Álom I.

Mutasd meg, hogy miért sír most az ég,

Meséld el neki a tavaszi tél álmos meséjét,

Mutasd meg, miért nem alszom oly' rég.

Mutasd meg az ég szépét minden fellegnek,

Meséld el, miért jó veled az igazról álmodni;

Mutasd meg, mit regélsz a kóbor lelkeknek.

Mutasd meg még egyszer a teli holdat reggel,

Meséld el újra titkos legendák szép jelentését;

Mutasd meg álmomban, ahogy a nap felkel.

Mutasd meg, hogyan kell veled elaludni,

Meséld el ezt az altatót most még egyszer;

Mutass meg az álmoknak, el akarok aludni.

~Luscinius

Ez a szép kastély szívemben áll,

Elhordja majd úgy is a százados árny,

De te itt vagy nékem, vélem,

Élettel töltöd be az összes szobát.

Veled együtt nem is olyan kihalt,

S holtak se járják már,

Feléled újra ez a letűnt, elhalt,

Ódon korokban virágzó kúria.

Összeszedtem nektek néhány ilyen gyöngyszemet, híres költők tollából, szokatlan témában.

Janus Pannonius nevét már mindannyian ismerjük, reneszánsz, magyar költőnk volt. Olyan verseiről hallhattunk irodalom órákon, mint például az Egy dunántúli mandulafáról vagy Búcsú váradtól. A következő művét viszont senkinek sem olvasta fel a magyar tanára, pedig biztos tanulságos lehetett volna hölgyeknek uraknak egyaránt. A pajzán versike nem csak a hálószoba titkairól számol be, de bizonyos kellemetlenségekről is, amik akár ma is előfordulhatnak velünk.

Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,

Dum fero sublatos, ad mea colla pedes,

Terribilem foedo misit de podice bombum,

Qualiter aestiva fulmina nube crepant.

Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,

Vena retenta cadit, cogit abire pudor.

Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, cunno,

Tam male moratus, si tibi culus erit.

Milyen fennkölt és titokzatos a latin, nem? Intelligenciáról, tanult emberről árulkodik, aki ezt a holt nyelvet beszélni tudja. Mielőtt ítélkeznénk, azért nézzük meg ennek a versnek a magyar fordítását is:

Még csak alig fekszik le, alig tárul föl előttem

Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,

     A Spanyol riviérán üllök egy füstös lokálban. Az asztal sokat megélt pohárnyomai, a csapszéknél üldögélő bérletes törzsvendégek, a lenge ruhában sürgő szép arcú pincérnők és a leharcolt hangládákból recsegő 80'-as rock slágerek eszembe juttattak egy történetet. A lokál ajtaján kinézve egy motelt lehet látni, ami tökéletes színül szolgálhatna ennek a kis, régi mesének. Tizenéves neon felirat hírdeti; van szabad szobájuk. Repedezett fa ajtók, lefüggönyzött ablakok, koszos szürke, golyó koptatta falak és az előtte, a betonból kinövő gaz növények megukhoz vonzák a tekintetet... Talán évek óta nem jártak ott emberek.

     De mindegy is, inkább jöjjön ez a rövid történet, amit egyben bemutatkozásomnak is szánok.  Fogadjátok szeretettel.

     Hajnali fél kettő volt már, a kopottas falióra szerint. Az ágy melletti éjjeli szekrényen lévő törött , kristály hamutartóban elhalóan parázsló szivarvég émelyítő füstje lengte körül az ágyon meztelenül fekvő lányt. Az ablakon beszűrődő sárgafényű városi utcalámpa sejtelmes derengése tisztán körberajzolta szép testét, az ablak reluxáin csíkozódó sugarak hajába új hullámokat költöttek. A szoba nem volt nagy, mégis képes volt ez az egy, kiöregedett lámpás mind az ágyat, mind a szemközti falon figyelő tükröt és az előtte álló, éppen ingje legfelsőbb gombját igazító férfit jól kivehetően megvilágítani. A nő a rozzant éjjeli szekrény felé nyúlt, hogy egy zsebkendőt keressen. Egyszerűen le akarta tisztítani szép, formás, kerek hasáról a füstös szoba fényét visszaverő sperma-csíkokat. A férfi közben rezzenéstelen tekintettel figyelte a nőt a tükörben, minden mozdulatát végigkövette tengerkék szemével. Az egész nem tartott talán egy percig; a szép lány látszólag nagy gyakorlattal pucolta le magát. A koszos zsebkendőt egy mozdulattal a hamutálba dobta, az épp kihunyni készülő parázsszemre, ami új életre születve lángolt fel tiszavirág módra egy bűnös éjszaka nyomain.  Ahogy felcsapott a kis láng, egy pillanatra világosabb lett az egész szoba, kirajzolta a szétdobált ruhák sziluettjeit. A kilincsre egy szép, skarlát díszzsebkendős sportzakó volt felakasztva, talán ez volt az egyetlen, rendezetten „letett” ruha a szobában.  A férfi megfordult, egyenesen az ágyon fekvő lány szemébe nézett, aki a lángoló zsebkendő-fény kihalásának pillanatában egy különös csillogást vélt felfedezni a tekintetében. A férfi lassan, ámde megfontoltan sétált oda a lányhoz.

Egy elfulladó, rövid sikoly hatolt át a füstön. Csönd lett.

Luscinius