiva fulmina nube crepant.
Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
Vena retenta cadit, cogit abire pudor.
Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, cunno,
Tam male moratus, si tibi culus erit.

Milyen fennkölt és titokzatos a latin, nem? Intelligenciáról, tanult emberről árulkodik, aki ezt a holt nyelvet beszélni tudja. Mielőtt ítélkeznénk, azért nézzük meg ennek a versnek a magyar fordítását is:

Még csak alig fekszik le, alig tárul föl előttem
Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,
máris ijesztő hang durran ki pogány fenekéből,
mint amilyent ledörög nyáron a felleges ég.
Rémülten hátat fordítok, béfogom orrom,
rég lekonyult, ami állt, s iszkolok onnan odébb.
Lúcia, értsd meg hát, örömöt nem hozhat a puncid,
hogyha ilyen roppant rossz modorú a farod.


Jean de la Fontaine-ről hogyha irodalom órákon nem is hallhattunk, mindannyian ismerünk tőle legalább egy fabulát, amit még gyerekként olvastak fel nekünk, ilyen például a Tücsök és a hangya. Gondoltuk e volna, hogy ennek a híres meseírónak olyan versek is születtek a tollából, mint az Epigramma. Meglepő, hogy milyen igazságot tartalmaz és mégsem tanították nekünk a gimiben. Ebben a megvilágításban máris máshogy nézünk a kedves állatmesék szereplőire. De legalább a közös vonás megvan mind la Fontaine verseiben és meséiben egyaránt, ez pedig a tanulság. 

Szeressünk, tosszunk -- ezt a két
Gyönyört egymástól el ne válaszd;
Nézd csak a vágyat, nézd a kéjt: 
Ily ritka kincs, mit lelked áraszt. 
Két szív, egy rúd s a tokja -- itt 
Oly béke születik, amit 
Nagy oktalanság szájra venni. 
Hét te se feledd, kedvesem: 
Toszás nélkül szeretni -- semmi;
Szív nélkül toszni -- annyi sem.


Weöres Sándor 20. századi költőnk sem erotikus verseiről volt híres, igaz? Viszont a Bóbita minden gyerek kedvence volt. Ki tudja micsoda sokkot kaptunk volna kölyökként, hogyha véletlenül a szüleink a Priaposból olvastak volna fel nekünk. Hiszen ebben a kötetben található versek inkább felnőtteknek való mesés költemények. A Fürdőt értetlenül hallgattam volna gyerekként, most már viszont mosolygok rajta.
Nyáron strandra járt a Kata
ott jött gyenge pillanata:
"Jankó, bújj a kabinomba,
én utánad jövök nyomba." 

Kipattant a kabin-ajtó,
állva kefélt Kati, Jankó.
Így lett kurva-hírű Kata,
mert volt egy rossz pillanata.

A biztonság kedvéért, hogy ne maradjatok éhesen és elhiggyétek, hogy a Priapos nem csak ezt az egy pajzán versikét tartalmazza, itt van még egy:

Évi nyafog, ne kínozzák,
míg először olajozzák;
félre-rándul kis popója,
most avatja hódolója.

Nem kell hozzá emberöltő,
síkosan csúszkál a töltő.
S ezentúl csak becsapás
a szemérmes nyafogás.


Elérkeztünk utolsó költőnkhöz, s egyben a legpajzánabb vershez. Jókai Mórról is tanultunk már, több kötelező olvasmányunk is az ő nevéhez fűződik, mint Az arany ember vagy A kőszívű ember fiai. Egyik sem volt könnyed, szerethető regény nektek, igaz? Pedig, ha az alábbi verset, az Adj egy csókot című költeményét kellett volna megtanulni, sokkal szívesebben olvastatok volna Jókaitól még több művet. Ennek a versnek az olvasatában még Tímár Mihály és Noémi kapcsolata is sokkal izgalmasabbnak tűnik.


Adj egy csókot szép bálványom
Hadd czuppanjon piros szádon 
Míg a csókot czuppantottam 
A csecsedbe pillantottam. 
Jaj de kedves selyem halom 
A bimbóját be is falom. [...] 
Czombod tövét megcsókolom 
Kondor fanod felborzolom. 
Szétnyílik a pinád partja 
Piros száját kimutatja 
Hadd nyaljam meg a kis száját 
Azt a duzzadó csiklóját. [...] 
Megmarkolom a farkadat 
Piros feje hogy feldagad [...] 
Végighúzom a pinámon 
Hadd meredjen, hadd ugráljon. 
Hadd csuzlizza a kis lyukom 
A mig beljebb beljebb dugom 
Jaj, a pinám már szétrepedt, 
Ily falatot még nem evett [...] 
Taszítsd belém egész tövig 
Hadd menjen a köldökömig. [...] 
Ah most a fark belém ömöl. 
Elájulok a gyönyörtõl. [...] 
Ah a kéjtõl hogy vonaglok 
Csupa villanyosság vagyok. 
Hagyd a farkad a pinámba 
A nyelved meg dugd a számba [...] 
Fekügyü[nk mo]st megfordítva 
Pinám [a] szád felé nyitva. 
Nyalogasd a pinám ajkát 
Én meg a farkad kalapját [...]


Egy bűnös éjszaka

by június 29, 2016
     A Spanyol riviérán üllök egy füstös lokálban. Az asztal sokat megélt pohárnyomai, a csapszéknél üldögélő bérletes törzsvendégek, a lenge ruhában sürgő szép arcú pincérnők és a leharcolt hangládákból recsegő 80'-as rock slágerek eszembe juttattak egy történetet. A lokál ajtaján kinézve egy motelt lehet látni, ami tökéletes színül szolgálhatna ennek a kis, régi mesének. Tizenéves neon felirat hírdeti; van szabad szobájuk. Repedezett fa ajtók, lefüggönyzött ablakok, koszos szürke, golyó koptatta falak és az előtte, a betonból kinövő gaz növények megukhoz vonzák a tekintetet... Talán évek óta nem jártak ott emberek.
     De mindegy is, inkább jöjjön ez a rövid történet, amit egyben bemutatkozásomnak is szánok.  Fogadjátok szeretettel.


     Hajnali fél kettő volt már, a kopottas falióra szerint. Az ágy melletti éjjeli szekrényen lévő törött , kristály hamutartóban elhalóan parázsló szivarvég émelyítő füstje lengte körül az ágyon meztelenül fekvő lányt. Az ablakon beszűrődő sárgafényű városi utcalámpa sejtelmes derengése tisztán körberajzolta szép testét, az ablak reluxáin csíkozódó sugarak hajába új hullámokat költöttek. A szoba nem volt nagy, mégis képes volt ez az egy, kiöregedett lámpás mind az ágyat, mind a szemközti falon figyelő tükröt és az előtte álló, éppen ingje legfelsőbb gombját igazító férfit jól kivehetően megvilágítani. A nő a rozzant éjjeli szekrény felé nyúlt, hogy egy zsebkendőt keressen. Egyszerűen le akarta tisztítani szép, formás, kerek hasáról a füstös szoba fényét visszaverő sperma-csíkokat. A férfi közben rezzenéstelen tekintettel figyelte a nőt a tükörben, minden mozdulatát végigkövette tengerkék szemével. Az egész nem tartott talán egy percig; a szép lány látszólag nagy gyakorlattal pucolta le magát. A koszos zsebkendőt egy mozdulattal a hamutálba dobta, az épp kihunyni készülő parázsszemre, ami új életre születve lángolt fel tiszavirág módra egy bűnös éjszaka nyomain.  Ahogy felcsapott a kis láng, egy pillanatra világosabb lett az egész szoba, kirajzolta a szétdobált ruhák sziluettjeit. A kilincsre egy szép, skarlát díszzsebkendős sportzakó volt felakasztva, talán ez volt az egyetlen, rendezetten „letett” ruha a szobában.  A férfi megfordult, egyenesen az ágyon fekvő lány szemébe nézett, aki a lángoló zsebkendő-fény kihalásának pillanatában egy különös csillogást vélt felfedezni a tekintetében. A férfi lassan, ámde megfontoltan sétált oda a lányhoz.
Egy elfulladó, rövid sikoly hatolt át a füstön. Csönd lett.

Luscinius
Üzemeltető: Blogger.